A tudatos táplálkozásról

Jelen kultúránk végletes elszakadását a valódi spiritualitástól talán semmi nem szemlélteti jobban, mint az étkezéssel kapcsolatos divat-idiotizmusaink elterjedése. Arcátlan létfelejtésünkben ráadásul kifejezetten „tudatos” (muhhaha!) táplálkozás néven hivatkozunk arra, ahogy a lelki dimenziók jelentőségét totálisan letagadva belesüppedünk a matéria mocsarába. Pedig ennél tudatlanabbul viszonyulni a valódi egészséghez aligha lehetséges.

Éhenkórász filozófiák bűvkörében

Még ha nem is vagyunk különösebben nyitottak az energiamezők működésére, az még áltisis logikával is gyanút kelthetne bennünk, hogy mennyi egymásnak szögesen ellentmondó elképzelés terjeng arról, hogyan kell „igazán egészségesen” étkezni. A paleó és ketogén étrendektől a nyersvegán táplálkozáson át a dietetikusokig tucatnyi divat-kaszt hívei hirdetik teljes magabiztossággal, hogy övék az egyetlen igaz út az egészséghez – miközben homlokegyenest ellenkező módon (bár pénztárcájukkal érdekesen korrelálva..) magyarázzák az emberi fiziológiát és az evolúciót. Jó esetben internetes fórumaik buborékjaiban egyszerűen elbeszélnek egymás mellett; de sokszor kifejezetten kirekesztő uszítás zajlik a más hülyeségekben hívők ellen. Mégis hogyan fajulhattunk idáig, hogy manapság azokat tekintjük spirituálisan leginkább felemelkedettnek, akik teljesen letagadják a lélekmunka jelentőségét az egészség kapcsán?! Itthon még a jógaiskolákban is rendszerint több figyelmet fordítanak az ayurvédikus táplálkozás péppé-bonyolított rendszerének tüzetes tanulmányozására, mint a légzéstechnikákra. Pedig zöldségekkel próbálni befoltozni egy összeroppant energiamezőt akkora sületlenség, hogy nincs is nagyon mihez hasonlítani.

Ha belegondolunk mennyi temérdek időt emészt fel ezen irányelveknek a következetes képviselete a hétköznapokban (de sokszor már a megértése is..), nem nehéz felismerni, hogy itt is az ördögi lustálkodás munkálkodik. Hiszen „felelős szülőnek” lenni egyre inkább azt követeli, h napi több órát töltsünk azzal, h kitaláljuk az étrendet családunknak, beszerezzük a „nélkülözhetetlen” és „ellenőrzött” alapanyagokat, és belőlük – a szedettvedett előírásokat szertartáson betartva – betevő falatokat készítsünk. Csomó idő és energia – mind mind teljesen eltérítve a lélekmunkálatok felől. A számtalan hozzászedett vitaminnal meg táplálékkiegészítővel ráadásul súlyosan megterheljük a májunkat; és teljesen leszoktatjuk saját testünket arról, h önállóan állítsa elő az éppen szükséges anyagokat, a nekünk leginkább megfelelő mennyiségben és minőségben. És akkor ehhez jön még hozzá a temérdek aggodalom és ráolvasás amivel mi magunk vonzzuk be gyermekeinkre a glutén-, szója-, laktóz- és tojásérzékenységeket, és betegítjük meg teljes családunkat önerőből.

Hiszen minden „táplálkozástudomány” szükségszerűen humbug. Közismerten csak az ördög rögeszméje h egyformává baltázzon minket, és központi szabályokkal irányítható egyen-robotokat faragjon belőlünk. A lelkek világa annyira valószínűtlenül sokszínű és burjánzó, hogy azt egységesen kezelni próbálni kész őrület. Mindannyian teljesen egyéni energiamezővel rendelkezünk, amihez egy unikális emésztőrendszer párosul. Ehhez egyszerűen nincs esélye senki másnak értenie rajtunk kívül. Annyira sok kicsi részletet kéne számontartani (a szánkban megnyilvánuló érzetek tengerétől a székletünk színének szagának és állagának változásaiig), hogy elmével ezt eleve lehetetlen lekövetni. Kizárólag a belső hangunk tud biztos támpontot nyújtani. Vagyis: mindannyiunknak a saját magunk dietetikusainak kell lennünk!

A finomérzékelésünket lefojtó sötét kaja-paráink egy egészen kétségbeesetten éhenkórász világképből táplálkoznak a francia forradalom farvizéről. A lehetetlen „az vagy amit megeszel” lózung járványos elterjedése persze csak a seturan hashajtó népszerűsítéséről híres Victor Lindlahr 1940-es You are what you eat című könyvétől datálható, ami a ’katabolikus diéta’ mellett tört lándzsát. De a kitétel már 1850-ben szószerint szerepel a ’német materializmus atyjaként’ számontartott Ludwig Feuerbachnál A természettudomány és a forradalom-ban (igaz németül a ’Der Mensch ist, was er isst’ leginkább egyszerű szójátékként hat). Mindazonáltal az eszmei (eszméletlen?) gyökerek kétség kívül Brillat-Savarintól erednek, akinél ez a „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy” formában szerepel Az ízlés fiziológiája című 1825-ös alkotásában (eredetileg: Physiologie du Goût, ou Méditations de Gastronomie Transcendante; ouvrage théorique, historique et à l’ordre du jour, dédié aux Gastronomes parisiens, par un Professeur, membre de plusieurs sociétés littéraires et savantes). A gasztronómia atyjának tekintett pöffeszkedő uraság mindezt olyan hasonló mélységű állításokkal fűszerezte széteső munkájában, mint h „Ádám éhesen született”, h „Az asztal az egyedüli hely ahol az ember sohasem unatkozik az első órában”, sőt h “A nemzetek sorsa attól függ, hogyan táplálkoznak”. De aki zászlajára tűzi ezt az alaptalan hülyeséget talán arról is tudhatna, hogy az ’egészséges táplálkozás felfedezője’ szerint a cukor elsősorban „gyógyszer”, illetve olyan „általános fűszer, mely nem ront el semmit”. Nesze neked tudatosság.

(A materialista orvoslás amúgy visszavezethető egészen Hippokratészig, de a közhiedelemmel ellentétben ő sosem írta le a neki tulajdonított „Ételed legyen orvosságod, és orvosságod legyen ételed” kitételt.)

         
Testről és lélekről

Végletesen anyagba ragadt kultúránkban ez talán sokunk számára befogadhatatlannak tűnik elsőre, de egészségünkre és külalakunkra gyakorlatilag nincs hatással a bevitt kalória mennyisége. A valóságot ugyanis egy kétésfélezer évvel korábban élt személy – bizonyos Buddha nevezetű – állítása tükrözi helyesen: „az vagy amit gondolsz”. (Aki, gyorsan megemlíteném, egy szálkás testű indiai jógi volt, eredetileg Siddhartha Gautama néven; és semmi köze sincs a terebélyes pocakkal ránkvigyorgó kínai Budai-hoz, akit pedig – elég fura módon.. – szokásunk ’mosolygó buddhaként’ számontartani.) Vagyis minden elhízás és felpuffadás az energiamezőnk állapotának megromlásából következik. (Összhangban A tudat hatalma bejegyzés tanulságaival;)

Aki picit is nyitott elmével figyeli a hétköznapok jelenségeit jól láthatja, hogy pl itthon a középkorú férfiaknak akkor „lassul le” „váratlanul” az „anyagcseréje”, amint sikerül elérniük a társadalmilag elvárt stabil egzisztenciát, családot, autót.. – és lelkileg hátradőlve egyszerre elállnak a további belső fejlődés igényétől. Ennél is sokkal szembetűnőbb, ha megvizsgáljuk egyes celebek (esetleg hazai politikusok) arcberendezésének változásait a hírnévhez/hatalomhoz való hozzáférésük függvényében – a lelki korrumpálódással párhuzamosan ugyanis egész lényük kezd el fokozatosan felpüffedni. Mert választhatunk akármilyen diétát vagy mozgásformát: ha a lelki munkával nem foglalkozunk napi szinten, a kisördögök bizony szépen sorjában bebújnak a bőrünk alá és petyhüdté teszik azt; színét elszürkítik – és még a tekintetünket is egészen mattá tudják változtatni.

Ez nem jelenti h egyáltalán semmi hatása ne lenne külalakunkra, ha mondjuk minden nap eljárunk kondizni – hiszen az is előfeltételez némi lelki jelenlétet. De ha életünk többi területén nem küzdünk az ördögi lustaság ezer arca ellen, energiamezőnk szerkezete továbbra is tespedni fog. Vagyis ha leállunk a fizikai edzéssel, felpumpált izmaink elfüstölnek a semmibe két villámgyors hét alatt. Ezzel szemben ha folyamatos befelé figyeléssel igyekszünk karbantartani magunkat, ha követjük a szívünk hangját és tesszük a dolgunkat, ha kiszűrjük a kívülről belénk kúszó démoni kísértéseket és visszaküldjük az idegen energiákat oda ahonnan jöttek.. : nos úgy energiáink tisztasága önmagában tudja garantálni minden mozgás vagy koplalás nélkül testünk harmonikus arányait és szemünk csillogását. Gyakorlatilag akármeddig.

(Ez persze távolról sem azt jelenti h mindannyian a photoshoppolt plakátlányok fasiszta testideálját öntjük majd magunkra – hiszen saját lelkünk rezgésszintjei jelentős különbségeket mutatnak, és a lelkimunka az ennek megfelelő egyéni szépségünk kibontakozását tudja csak elősegíteni. Aki ördögi undort táplál saját belső valója felé így sem fog tudni a tükör elé állni – de ez már egy másik típusú probléma.)

Hasonlóan a nagyon kemény diéták sikere is elsősorban annak köszönhető, hogy követésükhöz komoly lelki megacélosodás szükségeltetik. Mivel azonban erre legtöbbünk csupán néhány héten át képes, a látványos sikerek is eddig tartanak: amint elégedetten visszatespedünk megszokott étrendünkhöz, a testünk is azonnal visszaköveti szétfolyó tudatállapotunk alkatát. Akik ennél szigorúbban vezetik be a változást az étrendjükbe, és kíméletlen következetességgel állnak át húsevő vagy vegetáriánus életmódra, azok számára a jótékony hatások is sokkal tovább érzékelhetők. De ettől még az összefüggések logikája mitsem változik: csak annak tudnak a szövetei is rugalmasabbá válni, aki képes a lelkét rugalmasabbá kovácsolni. Mókuskerékben forgó életünk kizökkentése a vágányról komoly lelkimunkát követel – de ha csakugyan képesek vagyunk a megújulásra, ha változtatunk ön- és világképünkön, ha újraformáljuk szokásrendszereinket és napi rutinjainkat; ezt energiamezőnk minden dimenziója követni fogja. Persze az egyszeri változtatás, legyen akármilyen radikális, hiába érinti magánéletünk, munkahelyünk vagy vallásunk – csak átmenetileg újítja meg külalakunkat. Amint beleszokunk új életünkbe, még ha 1-2 hosszúnak tűnő évről legyen is szó; ismét elkezdődik a külső püffedés. Csak ha folyamatos belső megújulás zajlik, tud pörgésben maradni az anyagcserénk. A lélekmunkálatok leállása a fiziológiánkat is parkolópályára állítja.

A matéria fogságában

Mindezzel együtt: az igenis fontos, h annyiban azért odafigyeljünk a táplálkozásunkra, hogy ne dugaszoljuk el teljesen az emésztőrendszerünket. A testünknek ugyanis egy átlagmagyar által naponta betermelt kajának a töredékére lenne csak valódi szüksége. Igaz már születésünk pillanatától kezdve kétségbeesetten teletömnek mindannyiunkat, mint a libákat – a szeretet és aggódás nevében. (Meg persze tudatos önzésből kifolyólag is h valahogy befogják a szánkat, és ne kelljen hallgatniuk a testbe-érésünk fájdalmaival – meg a szüleinkben fel-felbukkanó kisördögök közvetlen érzékelésével – elkerülhetetlenül együttjáró bömbölésünket:s) Ennek folyományaként már az első pillanatoktól kezdve elvesztjük kapcsolatunkat belsőnkkel, és összekeverjük a valódi éhséget egy mesterségesen felpumpált sóvárgással. Persze később sem lesz könnyebb: létfelejtett kulturánkban a szeretet teljes dimenzióját elsősorban az anyagiasságon keresztül definiáljuk – étel és pénz formájában. Vagyis egy „jó” feleség vagy nagymama „szeretete” is elsősorban a férj és a gyerekek kitartó hízlalásában nyilvánul meg. Ahogy a „szeretet ünnepe” is főként egy legalább három napon keresztül zajló zabálásból áll – az azt kiegészítő esztelen költekezéssel az ajándékokra.

Mindennek eredményeként életünket elképesztő mértékben betölti az étkezés. És nem csak a fizikailag erre szánt idő teszi ki kínosan nagy részét a napjainknak – főleg ha beleértjük a beszerzés és elkészítés tartamát is. Mert ezen felül is lehetetlen sok időt vesz el életfeladataink elől a kaján való gondolkodás. Hiszen legtöbben már munkahelyünkre beérve elkezdjük nézni az óránkat h mikor jöhet egy nasi vagy kávé, h mikor (és hol és mit) fogunk tudni ebédelni, és hazafele mit és merre fogunk vásárolni h otthon is folytathassuk mindezt. Összességében sokan ébren töltött időnk nagyobbik részében a kaja körül pörgünk! (A maradék időben meg főként a pénzen paráztatjuk magunkat.. )

És, mégegyszer említeném; azt h kik vagyunk valójában, elsősorban a gondolataink határozzák meg.

Ráadásul az elfogyasztott étkek attól függően is hatnak ránk h milyen gondolatokból készültek. Nem a fizikai alapanyagok, hanem a szakács lelkiállapota a fontosabb változó. Ha utál főzni, ha rossz kedve van, ha épp elhagyta a kedvese vagy haragszik valakire – esetleg gyűlöl egyedül lenni a konyhában míg a család bent nyüzsög: ezeket a frekvenciákat mind mind belefőzi a levesünkbe. Amiből egyrészt az következik h ha nem ismerjük a szakács személyét, a többi információnkat a menüről sutba dobhatjuk. De másrészt: még minden fizikai dimenzió (konyhafőnök, helyszín, étel neve, hozzávalók forrása, elkészítés módja stb.)  megegyezősége ellenére is lehetséges, h egy adott fogás egyik nap tisztán energetizál – de másik nap már mérgez. Ha nem halljuk éppen miként fütyörésznek a kukták a konyhában, az elménkkel esélyünk sincs megtippelni energetikailag mit pakolunk magunkba.

Természetesen a lelkünk igyekszik minden egyes falatról külön tájékoztatni minket az mennyire esik jól az energiamezőnknek – de ezt még kiskorunkban megtanuljuk elfojtani („Edd meg a spenót!!”), és csak tolunk magunkba mindent befelé gátlástalanul. Befagyott szokásaink rabszolgájaként többségünknek egyszerűen fel sem tűnik ha egyik reggel épp nem vagyunk éhesek: mechanikusan nyitunk, rágunk, nyelünk. Pedig olyan meghatóan precíz utasításokat kapunk miből és mennyire vágyik a testünk! Csak nincs bennünk fikarcnyi tudatosság sem. Különben megtapasztalhatnánk, h napi két étkezéssel magasabb energiaszintre jutunk: hiszen sokszor az is bőségesen elegendő ha eszünk egy korai ebédet és egy vacsorát. A többi rendszerint csak lehúz és elaltat.

A tisztítókúrákról

Hálisten a rendszeres túltáplálkozásból adódó fizikai eldugaszolódás ellen még süket szívvel is sokat tehetünk. A méregtelenítést és kiválasztást végző szerveink – a máj és a vesék – ugyanis hasonlóan működnek egy kocsi szűrőberendezéseihez; azzal a különbséggel, h ezeket nem lehet csak úgy kicserélni. Márpedig ha eltömődnek, a szervezetünk kénytelen új helyekre lerakni a méreganyagokat. (Leggyakrabban az erek vagy a belek falára: közismert időskori betegségeknek megágyazva.) Cserébe vigyáznunk egyáltalán nem olyan nehéz rájuk, ha akarunk, hisz képesek az öntisztulásra. Nem kell mást tennünk, csak időnként leállni a folyamatos lapátolással. Ha akárcsak havonta egyszer egy teljes napon keresztül nem eszünk semmit – csak nagyon sokat iszunk – automatikusan regenerálják magukat, és utána ismét újult erővel állnak rendelkezésünkre!:)

Természetesen megélhetjük ezt a mikroböjtöt a poklok poklaként is – de ez is csak a tudatunkon múlik. Ha előre ráolvasunk magunkra h biztosan rémesen erőtlenek leszünk és fájni fog a fejünk, úgy kétségbeejtő horrorrá válhat egy egynapos tisztítókúra is. Cserébe ha végiggondoljuk h a testünknek ezt hetekig is bírnia kellene máris átértékelhetjük a szenvedéseinket. Ha úgy számolunk h megfáradt emésztőrendszerünk pihentetése energiát fog felszabadítani még erőnk is lesz mindenhez. Sőt kis lelkimunkával akár az esetlegesen mardosó éhségnek tetsző érzeteket is felülírhatjuk, és közvetlenül meghallhatjuk bennük a hálás emésztőrendszerünk öngyógyító bugyborékolásait. A mi döntésünk – nem a tudatlan anyagé.
És ha mégsem bírjuk ki egy egész napig, csak együnk bátran egy szelet almát vagy száraz kekszet – még mindig jobb, mintha kétségbeeséssel töltjük fel magunkat helyette!:)

Az ilyen tisztítókúra persze nem összekeverendő a böjtöléssel. Utóbbi lényege ugyanis valamilyen tápláléknem teljes kiiktatása az étrendünkből. Bár pár napra/hétre szorítva ez is lehet gyógyító erejű, hisz segít tudatosítania szervezetünknek tartalékait, és mozgósítja a belső elosztórendszereinket. Sőt képes visszaállítani testünk azon képességét, hogy saját maga állítsa elő amire és amilyen formában szükségünk van. Hosszabb távon azonban saját magunk eltiltása olyan dolgoktól, amikre szervezetünk vágyik, gyengíti az energiamezőnket. Ezer éve még Magyarországon is mindenki tudta, hogy a böjtölés erőtlenné és irányíthatóvá tesz minket: kifejezetten azokat büntették vele, akik tudatos rossz szándékkal manipuláltak mások energiamezejében. (Ők a strigák és lidércek – az órmótlan ‘boszorkány’ gyűjtőszavunkon belül a legalacsonyabb kaszt.) Ma meg büszkén posztolgatjuk, milyen újabb ételek megvonásával gyengítettük épp tovább a finomérzékelésünk, és hajtottunk fejünk ezzel önként még mélyebbre mások akaratának jármában. Ahelyett h random divathóbortoknak engedelmeskedünk vakon, megtanulhatnánk végre befelé hallgatózni, döntéseinket mindig a pillanat jelenéből építkezve meghozva!

A másik dolog, amit még teljes belső vakság esetén is megtehetünk testi egészségünkért, az a vízivás. Ezt hálisten még a modern orvostudomány is elismeri, és megnyugtató mennyiségű ember hallott már legalább arról, h érdemes minimum napi 2-3 liter vizet lecsurgatni. (No persze a csapvizet nagyon nem kell erőltetnünk – ki tudná őszintén feltételezni ebben az országban h a rothadó állami infrastruktúrák közül épp a víztisztítóművek végzik kifogástalanul a munkájukat? :s) A tiszta vízzel ugyanis teljes energiamezőnket tudjuk tisztítani, hiszen segít kimosni belőlünk a fizikai és lelki szennyeződéseket egyaránt. (Amúgy részben zuhanyzás formájában is!:) Ha viszont következetesen feltornázzuk magunk napi 3-4 liter víz elfogyasztásáig, azzal akár cukorbetegségből is kigyógyíthatjuk magunkat pár hónap alatt: hisz a testünk képes minden fölösleges anyagot kiválasztani és kiüríteni magából, amennyiben kellő sugárral mossuk át magunk rendszeresen.

Pajtások! Ne akarjunk mások által előírt diétát követni! És amúgyse kapaszkodjunk hullamerev szabályokba! Figyeljünk befelé, és az adott pillanatból származó érzetek szerint cselekedjünk! Tegyük rugalmassá életünk minden dimenzióját a reggeli kávé időpontjától a használt szófordulatainkon át addig h melyik kézzel a kenjük a kenyeret – és szöveteink is rugalmasak lesznek. Fiatalos lendülettel végezzük a lelkimunkát, és testünk is fiatal marad!:) Igyunk sok vizet minden nap, sose akarjuk degeszre enni magunk, és időnként engedjük megpihenni az emésztőrendszerünket egy napra teljesen. Megláthatja majd mindenki h fiatalosak és egészségesek leszünk még 100 éves korukban is!!:)

Felhasznált média:

• Borítókép: mivé lett az emberiség a jövőben.. ; WALL·E (2008)
• Google
• + saját montázs
• Ne dőljünk már be a marketingesek terrorhadjáratának; https://www.youtube.com/watch?v=Hnvoz91k8hc
• A nagy zabálás története egy jelenetben – letisztult de maró tükör, “az élet értelmének” modern felfogásáról; La Grande Bouffe (1973 )