A sötétzöld bűntudatvallás dogmatikája II.

Az előző bejegyzésben a klímapánik-keltők által felírt nyugtatótabletták súlyos mellékhatásait igyekeztem bemutatni, vagyis hogy milyen gyakorlati zsákutcái és bravúrosan káros következményei vannak az általuk felkínált megoldási javaslatoknak – és mért hazugság a karbonsemlegesség ürügyén erőltetett technológiai átállás ígéretének szinte minden pontja.
A mostani bejegyzésben az elméleti ellentmondásokat veszem sorba: honnan tudhatjuk biztosan, hogy eleve nem is létezik az a probléma, aminek állítólagos megoldását ilyen vehemensen igyekeznek lenyomni a torkunkon. E bűntudatvallás dogmatikájának kinyilatkoztatásai közül ugyanis súlyosan kétséges hogy az ember valóban tudja-e befolyásolni az éghajlatot, ráadásul ultrabiztosan nem a CO2 kibocsátás az oka az esetleges változásoknak: és jól láthatóan mindezzel tökéletesen tisztában vannak azok akik a klímavédelem nevében az emberellenes törvényeket diktálják. Az egész buheráció központi mozgatórugúja ugyanis a legkevésbé sem a környezet védelme, hanem hogy elvegyék az emberek minden életörömét, és olyan bűntudatot keltsenek bennük amitől kínjukban önként lemondanak önrendelkezési jogaikról. Ezt a céljukat természetesen nem érhetik el;)

1. Global Warnings és a fenntartható hazugságfolyam
2. Magyarország eltitkolt tudományos áttörése
3. A klíma-tudományos korrupció logikája
4. Begőzölt klímatudomány
5. Hoki-ütővel a valóság arcába
6. A szívószál-összeesküvés
7. A bűntudatavallás megváltástana: a középosztály és az önrendelkezési jogok felszámolása
8. Karbonterrorista végjáték

Global Warnings és a fenntartható hazugságfolyam

A legérdekesebb jelenség e bűntudatvallással kapcsolatban, hogy dogmatikája az instant apokalipszisről szóló kinyilatkoztatásait teljes egészében tudományosnak próbálja bekamuzni, miközben a tudomány semmilyen alapelvét nem tartja be: sőt eleve a szabad vélemény-nyilvánítás jogát is tiporja. Ez elvileg önmagában – szemben bármilyen egyéb élő vallás szakrális talapzatával – a végtelen belső önellentmondás nyomán a paradigma hívőit objektív szembesítésre kényszeríthetné, és éppen saját kiindulópontjuk alapján a logika (ill. A tudomány) nevében visszakozniuk illene. Másfelől – mivel ennek ellenére a hülyeségeiket a mainstrem következetesen igazságként tálalja – súlyos anomáliákra hívja fel (hívhatná fel) a figyelmet a tudomány (illetve a média) valódi szerepét illetően társadalmainkban, illetve a politikai döntéshozatalban. A transznacionalista politikusok és különösen az ENSZ képviselői a “tudományos álláspont” és “szakértői vélemény” jelzős szerkezeteket ugyanis, határozottan félreértve jelentésüket, legtöbbször saját autoritásuk megkérdőjelezhetetlenségére vetik be – olyan álláspontok védelmére amikkel a valódi szakértők tipikusan nem értenek egyet. A valódi kutatók eredményeinek következetes cenzúrázása a klímavédelem esetében alapvetően nem tér el az oltások (WHO) és az elektromos autók (ICNIRP) kapcsán már megismert kőbaltás módszertől, bár itt ha lehet még őszintébb büszkeséggel képviseli a “világ megmentéséért” küzdő IPCC (International Panel on Climate Change) hogy a velük ellenkező álláspontokat ki kell irtani az internetről. (Nem véletlenül kaptak is gyorsan Béke-Nobel díjat 2007-ben a felhomályosító kampányukért, felesbe Al-világmegmentő-Gore-al; a díjról pedig legkésőbb Teréznyanya óta tudhatjuk hogy csak a legrosszabbat jelentheti). A “tudomány nevében” (ááucs) az ENSZ globális kommunikációs részlegének vezetője, Melissa Fleming, a legtermészetesebb módon nyilatkozta 2022-ben, hogy a Google-al partnerségben igyekeznek elérhetetlenné tenni az alternatív álláspontokat az interneten, mert, istenuccse, “a tudományt az ENSZ birtokolja”.
A tudósok nem kezdenek sztrájkolni. A sajtósok nem perelnek. A hírdetők nem blokkolják a Google-t. Nem kezdődik semmilyen jogállamisági eljárás. És ez már csak a cseresznye a hab tetején.

Ez ugye elvi szinten is a legszélsőségesebben tudománytagadó dogmatizmus (magunk közt: fasizmus), hiszen a tudományt – mármint hivatalosan – szabad gondolkodók építik, és így senki nem birtokolhatja. Viszont gyakorlati szinten, ha lehet, még abszurdabb az állítás, tekintve hogy tudományos fokozattal rendelkező klímakutatók ezrei folyamatosan írogatják a petícióikat az ENSZ-nek, hogy azonnal álljanak le a karbonterrorral mert a globális klímapolitika által hivatkozott elméletek teljesen tévesek. 2008-ig 31 072 amerikai írta alá a “Petition of Global Warming” levelet, hogy nem emberi eredetű a klímaváltozás, 2019-ben 500 szakértő nyújtotta be a European Climate Declaration-t, amiben a politika által hivatkozott tanulmányok hazugságai és a bürokratikus beavatkozások súlyos ártalmai között – mit ad isten – kifejezetten felhívják a figyelmet a CO2 kibocsátás pozitív hatásaira a földi élet szempontjából. Mostanra Clintel World Climate Declaration néven már 1600 aláírásnál tart a petíció. (Más kérdés, hogy ettől még a klímatudomány berkeiben számtalan egyéb álláspont is létezik – de hiszen ez a tudomány lényege, hogy kritikákat és alternatívákat gyárt. Mindezeket elfojtani a tudomány nevében egyetlen [véletlenül épp emberellenes] álláspont védelmében minimum teljes tudathasadásra utal – de inkább rögeszmés hazudozásra; esetleg akkut napóelon komplexusra.)

A klíma-apokalipszis sötét lovagjait ezek a kisebb konfliktusok a valósággal és a tényleges szakértőkkel a legkevésbé sem zavarják, ahogy a média önzetlen munkatársai sem szeretik felfogni, hogy nem attól lesz valami tudományos vagy igaz mert egy politikus vagy egy fehérköpenyes azt nyilatkozza a tévében. (Igazából rosszabb a helyzet: mert ha tényleges tudósok “nyilatkoznak” az eleve nem jelenik meg a hírekben.) Ennél is egy picivel vastagabb bőrre van azonban szükség ahhoz, hogy a klímapánik hírdetői folyamatosan ellentmondásban legyenek önmagukkal is, mert egyszerűen minden előrejelzésük színtiszta hazugságnak bizonyult az elmúlt 120 évben (kezdve az ellenfelei lejáratásáról híres, és a haverjainak Nobel-díjat osztogató svéd Svante Arrhenius 1896-os számításaival, ami szerint már 1930-ra 8-9 fokkal (!!) melegebbnek kellett volna lennie az Északi sarkon; folytatva a Hiroshimai atombombánál sokszorta pusztítóbb fegyver gyártását életcéljának tekintő és ezért főnökét kommunistának beállító Teller Edével, akinek 1959-es jóslatai alapján NewYork-nak már 1970-re rég a víz alatt kellett volna lennie.) Sőt, alapvetően azt is folyamatosan változtatni kényszerülnek, hogy éppen egy súlyos jégkorszak, vagy ellenkezőleg egy halálos hőmérsékletemelkedés azonnali kialakulásától kellene rettegnünk – aminek persze egyedül mi lennénk a felelősei mert túlzottan szeretünk szabadon élni. Egy picit nyomasztó belegondolni milyen krónikus amnéziában kell lennie a nyugati társadalmainknak ahhoz, hogy ezt a pár évenként megismétlődő totális csődjét az előrejelzéseiknek minden hitelvesztés nélkül tolhatják le a média torkán újból és újból: fenntarthatóan. A fejlett nyugat egymilliárd iskolázott hírolvasója bambán lapoz tovább, és meg sem moccan benne valami hogy ‘Hé pajtikáim tegnap az ellenkezőjét mondtátok’. Pedig Orwell állatfarmjában ez még túlzásnak tünt. 

Reméljük ez a homály mostmár nem fog sokáig tartani, hiszen a hagyományos média szavatossági ideje láthatóan rohamos léptekkel közeleg a végéhez, a nép ébredése pedig többé nem fog eltűrni akármekkora hülyeséget. Addig is menjen szépen vissza ez a szemétség azokra akik küldik ránk.

Magyarország eltitkolt tudományos áttörése

Sajnos a tudomány finanszírozási logikájából adódóan ezt az őrületet sikerült reprodukálni magyar berkeken belül is: a tudomány nevében a tudományosság ellen. Történt ugyanis, hogy az üvegházhatással kapcsolatos kutatások terén egy magyar úriember, bizonyos Miskolczi Ferenc elképesztő jelentőségű bizonyítékot produkált a karbonőrület hazugságaira. A sokáig a NASA kutatásait segítő légkörfizikus megelégelve a 100 éve folyamatosan újra felböfögött lózungokat a virtuális klímamodellek alapján, korszakalkotó módon úgydöntött, hogy – ki hallott már ilyet – empirikusan ellenőrzi az adatokat. A 61 évből gyűjtött, gyakorlatilag a teljes égboltot lefedő írdatlan adathalmazon végzett számításaival pedig közvetlenül sikerült bizonyítanai nem csak azt, hogy a légköri CO2 egyáltalán nincsen hatással a földi éghajlatra, de alapvetően hogy maga az üvegházhatás fizikája is teljesen más elveken nyugszik, mint ahogy azt az absztrakt modelljeikbe beleveszett klimatológusok reklámozzák. Bár saját eredményeit a NASA nem engedte publikálni (ez önmagában abszurd kéne legyen) ahonnan emiatt kilépett, egyéb érdekes eluatasítások után végül az Energy&Environment 2010-ben lehozta a publikációját, amire azóta sem érkezett tudományos kritika.

Míg (fél)tudományos berkekben csupán elhallgatással tudtak védekezni a Miskolczi által produkált tények és érvek eme elsöprő zuhataga ellen, az ENSZ-hez tartozó IPCC és egyes kormányzati körök részéről természetesen minden pironkodás nélkül megindult a szokásos lejárató kampány. Előbbiben a Magyarországot képviselő (1/24-ed Béke-Nobel díjas;) Ürge-Vorsatz Diana közvetítette a kirohanást, melyben ugyan látszólag hivatkozott egy tudományosnak minősülő cáfolatra, ám azt, sziporkázóan antitudományos hozzáállással, a foganatosított kérelmek ellenére sem volt hajlandó lehivatkozni – és utóbb kiderült “nem is arra a szerzőre gondolt” akit mondott. Mivel ugyanakkor a politikai szféra mellett sci-fi írók és újságírók (hihihi) is hevesen támadták Miskolczi eredményeit, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete (GGKI) 2011 elején, nagyon tisztességes módon, egy egyéves vizsgálatot rendelt el a tanulmány felülvizsgálatára, Zágoni Miklós vezetésével. Zágoni jelentése egyfelől kétségbevonhatatlanul alátámasztja, hogy a kutatási eredmények cáfolhatatlanok:

“számítási eredményeivel és az azokra épülő alapvető következtetéseivel szemben egyetlen értékelhető ellenvetést sem találtam. Miskolczi centrális állítását a kutatásom igazolta; egyúttal rendkívül súlyos hiányosságokat és hibákat sikerült kimutatni a ma érvényesnek tartott paradigmában.”

Másfelől, és akkor itt kell jó erősen megkapaszkodnia valamiben a tisztelt olvasónak, kijelenti, hogy

“Megítélésünk szerint Miskolczi Ferenc tudományos eredményei alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket.”

Miskolczi ugyan, mintha az utolsó értelmes ember lenne a földön, teljes önuralommal tolmácsolja értetlenségét a korrumpálódott szellem ilyen mérvű megnyilvánulása kapcsán, és a tudomány kereteit a végsőkig feszítve az MTA-hoz írt levelében mégegyszer kiemeli, hogy

“A klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeim egyedüli világos konklúziója, ami az embereket, a tudományos közvéleményt, a szociológusokat és a politikusokat érdekelheti, az a széndioxid üvegházhatás és a globális felmelegedés ok-okozati szinten való összekapcsolásának a cáfolata. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedésnek a fokozott széndioxid kibocsátással és a kapcsolatos (esetleges) légköri abszorpció növekedéssel történő magyarázata tudománytalan. Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszitések teljes értelmetlensége.”

azonban ez többé nem érdekli sem az akadémiát, sem az újságírókat. És ha számításba vesszük, Zágoni a lehetőségeihez képest milyen nyíltan beszél arról, hogy Miskolczi kutatási eredményei jelen közhangulatban (a tudomány modern finanszírozásával összevetve) olyan veszélyesek, hogy igazságtartalmától függetlenül senki sem mer egyetérteni vele (mmint aki tudós szeretne maradni); tulajdonképpen nem lepődhetünk meg még az ő skizofrénnek tetsző lavírozásán sem. Sőt igény szerint tekinthetjük hősies őszinteségnek is amiért elmondja, mért fog ő (is) hazudni ebben a témában.

A klíma-tudományos korrupció logikája

Bár a rajzfilmekben előszeretettel ábrázolják a tudósokat az objektivitás szent papjaiként akiket egyedül a tények felfedezése éltet, a valóságban többnyire fizetésből élnek. Ugyan a XVIII. század végéig, az ún. természetfilozófusok érájában csakugyan jellemző volt, hogy gazdagnak született arisztokraták saját örömükre saját pénzükből űzték a kutatásaikat (ami ettől még éppenséggel nem volt objektív, hiszen a papság megdöntése közvetlen politikai érdekük volt), modern korunkban a tudományos eredményeket a pályázati kiírások előre determinálják. Aki véletlenségből egy “eretnek” témát jelölne meg kutatási területnek, az eleve nem tud pénzt nyerni a kutatásaira. Hiszen a pályázatokat leggyakrabban transznacionális szervezetek, és “filantróp” (muhhaaha) iparmágnások adományaiból alapított egyetemek finanszírozzák. Vagyis ha a Google nem is lenne nyíltan korrumpálódott, és az újságírók fel is lennének szakmailag készítve arra hogy megkülönböztessék a laikusok nyilatkozatait a tudományos publikációk következtetéseitől, és így a kutatási eredmények eljuthatnának a néphez, akkor is vajmi kevés esély maradna arra, hogy a nagytőke és a nagypolitika érdekeivel ütköző tudományos eredmények egyáltalán létrejöhessenek. Miskolczi Ferenc fantasztikusan alapos kutatásait ennek fényében még nagyobb becsben kéne tartanunk – és sajnos az ő példája jól mutatja milyen nehéz pillanatokat élünk.

(Ha nem is ilyen karakán módon, természetesen mások is próbálják robusztus adathalmazokkal alátámasztani, hogy a széndioxid hatása nem releváns a klíma szempontjából – illetve hogy a használt klímamodellek eleve nem reprezentálják a valóságot. Csak nem mindenkinek bántja ennyire a méltóságát ha autoriter mozdulattal söprik le az asztalról a bizonyítékait.)

Mindezeket a tudománypolitikai ellentmondásokat a klímakutatáson belül – papíron – tökéletesen illusztrálta a 2009-es Climategate I. és a 2011-es Climategate II., melyben az IPCC által finanszírozott tudósok belső levelezését hekkerek a napvilágra hozták. Ezekből ugyanis egyértelműen kiolvasható, hogy a tudósoknak rengeteg fejtörést okozott, miként tudják a valós adatokat addig torzítani míg a megrendelt eredményeket kihozzák belőlük – ami után persze még nagyobb erőfeszítéseket igyekeztek tenni arra, hogyan tudnák jogilag titkosítani a számításaikat, és megtiltani mindenkinek, hogy a nyers adatokhoz (tehát amiből ellenőrizhetőek állítólagos eredményeik) hozzáférhessen. Ennek a világ legnagyobb botrányának kellett volna lennie, és mindenki felismerhette volna hogy a sokszor közpénzből finanszírozott kutatások valójában a legbrutálisabb propaganda-gépezet játékszerei csupán. Ám “természetesen” nem ez történt, mert a váratlan sokk után a bűntudatvallás pápái hamar összekapták magukat, és a médiát azonnal eláraszotta a kamuoknyomozás hírhedt “factcheck” és “debunk” kampánya, és minden átmenet nélkül “bebizonyította” ország világ előtt hogy a kedves olvasó nem tud olvasni és nem is az van odaírva ami oda van írva meg nem is azt jelenti amit jelent; mindezt egyedül a legkevésbé abszurd hazugság kimagyarázásáért, az első száz legkínosabbról szerényen megfeledkezve.

Begőzölt klímatudomány

Mindebben a legkellemetlenebb, hogy – bár a Miskolczi féle robusztus kutatásokhoz valóban elképesztő szellemi tudás és anyagi háttér kell, mitőbb elképzelhetetlen rendkívüli kapcsolati-háló nélkül ami egyáltalán elérhetővé teszi a szükséges adatokat és műszereket – az IPCC által képviselt maszlag olyan égbekiáltó marhaság, hogy a magyar általános iskolák tananyagának ismerete bőségesen elegendő a tudományos cáfolatához.

Először is, nulladik pontként (bár lehet ez is tiltott tudás lesz nemsokára) nem árt emlékeznünk arra, hogy a széndioxid a növények elsődleges tápláléka: ezt “lélegzik” be a leveleiken és ebből csinálnak (napfény és víz hozzávételével) glükózt és O2-t – és ebből nyerik a szerkezetük építőelemét: a szenet. Minél több CO2 van a levegőben, annál jobban zöldülnek a sivatagok, és annál több oxigént fognak termelni. A természetre jellemző dinamikus egyensúly itt is biztosított – amelyik faj több táplálékhoz jut az jobban fog szaporodni. A környezet – sőt, a levegő! – védelme nevében tiltani a növények etetését az obszcenitás csúcsa – tipikus béke-Nobel díjazott gondolat. (Ez alapján a következő békenóbel várományosa az a hős szabadságharcos lesz, aki majd betiltja a fotoszintézis összeesküvés-elméletét a dezinformáció elleni önzetlen vendettájában.)

Másodszor: Az IPCC a CO2 kibocsátást csak azzal a bűvésztrükkel tudja főgonosznak beállítani, hogy szembemegy a legelemibb tankönyvi tényekkel is. Hiszen a valóságban, kapaszkodjunk meg, a széndioxidnál háromszor erőteljesebben befolyásolja az üvegházhatást a légköri H2O: vagyis a vízgőz. Persze így is jogos lehetne az a felvetés, hogy “ettől még a CO2 hatása nem tűnik el és igenis figyelembe kell vennünk” ám lélegzetelállító módon az IPCC nem ezt a logikát követi éghajlati modelljeinek kiszámításakor, hanem teljességgel elveti a vízgőz jelenlétét a számításaiból. Az IPCC egyik legnagyobb hekkelése ugyanis a meteorológia világában, hogy bevezette a Global Warming Potential (GWP – globális felmelegedés potenciál) mérőszámát, amit a légkörben található anyagokra egyenként kiszámít, és ezáltal – voilá – “tudományosan összehasonlíthatóvá teszi” hogy milyen emberi tevékenység pontosan mennyire iszonyatosan ártalmas a világnak. Természetesen a GWP kiszámításának joga egyedül őt illeti meg, ami talán nem lenne akkora baj, ha nem vállalná fel teljesen nyíltan, hogy a vízpárát tabunak tekinti és a “tudományosnak” tekintett klímatudományi számításokba ez nem kerülhet bele, mert (leülni!) “azt nem az ember bocsátja ki”. Értjük ugye? Lefordítva magyarra: ‘Azzal senkiben nem tudunk bűntudatot kelteni, sőt megszüntetné az emberek bűntudatát, úgyhogy arról senkinek nem szabad beszélnie.’ Persze kituddja, lehet így a jobb, különben a végén még betiltanák hogy bárki levest főzzön.

És akkor persze – harmadrészt – még mindig érdekes lenne belevenni mondjuk a vulkánok működését a légkör dinamikájának elemzésébe, mert végtelenül gonosz és természetellenes módon képesek pár óra alatt annyi károsanyagot kibocsátani, hogy egy teljes város kipöfögése hirtelen friss levegővé válik mellette. Talán eljön az idő hogy sikerül azt is levezetniük, hogy a vulkánok kitöréséről is az emberek túlzott jókedve tehet. Addig is a hivatalos “tudományos” álláspont úgy szól, hogy a vulkánkitörések annyira sok károsanyagot bocsátanak ki, hogy az már hűti a légkört. Milyen varászlatos dolog a tudomány, nem igaz?

Amúgy mindezektől teljesen függetlenül, kis történelmi jártasság is elegendő ahhoz, hogy nyílvánvaló legyen hogy a  hőmérséklet folyamatosan ingadozott Európában, még a beszámolóktól hemzsegő elmúlt ezer évben is, és időnként voltak nagyon hideg és forró évtizedek is (befagyott Temze, szőlő-termesztő vikingek), pedig az ipari CO2 kibocsátás hullámzásával enyhén is nehéz korrelációba hozni mindezt. Szemben mondjuk a 11 éves napciklusok ritmusával, amivel viszont egészen izgalmas módon egy ritmusra mozog a földi klíma. No nem mintha a nap kitakarása ne lenne teljesen nyílt célja bizonyos “tudományos” köröknek – értelemszerűen kizárólag “az emberiség megmentése” érdekében. Erre bezzeg jut pénz bőven.

Egyébként még ennyire sem kéne ébernek lennie senkinek ahhoz hogy kételyei támadjanak az egész klímahisztivel kapcsolatban, hiszen a meteorológusok néha a következő napra is hülyeséget jósolnak, két héttel előre még saját maguk szerint sem tudnak tippelni. Érdekes módon ez a kis kulturális anomália teljesen elfogadottá vált nyugati világunkban. Pedig a meteorológia talán még a közgazdaságtannál is áltudományosabb talapzaton imbolyog: hiszen a meteorológia alapvetően egy nem-empirikus tudomány. (Kb olyan mint a nem étkezést szolgáló szakácsművészet vagy a közlekedésre alkalmatlan gépkocsi:) Ugyanis nem egyszerűen ósdi (többnyire 100 éves) modelleket igyekeznek ráerőltetni élő hétköznapjainkra, de maguk a modellek is virtuálisak, hivatalos elnevezéssel: “parametrizáltak” – vagyis nemcsak a modellek kimeneti oldala absztrakt differenciálfüggvények megoldása, de már a bemeneti oldalra sem mért, hanem “kiszámolt” adatokat pakolnak. Az időjárás ugyanis még a meteorológusok szerint is annyira kaotikus (hivatalos szakszó!), hogy még azokat az adatokat sincs esélyük begyűjteni, ami szerintük számítana. Nem véletlen hogy csak Európa időjárásának jóslásához 10 külön modell van versenyben – és ahol pontosak akarnak lenni, ott külön lokális modellek kidolgozására van szükség, amiből nagyságrendekkel több van. Meglepőnek kéne lennie hogy két szomszédos falu jövőheti időjárásának előrejelzésére is két külön eredményt ad az a modell, aminek 50 éves előrejelzésére hivatkozva kell minden tulajdonáról, jogáról és ép eszéről lemondania a fejlett állampolgároknak.

És bár az elefántcsonttornyok lakói bármikor képesek “elmagyarázni”, hogy a klímakutatásnak nincs is köze a meteorológiához, sőt igazából minél többet téved az előrejelzés rövidtávon, annál jobban érdemes bízni bennük hosszútávon, azt azért nem tekinthetjük teljesen véletlennek, hogy messze az időjárás-előrejelzés az egyik leggyakrabban parodizált “tudomány” a tévézés történetében, itthon és külföldön egyaránt. Az alapprobléma abszurditását mégsem a kitalált forgatókönyveket eljátszó színészek adják vissza igazán, hanem a józan paraszti ész közvetlen találkozása az absztrakt elméletekkel.

Hoki-ütővel a valóság arcába

A teljes szarkupac talán legbűzösebb cafatja Michael E. Mann és az általa kreált “hoki-ütő”, mely ha lenne a valóság hamisításnak guiness-rekordja bizonyára elnyerné – addig csak az erre épülő béke-Nóbel díjjal büszkélkedhet közvetetten. Az ő fantáziadús rajztehetségének köszönhető ugyanis az egész ‘hirtelen-halálosan-felgyorsuló-felmelegedés’ koncepciója, aminek (hoki-ütő alakot öltő) grafikonja a közvetlen talapzata az egész Kiotói Jegyzőkönyvnek, és aminek ürügyén az IPCC azóta is szivattyúzza ki a dollármilliárdokat a “fejlett” országok adófizetőinek zsebéből. Jellemző a klímakretének elvakultságára, hogy miután több kutató csalónak minősítette Mann-t, még ő perelte be őket becsületsértésért 2011-ben illetve 2012-ben. És bár normál esetben önmagában kínos lenne, hogy egy tudományos vitát a bíróságnak kell rendeznie, az amerikai igazságszolgáltatás becsületére legyen mondva: bekérette Manntól az eredeti adatokat. Bár a Mark Steyn elleni per “tárgyalása” (=halasztása) még mindig folyik (úgytűnik elég tudatosan az alperes pénzügyi ellehetetlenítésére illetve tanúinak elhalálozására bazírozva), a 2011-es per Timothy Ball ellenében végül 9 év – és 3 tanu halála – után véget ért, mivel Mann-nak, ügyvéde hivatalos védekezése szerint, egész idő alatt “nem volt ideje” eljuttatnia az adatokat a bíróságra. A tudományos érvelés krémje. A bírói végzés ennek megfelelően nem lehetett ennél egyértelműbb: Timothy nyert, és a sokmillió dolláros perköltségét megtérítik neki.

Bár a történetet közelről követő szakértők a bírói végzés nyomán nagy ünneplésbe kezdtek, és teljesen megnyugodtak abban a hitben, hogy végre lelepleződött a hazugság és véget ért a rémálom, a pénzhatalmi érdekek erejére jellemző módon – és minden józan szemlélő kétségbeesett rémületére – ez a ‘kis incidens’ szinte pillanatnyi megtorpanást sem eredményezett a karbonterror fogaskerekeinek. Magát Mann-t sem rendítette meg a dolog – és mért is tette volna, mikor egész életműve a csalásra és a tények tagadására épül. Ígyhát azonnal kiposztolta a facebookján, hogy a pert nem ő vesztette el, nem kell fizetnie egy petákot sem, és csak azért lett vége a pernek mert ellenfele “megijedt” attól h kiderül az igazság. Természetesen mindezt ujjongó kommentek és forró gratulációk koszorújával – a zárt profil-fiók üde világában. Mindezzel párhuzamosan pedig szemérmesen ő maga írja meg ‘A Hokiütő és a klímaháborúk’ című “leleplező” (áucs) könyvet, amiben nem csak a “valódi” klímatudomány útvesztőibe vezeti be nyájas olvasóit, de azt is készségesen elmagyarázza nekik, hogy a csúnya klímatagadók milyen alattomos módszerekkel torzítják el az adatokat, és próbálják megtépázni a becsületes tudósok reputációját. (Ismerős ugye? A rágalmazók először mindíg elkövetik azt amivel másokat vádolnak.)

Dacára tehát a tudományos közösség és a bírók erőfeszítésének, a klímahorror hörög tovább: Mann 2012-es könyve elsöprően lelkes kritikákat kap és a “legalaposabb” és “legizgalmasabb” könyvnek minősítik a Nature-től a Wall Street Journal-ig minden fontosabb (“tőkeerős”;) amerikai lapban, ahol Mann “végre tisztázhatja [??!] magát”. És ettől nem teljesen függetlenül, ha valaki mostanában laikus oknyomozóként szeretne az interneten rákeresni Mann vagy a “Hoki-ütő grafikon” kifejezésekre, nagy eséllyel egyetlen terhelő információt sem talál munkássága ellenében – sőt látszólag a többség mindmáig a Mann-t ért igazságtalanságok retorzióját követeli, mert a nyilvánosan elérhető bírói végzés ellenére rögeszmésen állítják, hogy ő több millió dokumentumot benyújtott a bíróságra. (Ez amúgy ha igaz lenne talán még cikibb lenne tisztánlátására nézvést, hiszen csak arra az egy adatsorra lett volna szükség, amiből a számításokat végezte.)

Ehhez képest a szovjet koncepciós perek egészen kisstílű próbálkozások voltak a valóság eltorzítására. Igaz ott többé kevésbé tudta is mindenki hogy hazugságban él.

És akkor levezetésként érdemes átfutni amit Mann a kreatív adatbányászat terén produkált, mert a maga nemében sziporkázik a leleményességtől. Hiszen egyáltalán nem volt könnyű dolga, mert az ő munkásságát megelőzően egyszerűen nem álltak rendelkezésre olyan adatok a kutatók számára, amikből ne következett volna triviálisan, hogy az átlaghőmérséklet mindig is össze vissza ugrált az emberiség történetében – sőt azt megelőzően is. Márpedig ezekből még a legsátánistább hipnotizőröknek is gondot okoz közvetlen bűntudatot kelteni az emberekben. Mann tehát először is egy teljesen új módszertanhoz folyamodott, és a mindenki számára elérhető statisztikák és világszerte feljegyzett hőmérsékleti adatok helyett a koncentrációs képességét hátráltató könyvtárak helyett a szibériai Jamal-félszigetre vette be magát, ahol fák évgyűrűinek összehasonlításából nyilatkoztatta ki, hogy 900 éven át tökéletesen egyenletesen alakult az átlaghőmérséklet a világon – és csupán a XX. században kezdett eszement emelkedésbe. Már a végeredmény önmagában elég meglepő, mert végtelenül letisztult számítási módszerei ezzel kiradírozzák a még az irodalomtörténészek által is jegyzett kb 800 évvel ezelőtt tetőző ún. “középkori felmelegedést”, és az 1600-as években elmélyülő majdnem 400 éves ún. “kis jégkorszakot”. A módszertan azonban ennél is sokkal izgalmasabb, mert a Climategate által felszínre hozott adatok alapján, az általa vizsgált kétszázötvenkettő (252) db fa évgyűrűi közül összesen tizenkettőt (12) sikerült figyelembe vennie, amik alátámasztják “elfogulatlan és objektív” követeléseit a valósággal szemben. Ez a vizsgált fák kevesebb mint egyhuszada – a többi még szerinte sem volt “alkalmas”. 

Ez az a párját ritkító módszertan és végső kinyilatkoztatás, amire az egész bűntudatvallás és karbonterror alapul. Amire hivatkozva az ENSZ el akarja venni az emberek autóit, ami miatt egyre nehezebb saját házat építeni, és ami miatt még egy jót szürcsölni sem lehet a szívószálból.

Ez a “perdöntő” bizonyíték, ami miatt senkinek nem szabad élveznie az életet.

Talán itt lenne az ideje leülni és átgondolni hogy mit is jelent az hogy per.
És mit jelent az hogy döntés.

A szívószál-összeesküvés

Az összeesküvés-tények ilyen mérvű sodra mellett fölöslegesnek tűnik tovább bizonygatni, hogy tudományos szempontból a karbonsemlegesség megváltástana nettó hazugság – akit érdekel innen már úgyis ezrével találhat rá cáfolatokat. Érdekes azonban megfigyelni, hogy ennek a hazugságnak milyen nyíltan vannak a tudatában a karbon-korlátozást erőltető politikusok. Hiszen a drákói törvényeik kizárólag a közemberekhez köthető CO2 kibocsátást büntetik, az ő érdekeiket szolgáló tevékenységeket sosem érintik – legyenek bármilyen brutálisan (sokszor milliószorosan) környezetszennyezőbbek. Mitöbb, a leggazdagabbak széndioxidkibocsátásának az aránya a 90-es évek óta folyamatosan növekszik – pedig nekik lenne pénzük a karbonsemleges technológiák alkalmazására. Ehelyett a leggazdagabbak következetesen a legkörnyezetszennyezőbb technológiákba fektetik végtelen tartalékaikat. Hiteles társaság, nemde?

Ennek a végtelen szemtelenségnek csak kisebb szelete a lassan egyre nyíltabb közröhej tárgyát képező klíma-csúcsok “lábnyoma”, ahova a világot a széndioxidtól már-már az életük árán is megmenteni igyekvő hősies és önzetlen környezetvédő-politikusok száznál is több magángéppel érkeznek, másfélezer tonna CO2-t kibocsátva egyetlen csúcstalálkozón. Mert nagyságrenddel magasabb kibocsátásaik ellenére persze nem csak a magángépeket , helikoptereket és a luxusjachtokat nem akarja elkobozni az IPCC és semelyik kormány (szemben a dízelautókkal), de fel sem merül például az űrrepülés korlátozása – amit nyíltan szórakozásból űznek: nem azért hogy munkába mehessenek. Márpedig ezek a lakossági fogyasztáshoz képest elképzelhetetlen mennyiségű üzemanyagot használnak, és ezek korlátozásával elvileg akár példát is mutathatnának – ha picit is hinnének abban, hogy ennek bármi jelentősége van az éghajlatra nézvést. (Nem mintha lenne okuk hinni, hisz látható hogy hazugság a klímahiszti minden betűje – de enyhén zavaró, hogy még csak a látszatát sem próbálják kelteni annak hogy elhiszik amit mondanak.) A szupergazdagok érinthetetlen luxusjachtjai esetében például a fogyasztás általában valahol 1000-5000 liter körül mozog 100 km-en (átszámítva tengeri mérföldről) – persze a motorjuk akkor is jár ha nem mennek, hogy legyen elég áram a jakuzzik és báltermek kifűtésére. (És akkor még az előállításukkal járó “károsanyagkibocsátást” el sem kezdtük számolni.) Ez is kismiska azonban ahhoz képest, hogy az űrturizmust erőltető Elon Musk Falcon rakétáinak egyetlen tankolása a kisebb ‘9’ esetében is 160 000 litert, a nagyobbnál ‘heavy’ majdnem 400 000 litert igényel – aminak nagy részét a felszállás első pár percében elfüstölik. Vajon próbálta valaha bármilyen politikus elkobozni Musk rakétáit a környezetvédelem nevében? Hát bizony nempróbálta – annak ellenére sem, hogy a starlink műholdrendszere lassan kifogja takarni a csillagokat az éjszakai égboltról.

Ha lehet még ennél is felháborítóbb, hogy a szupergazdagok összes játékszerének kibocsátását is sokszorosan meghaladó teljes hadiipar mentesül minden karbon korlátozási rendelet alól. A katonai tevékenységek 2015-ig explicit kivételként szerepeltek a Kiotói megállapodásban, vagyis eleve jelentési kötelezettségük sem volt arról, hogy mennyi CO2-t termelnek; és gyakorlatilag most sem elérhetőek az adataik. Pedig abból ami látszik egyedül több kibocsátással büszkélkedhetnek mint a legtisztább 140 ország, és nagyjából a világ összkibocsátásának 5.5%-áért felelősek évente. Ami nem olyan meglepő, ha belegondolunk hogy egy Abrams (vagy akár egy Leopard) harckocsi átlag 400 (négyszáz) liter benzint szürcsöl 100 km-en – valahogy mégsem merül fel a Bizottságban, hogy 1-2%-al legalább takarékosabbnak kéne lenniük ahhoz hogy “forgalmazhassák” őket Európa területén. És akkor még ugye ottvannak a harci helikopterek 500 és 1800 literes óránkénti fogyasztásukkal, vagy a vadászgépek, amik gyetlen bevetésen 28 tonna CO2-t bocsátanak ki; a bombázó-repcsik bevetésenként 251 tonnát. (Összehasonlításul, a betiltani próbált dízelautók egy tejles év alatt is csak átlag 4.6 tonna széndioxidot bocsátanak ki, tehát 50 év alatt sem produkálják amit a bombázók 1 nap alatt.) És ez csak a hadiiparnak a furikázgatás közben kihányt szennyezése, mert a bombák, aknák, gránátok, rakéták és végtelen lövedékek használata – illetve a mögöttük lobogó mentalitás – önmagában teljes ökosztisztémák kiírtását eredményezi rendszerint. Egészen csodálatos agytekervények kellenek hozzá, hogy az emberi életek tömeges írtását semelyik zöld párt nem tekinti ártalmasnak az egészségre. Sőt, például a német parlamentben a robbanómotorokat cakkundpakk beszüntetni igyekvő ún. “Zöldek” a legbüszkébben támogatják a fegyverek szállítását Ukrajna területére – mintha azok bizony nem a természetet írtanák ki elsősorban. Az ideológiai gondolkodás kacsalábon forgó fellegvára.

Mindezen karbonsemlegesnek nehezen tekinthető üzelmek egyikét sem próbálják rendszabályozni a magukat a környezetvédelem zászlajára tűző politikusok – ami egyértelművé teszi, hogy egy pillanatra sem hiszik komolyan hogy a karbonsemlegesség értelmes cél lenne. És ezt persze helyesen látják – kár hogy mégis ennek a nevében akarják pépesre korlátozni az emberek önrendelkezési jogait. Különösen pedig annak fényében nagyon szomorú mindez, hogy a természet valódi védelme rendkívül sürgető lenne, mert a föld konkrétan belefullad a szemétbe amit az emberiség termel. Márpedig az anyaföld mindenünknek az alapja: a levegőt termelő növényeknek, az éltető víznek, a mezőgazdaságnak és az állatok legelőinek. Ahelyett hogy légből kapott mutatókkal ijesztegetnék az embereket, a konkrétan előttünk magasodó szeméthegyekkel kéne végre kitalálni vmit. Mégis a környezetvédelemmel pózoló politikusok valamiért nem jutnak el semmilyen potens kezdeményezésig az egész EU-ban (sem máshol), hogy véget vessenek mondjuk a beépített elavulásnak, vagy legalább kötelezően javíthatóvá tegyenek minden elektronikus gépet (‘right to repair’), hogy ne kelljen kidobni a háztartási gépeket 3 év után. Hasonlóan nem mutatkozik igény részükről rá hogy legalább a 3 hét alatt megromló joghurtot ne lehessen büntetlenül 3 millió év alatt lebomló műanyagba csomagolni – vagy általában, hogy ne a lebonthatatlan csomagolóanyagokkal legyen tele az összes kuka.

Mindehelyett egyetlen dolgot sikerült betiltaniuk: a szívószálat. És bár a felkent értelmiség nem győz tapsikolni és önfeledt mosollyal hősként elengedni az életéből e legparányibb plasztikdarabot, ennek a lépésnek az üzenete talán a legijesztőbb az összes közül. A szívószál ugyanis meghatározó szimbolikát rejt a nyugati kultúrában: a szabadságot és derüt jelképezi. Használata közvetlenül kapcsolódik a nyaraláshoz, a békéhez és a nyugalomhoz. És épp ezért lett elsődleges célpontja a bűntudatvallásnak: hogy amikor az ember végre kellemesen hátradőlne a megérdemelt pihenőjében hogy békésen szürcsöljön kedvenc üdítőjéből, koktéljából vagy milkshékjéből: összerohadjon a szájában a feloldódott papírmasé. Teljesen szándékos szupergonosz szemétkedés az egész, semmi más. Ez még akkor is igaz lenne, ha ez akárcsak egy milliomod mértékben is javítana a környezeten – de sajnos a nem-műanyag szívószálak semmivel sem kevésbé környezetszennyezőek. A szürcsölgetés vidám élményét minden járulékos előny nélkül kobozták el az emberektől. Egyszerűen ennyire fáj nekik, ha az “alattvalóik” közül valaki őszintén élvezné az életet egyetlen pillanatra is.

Picit nehéz belegondolni ebbe, hogy milyen kietlen pszichopata káröröm szükséges ahhoz, hogy egy ilyen törvényt kieszeljenek a magánrepcsik bárjában koccintgatva a gyíkarcok, és mért ilyenek irányítják a parlamenteket – mert könnyen belehasad az ember szíve.

Mindenesetre szakadjon rájuk vissza ez az egész szemétkedés amit elkövetnek az emberek ellen.

A bűntudatavallás megváltástana: a középosztály és az önrendelkezési jogok felszámolása

Ha az ember picit is hátrébbról tekint az egész klímakreténség szabályozási logikájára, szomorúan egyértelművé válik, hogy teljesen precíziósan az alapján születnek a “környezetvédelmi” korlátozások, hogy mi fáj legjobban a kisembernek – és mi hozza a legtöbb pénzt a leggazdagabbaknak. Ezen belül is a legfőbb cél az emberek önrendelkezési jogainak felszámolása – illetve annak a bűntudatnak a generálása, ami következtében az emberek hajlandóak lemondani az alapvető jogaikról.

Az autók kibocsátásával kapcsolatban jól látható, hogy teljesen függetlenül a környezetre gyakorolt hatástól, a “környezetvédők” fő szempontja a társadalom kevésbé tehetős rétegeinek ellehetetlenítése, és a szabad mozgáshoz való jog felszámolása. A “szegények” és “gazdagok” közötti ellentét tudatos szítása magyarázza nem csak a “gazdagok” által elérhető (amúgy ultrakörnyezetszennyező) eutók szokatlanul igazságtalan állami szubvencióját (hisz az elektromos autókat a “szegények” által is fizetett adókból fizetik ki nekik), és a (tipikusan a családi vállalkozások által használt) dízelautók betiltását; de eleve a teljes EuroNorm szabályozási rendszert. Az Európai Kibocsátási Normák éppen elhúzódó bevezetés alatt álló 7-es szintje minden épkézláb szakértő szerint a környezetvédelem szempontjából már végképp elhanyagolható mértékben tudná csak csökkenteni a kibocsátást – viszont felszámolná a vezetési élményt és teljesen ellehetetlenítené a legkevésbé tehetős rétegek számára kialakított kisautók gyártását. Ennek csak egyik oka, hogy a szükséges technológiák bevezetésének anyagi terhe sokkal jobban sújtaná arányosan az olcsó autók árát. A szükséges eszközök beépítése ugyanis fizikai méreténél fogva is alapvetően lehetetlen lenne a kisebb méretű motorházakba. Mégis ki hiszi el hogy a legkisebb autók a legkörnyezetszennyezőbbek? Mert ugyebár a Szent Kibocsátási Normák szigorúan nem vonatkoznak a repülőkre és a teherhajókra, urambocsá a harckocsikra – azokat ugyanis nem a plebsz üzemelteti.

Hasonlóan egyértelmű a családi házak építésénél erőltetett hőszigetelési előírások logikáját vizsgálva, hogy mérnöki szempontból ugyan értelmetlenek, de csak a legtehetősebbek számára hagynak teret saját ház építésére. A karbonterror örvén bevezetett szuperköltséges energetikai előírások szürreális módon nem csak arra nincsenek tekintettel, hogy egy adott házat a falu szeles vagy napos részére építenek-e, sőt eleve hogy éppen a ház déli vagy északi faláról van-e szó – de az EU szintű szabályozás hőszigetelési követelményei azt sem képesek figyelembe venni, hogy skandinávia északi részén vagy olaszország déli területein szeretnék-e a tulajdonosok felépíteni a házukat – saját megtakarított pénzükből. A folyamatosan egyre vastagabb hőszigeteléseket pedig – ki lepődik meg – olyan polisztirolból (magyarul hungarocell) gyártják, ami lebonthatatlan, és egész európában egyetlen újrahasznosító üzeme működik – bár reménytelen mennyisége miatt mostmár, kapaszkodjunk meg, a termőtalajba keverése is környezetvédőnek van tekintve. Ugyan így a saját családi ház elérhetetlenségét célozza a vegyes tüzelésű kazánok önálló használatának betiltása, és a súlyos pénzekbe kerülő hőszivattyúk és napelemek kötelező telepítése is. Mindezekkel párhuzamosan szomorú következetességgel a legolcsóbb technológiát jelentő vályogházak lélegző falait méréstechnika bukfenccel (hőtároló-képesség és páraszabályozás helyett csak a hőátbocsátást figyelve) az EU egyszerűen alkalmatlannak tekinti hőszigetelés szempontjából – pedig aki valaha volt már vályogházban nem tagadhatja, hogy nem csak télen jól fűthetőek, de nyáron is kifejezetten kellemesen hűvösek; sőt még a levegőjük is tisztább. (Kivételt képeznek sajnos a – főleg a szocializmus antisztahanovistái által – körbebetonozott és cementhabarccsal beburkolt vályogépületek szomorúan rohadó falai, hiszen a cement, a mésszel szemben, totálisan inkompatibilis a hagyományos építkezés rendszeres szeretgetést igénylő logikájával, és ténylegesen vízbe fojtja a lélegzésre – és évenkénti karbantartásra – tervezett falakat.) Ráadásul nem csupán előállításuk rendkívül energaitakarékos, de lebontásuk esetén nulla szeméttel járnak. Mégis mi mást akarhatnának betiltani a környezetvédelem nevében?

És a pénz- hőszivattyús előírásokkal még mindig csak féluton vagyunk a saját tulajdonú szállás teljes elérhetetlenné tételétől, mert már úton van a házak gépi szellőztetésének kötelező bevezetése is, hiszen a szupertudatos transznáci szabályozóhatóságok szerint a lakások szellőztetése – igen, bizony, ki ne találná ki: környezetszennyezésnek minősül. Hiszen lehül tőle a jól behőszigetelt házikó! Meg hát ugye sajnos sajnos a kötelező 3-4-5 rétegű műanyag nyílászárók tökéletesen bedunsztolják a lakásokat, az élettereket évszázadokon át automatikusan egészséges légmozgással megáldó faablakok felszámolásával most technológiai fejlettségünk csúcsán végre környezetvédő penész eszi a dunsztosüveg falait belülről. Mi mást is tehetnének ez ellen a klímavallás papjai végtelen szeretetükben – mint hogy újabb pár milliós kütyük beépítését teszik kötelezővé az emberek saját felhasználásra saját pénzből épített házaikba. Hallelúja.

Mindezzel kapcsolatban az is egyértelmű, hogy a transznacionalista pénzrobotok közvetlen célja általában mindenféle tulajdon elkobzása a lakosságtól – nagyon is tudatosan, hiszen a tulajdon felelősséggel jár. Márpedig ahhoz hogy megvalósítsák dédelgetett álmukat, a teljes rabszolgaságot, az embereket nem csak jogaiktól “kell” megfosztaniuk, hanem attól is hogy képesek legyen felelősséget vállalni. Hiszen az emberi szabadság közvetlen függvénye annak, mekkora felelősséget képes vállalni valaki: milyen mértékben képes döntéseket hozni és gondoskodni közvetlen környezetéről. A szállóigévé vált mondást megfordítva a pókember első hasábjairól: a nagy felelősség nagy hatalommal jár. Akit minden tulajdonától és önrendelkezési jogától megfosztanak, az definíció szerint rabszolga. Ezért olyan fontos energetikailag a WEF-nek a ‘sharing economy’, hogy az emberek ne is akarjanak saját lakást és saját autót, hanem mindent béreljenek és szolgáltatások használatában gondolkozzanak. (Ez húzódik amúgy a drágább autók gyártói által elterjeszteni próbált logika mögött is, hogy hiába fizeti ki valaki a teljes vételárat, az autó képességeinek egy részét csupán előfizetésekkel veheti igénybe – bár hálisten ez a próbálkozás megbukni látszik.)

Karbonterrorista végjáték

Mindazok számára, akik hajlandóak kiemelni a fejüket a homokból pár lélegzetvétel erejéig, könnyen körvonalazódik, hogy ennek a logikának a következetes végigvitele nyílegyenesen vezet a levegő megadóztatásához. A pénzhatalmi gyíkarcok ugyanis éppenséggel nem az önmérsékletről híresek, sőt jól láthatóan minél több pénzt sikerül elszedniük annál kapzsibbá válnak – evés közben jön meg az étvágy ugyebár. És a világhatalomra törekvő számító sáskahad a falánkság mellett a következetességben sem szenved hiányt – vagyis jó előre végiggondolták minden lépésüket.  Aki egy pillanatra is hajlandó belegondolni, milyen belső erőtere van egy valóban démoni logikának, roppant kevés lépésből felismerheti, hogy a levegő megadóztatása mindennél csábítóbban hangzik egy a hatalom bűvöletében teljesen felbomlott elme számára.

Tulajdonképpen csak innen visszafele követve válik teljesen világossá, miért olyan kétségbeesetten fontos nekik a széndioxid mindenáron életveszélyessé nyílvánítása (akkor is ha az élet előfeltétele), miért állandóan a kisemberek felelősségét hangsúlyozzák minden problémának bemutatott jelenség mögött (mikor relatíve irreleváns a “lábnyomuk”), és miért olyan akkurátusan igyekeznek egyenként felszámolni minden önrendelkezési jogot. Először a klíma, aztán a covid, aztán a háborúk…  és persze a keresztény értékek tudatos felszámolása a muszlim betelepítésekkel és a voke-dömpinggel is ugyan ennek az energetikai kiegészítései – nehogymár a végén még valaki azt merje állítani neki a természettől eredő joga hogy szabadon vegye a levegőt! Az a röhejes ellentmondás is innen nézve lesz érthető, miért sírnak állandóan olyan hangosan, hogy túl sok az ember: mikor minden nyugati országban – tehát ahol a gyíkarcok hétköznapjaikat töltik – pont a népességfogyás az egyik legszembetűnőbb probléma. Hiszen a propaganda mindig azt hangsúlyozza, hogy a mi érdekünkben kell elvenniük tőlünk mindenünket. Menjen is vissza rájuk mindent amit elkövetnek az emberiség ellen.

Egyetlen lépésből nyílván nehéz lenne bevezetni a kilégzés adót, de lassú tüzön forralva a békákat – ezek vagyunk mi sajnos – lehetséges a teljes lezsibbasztásuk. Szóval időben lenne érdemes kiugrani a lábosból, nem elkezdeni élvezni a langymeleg jakuzzit.

A kényelem mindig rossz tanácsadó.

---

Addig is: egyrészt reménykedjünk hogy nincs igazam egyáltalán.

Másrészt, bár nem tanítják a jogot az iskolákban – de saját erőből azért bárki utána olvashat emberi jogainak ha életereje engedi.

Roppant praktikus lehet tudatosítani, hogy:
Igenis joga van mindenkinek a magántulajdonhoz – nem veheti el tőle semmilyen állam semmilyen ürüggyel.
Igenis joga van minden embernek a szabad mozgáshoz – abban nem korlátozhatja senki semmilyen fiktív közérdek ürügyével.
Igenis alapvető emberi jog a testi önrendelkezés – nem szabad senkit lekötözni vagy testébe bármilyen anyagot belepumpálni.
Alapvető emberi jog a szólásszabadság – nem lehet betiltani sem dezinformáció ürügyén, sem az igazság vagy a tudomány nevében.
Hasonlóan mindenkinek joga van gyakorolnia a saját vallását, és abban hinnie amiben csak akar, és abban nem hinni amiben ő nem akar – vagyis alkotmányos joga mindenkinek hogy ne higgyen a tudományban.
Midenkinek joga van a méltósághoz, a békéhez, az élethez.
Igenis elidegeníthetetlen jogunk élvezni az életet – jogunk van szabadon ‘lélek’ezni.

Aki nem hajlandó ezen veleszületett jogait megvédeni minden szinten minden támadással szemben, azt még a szellemvilág sem tudja megmenteni.

---

Borítókép: Magukat és egymást korbácsoló felvonulók: “Ők legalább harcolnak egy jobb jövőért”; Dalok a második emeletről – 2000 – Roy Andersson