orvosok vs. emberek II.

Az előző bejegyzésben az orvtudomány inherens ember- illetve természet-ellenes jellegét mutattam be, körbejárva hány dimenzióból fúrják társadalmainkat. Bár ezek nagy többségét teljesen nyíltan űzik, az orvosokat övező “gyógyító” és “hős megmentő” kultusz elképesztően hatékonyan árnyékolja le a lakosság döntő többsége előtt milyen brutális elnyomás alatt tartják az életünket – ebben az értelemben neveztem titkos diktatúrának lélektelen üzelmeiket. A mostani bejegyzésben rátérünk a nagy Coming Out-jukra, ennek az évezredes folyamatnak a jelenünkben történő kiteljesedésére: az orvosok eddig (legalább valamennyire) rejtegetni próbált istenkomplexusának teljes és szégyentelen felvállalására: ahogy a hatalom-program teljesen betölt. Úgytűnik ugyanis mostanra belefáradtak abba, hogy titokban kell gyakorolniuk a diktatúrájukat, és hogy még mindíg nem félnek tőlük az emberek eléggé. Láthatóan teljes erejükkel szeretnék visszaszerezni az ősi egyiptomban betöltött társadalmi rangjukat, és mindennél hatalmasabb istenségként, a totalitárius orvostudomány felkent papjaiként átvenni a hatalmat a hétköznapjaink maradék szabad pillanatai felett is.


  1. Kígyót melengetni a keblünkön
  2. Kígyóharapást bőrével
  3. Álomember az álomposzton
  4. A jogalkotási vészhelyzet unikuma
  5. Jósda és adatbányászat a vaksötétben
  6. Totalitariánus méltányosság
  7. A fullkreténbe tolt hatalom-program paragrafusai
  8. Végső ütközet


Kígyót melengetni a keblünkön


Először is mégegyszer szeretném gyorsan tisztázni, hogy a lelkükkel és a szellemvilággal még meghitt viszonyt ápoló kultúrák számára (tehát különösen az írott történelem előtti időkben) az emberek tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a gyógyítók alapvetően a természeti rend ellenében cselekszenek. Ezért a kígyó az orvoslás ősi jelképe, ami az egyiptomiaktól a hinduizmusig a bibliával együtt mindig következetesen az ördög/alvilág szimbóluma. A görög mitológiai hagyományban ez Asclepius-hoz kötődik (Hippokratész felmenője), neki volt a kígyóra tekeredett bot a jelképe – és ezt a jelképet a gyógyszertárak mindenféle pironkodás nélkül büszkén átvették. Pedig a mítosz minden formájában egyértelmű az ítélet Asclepius felett: Zeusz lesújtja villámával és megöli, amiért megbontotta a rendet, és halottakat akart feltámasztani. Szintén ez a mély karmikus belátás az oka, hogy egészen a materialista tudományok hatalomátvételéig a gyógyfőzetek készítését alapvetően boszorkányságnak tekintették – amitől persze még megbocsáthatatlan hogy mindez véres boszorkányüldözésekbe torkollott. Talán még egyértelműbb, ahogy a magyar nyelv őrzi kitörölhetetlenül ezt az alapvető tényt a orvosi szakma megjelölésekor az orv szótővel, aminek a jelentése teljesen közismerten: alattomos gonosztevő, lesből támadó.

[Természetesen nem az a baj Asclepiussal, ahogy a mese egyszerűsíti, hogy Hádész nem kap elég halottat. Hanem a felelősségrendszer – vagyis a karma – felbontása; ami elsődleges oka annak hogy szétzilálódott a világunk. Aki érti a felelősség valódi jelentését és jelentőségét az láthatja, hogy szinte minden problémája a világunknak visszavezethető arra, hogy az emberek egyszerűen nem vállalnak felelősséget a tetteikért – és ezzel párhuzamosan kilóra gyártják a felmentéseket. A szülők felmentik a gyerekeiket, a rajongók felmentik a celebeket, a bírók felmentik a bűnözőket, a szavazók felmentik a képviselőket – ahogy minden filmben ha a főhős gyilkol az teljesen rendben van. És ezt az egész folyamatot az orvosok indították el azzal, hogy elterelték a figyelmét az embereknek arról, hogy a betegség nem a semmiből jön, hanem temérdek rossz döntés következménye – és ahelyett, hogy a karma tisztításában segédkezdtek volna, ellopták a felelősséget a betegektől és varázstrükkökkel próbálták bepótolni a hiányzó lelkimunkát. Márpedig a “gonosz”-nak még a legmodernebb interpretációja szerint is a veleje: a felelősséghárítás . Az orv-oslás ezért definíció szerint démoni természetű. (utólagos beszúrás: 2023.07.27.) ]

Nyílván az ateista narratívák mindent megtesznek ennek a mély belátásnak az elhomályosítására, láthatóan hatalmas sikerrel – de a WHO szégyentelenül emberiségellenes üzelmei kapcsán felesleges bármi meglepőt vagy váratlant tulajdonítani a “fordulatnak”. Minden kultúrában és minden korban a gyógyítók (vagy legalábbis 99%-uk) következetesen és nyíltan szembefordultak az emberi felelősségvállalással, a szabad akarattal és minden személyes (tehát nem uniform) jellegzetességgel. Amit most látunk az természetes következménye annak hogy hosszú évszázadokon keresztül senki nem mondta az orvosoknak hogy ebből elég, és a kulturális immunrendszerünk bénultan engedte ennek a vírusnak az elhatalmasodását társadalmaink testén. Márpedig egy vírustól – illetve a hatalom-programtól – fatális tévedés belátást vagy önmérsékletet vagy együttműködést remélni: szükségszerűen felzabálja a gazdatestet minden teketóriázás nélkül.

Ennek a nagy coming outnak volt az első lépése a Covid-19, ami sajnálatosan hatékonynak bizonyult az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzített alapvető önrendelkezési jogok villámgyors felszámolására, a szabad mozgáshoz való jogtól kezdve (házibörtönök) a testhez való jogon át (maszkviselés) a szólászsabadság jogáig (“dezinformációs” cenzúrák). (Akinek még mindig kétségei vannak ennek a plan-démiának a tudatos megtervezettségét illetően az gondolom el sem jut erre a blogra, de a biztonság kedvéért álljon itt, hogy nem csak az elismert, hogy a vírust tudatosan fejlesztették a wuhani laborokban, és hogy mindezt Fauci-ék finanszírozták legkésőbb 2014-től (olvasmányosabb formában lásd itt) – pláne hogy a teljes WEF & JohnHopkins & BIllGatesFoundation maga dicsekedett el mindezzel még 2019 októberében. Mostanra az a levelezés is napvilágra került a Nature tudósai között, amiben a vírus mesterséges mivoltát tagadó nemzetközi alapcikk létrehozása során arról értekeznek, hogyan cenzúrázzák a mesterséges eredetre utaló részeket.) (Az izgibb kérdés akkormár hogy mért nem próbálták picit jobban eltakarítani mindennek a nyomait, aminek oka vagy az lehet, hogy már szemernyi éberséget sem tulajdonítottak az emberiségnek, vagy talán azt remélték eddigre – a terv szerint – kitör a III. világháború ami érdektelenné teszi az előzményeket.) Ha csak annyit mégegyszer figyelembe veszünk, hogy orvosi körökben mindig is közismert volt a tény (hiszen évtizedek óta tartó kutatások bizonyítják újra és újra), hogy a maszkok nem alkalmasak koronavírus típusú fertőzések elleni védelemre, nem lehet kétség afelől, hogy ez az egész nem a vírusról szólt, hanem egy engedelmességi teszt volt. (Mármint persze, lehet kétsége felőle így is bárkinek, de azért az már akkut önhazugságot feltételez.)

Hálisten egyértelműen megállapítható, hogy az orvosok terve nem jött be teljes egészében, és az emberek sokkal szuverénebb módon reagáltak a gyógyfasizmusra mint gondolták, világszerte számos megmozdulásban csípőből utasítva el, ha minden jogtiprást nem is, de legalább a kötelező oltás gondolatát. Azóta ugyanis a WEF és a WHO is folyamatosan soron kívüli “különleges” gyűlésekkel próbálja orvosolni a helyzetet, és eredeti elképzeléseiket kapkodó válságstábok segítségével próbálják mégis valahogy lenyomni az emberiség torkán. Hátradőlnie természetesen még semmi oka sincsen annak aki szabadságot szeretne kiharcolni magának, de minden ok megvan a reményre h ez menni fog. Lássuk tehát pontosan mi a fő támadási frontja a következő hónapoknak.

Kígyóharapást bőrével


A totális orvosi diktatúra kiteljesítésének második lépése, ami napjainkban zajik – bár a média végtelen szerénységében (khm..) mélyen hallgat az amúgy teljesen transzparens ügyről – az a WHO (Wolrd Health Organisation) önkényes átvedlése világkormánnyá. A jelenleg 194 tagországot számláló, de teljes költségvetésének mégis 87%-át magánemberektől és -cégektől (ebből a két legnagyobb – csodák csodája – a Gates Foundation [10%] valamint a nemzetközi oltóanyagpiac átalakításán fáradozó Gavi Alliance nevü vakcinanepper, amit véletlenül pont Gates Alapított) bezsebelő világszörny a “világ védelme” érdekében ugyanis 2021 végén a Genfi (második) különleges gyűlésén döntést hozott a “globális egészségügyi struktúra megerősítéséről”, “minden ember életminőségének előmozdítására”. “A világ együtt” munkacímmel elindított 3 évesre (2024 végi lezárással) tervezett titkos puccskísérlet célja egy nemzetközi “egyezmény” megalkotása a “pandémikus megelőzés, felkészültség és válasz” témakörében.

A cuki elnevezések mögé bújtatott célja a kezdeményezésnek minden kertelés nélkül a nemzetállamok szuverén döntési jogkörének elkobzása egy “esetleges” egészségügyi vészhelyzet kihírdetésével, és az ilyenkor “szükséges” intézkedések foganatosításával kapcsolatban. Konkrétan a tervük szerint egyedül a WHO főigazgatójának személyes döntési jogköre lenne a jövőben, hogy melyik ország melyik szezonális influenzajárványát (vagy orrviszketését) tekinti súlyos pandémiának, és hogy válaszként az adott (és az összes többi!) országnak milyen lépéseket kötelező tennie. A vágyálmaiknak megfelelően a WHO hatásköre ettől kezdve kiterjedne többek között az országok egészségügyi inrastruktúrájának einstandolására, az emberek totális megfigyelésére, továbbá természetesen hogy a lakosok közül kinek milyen karanténba kell vonulnia és meddig, ki hova utazhat, és kinek milyen terápiát kell követnie (lásd később bővebben).

Persze nem kell hozzá közgazdaságtani phd hogy az ember belássa: ha a világ legnagyobb vakcinagyártói és -kereskedői adják a fizetését azoknak az embereknek, akik eldöntik kinek kell kapnia vakcinát, annak egyenes következménye, hogy a napi háromszori oltás kötelező bevezetése felé kezd száguldani a világunk. Nemzetállami keretek közt az ilyesmit jellegzetesen korrupciónak tekinti minden jogállam. Nemzetközi térben – csiribu csiribá – ezt a média adakozásnak és jótékonyságnak hívja.

‘There’s room at the top they are telling you still,
But first you must learn how to smile as you kill”
– John Lennon: Working Class Hero – 

Ez így ömagában is a legbrutálisabb disztópia, meglepő módon azonban már attól még egy renddel vérfagyasztóbb, ha az ember utánanéz a WHO jelenlegi főigazgatójának, Tedros Adhanom Ghebreyesus-nak. Ez az etiópiai férfiú ugyanis nem csupán az első olyan vezetője a szervezetnek, akinek nincsen egészségügyi diplomája, de feltehetően a Hágai bíróság előtt tömeggyilkossággal, kínzásokkal és etnikai tisztogatások vádolt főigazgatók közül is (egyelőre) az első befutó. A korektséggel ritkán vádolt – és ezzel párhuzamosan magát szerényen csak Dr Tedros-nak szólíttató – úriember ugyanis a 2017-es kinevezése előtt a szülőföldjén 30 éven át regnáló Tigréi Népi Felszabadító Front (TPLF) sokáig 3. (ma már csak 6.) legfontosabbnak tartott embere – a TPLF pedig a 90-es évek óta folyamatosan szerepel a nemzetközileg nyílvántartott terrorszervezetek listáján (amivel párhuzamosan feltehetően az USA kihelyezett bábja). Ennek oka nem csupán a TPFL különleges képessége arra hogy kormányzói és ellenzéki oldalon ügyködve is szinte bármiből súlyos fegyveres konfliktust és szükségállapotot generáljon (leváltásuk után másfél évvel mostanában kezd végre talán lenyugodni az Etióp polgárháború). Az is hozzájárul például, hogy egyesekben a diszkrimináció érzetét kelti, hogy az ellenzéket támogató (főleg a lakosság 26%-át adó, elsősorban amhara) népcsoportoktól – épp Tedros Adhanom egészségügyi minisztersége alatt – mind az élelmiszert mind a fertőtlenítőszereket megtagadta a kormányzat (vagyis a “jószándékú” külföldiek  segélycsomagjai “segítségével” ért el 99.6%-os választási eredményt 2010-ben; éljen a jóemberkedés). Ennél is egyértelműbben etnikai tisztogatásnak tűnik föl egyes megfigyelők szemében, hogy a TPFL regnálása alatt a népszámlálások szerint 2 millió fő “eltünt” a tigrék ősi ellenségének számító amharák közül.

Megint mások azt nehezményezik, hogy 7 éves Egészségügyi Minisztersége alatt 3 pusztító kolerajárványt is megpróbált a szőnyeg alá söpörni (2006, 2009, 2011). Először is magát a kolera szót alapvetően betiltották az etióp közigazgatásban, sőt a nemzetközi megfigyelők számára is, és a jelenséget újra-brandelve “heveny híg hasmenés” gyűjtőnéven (acute watery diarrhoea) lehetett csupán beszélni a jelenségről. (Aki esetleg régen volt már kolerás: az akut szó itt sokszor 24 órán belüli halálra utal.) A leginkább a (szintén nem épp tigré kedvenc) Oromói népcsoport területein pusztító megbetegedésekkel kapcsolatban a külföldi humanitárius szervezetek számokat sem közölhettek, így a halálos hasmenés akadálytalanul tudott átterjedni a szomszédos országokba, ahol a további pusztítását követően profánul kolerának lett visszaminősítve – és ezáltal azonmód megfékezve. Dr Tedros e párját (és ellenfeleit) ritkító szerénysége a tájékoztatás terén természetesen nem róható fel neki, hiszen minden bizonnyal csupán a gazdasági érdekek (azóta sem múló) végtelen tiszteletéből fakad (ami közelebbről a turizmus illetve az élelmiszer-export fenttartása).



Ezekhez a kivételes kvalitásokhoz kapcsolódik (és a WHO aktuális stratégiáját tekintve is fontos), hogy ez a mesebeli álomdiktátor súlyos allergiával küzd a szabad sajtó intézményével kapcsolatban. Mindezen tapasztalataira építve ugyanis “Dr” Tedrost 2012-ben Etiópia Külügyminiszterévé nevezték ki, ahol hasonló hatékonysággal kezdett neki a renitens újságírók – illetve magának az etióp médiának a – totális “meggyógyításába” – ami hogy hogynem alapvetően az ellenzéki véleményt képviselők bebörtönözésében (ideológiai karantén?) mutatkozott meg. Lelkiismeretes elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem csak az etióp újságírók kezdtek instant emigrálásba, de a Yemenből etiópiába menekült firkászokat is visszatoloncoltatta – ahogy az ijedten Yemenbe menekült honfitársait is ellenállhatatlan vendégszeretettel csábította vissza, minden diplomáciai báját bevetve, a Yemeni kormány hathatós segítségével.

Álomember az álomposzton

Mindannyiunk kiszemelt főigazgatójának vadregényes előtörténetében ennél mélyebben felesleges elvesznünk, elég annyi hogy mérhetetlen alázata, embersége és együttműködési képességei nyomán – amik még a többi orvostól is megkülönböztetik – méltóvá vált az egész emberiség megmentésén/kiírtásán buzgón ügyködő WHO főigazgatói posztjának betöltésére. Ez abból a szempontból talán kuriózumnak mondható, hogy addigra tételesen megszegte a WHO alapító okiratában lefektetett alapelvek többségét. Szerencsére azonban e szuperszörny hamar feltalálta magát, és az inkonzisztencia feloldása érdekében Tedros narratívája vált a hivatalos WHO verzióvá, aminek eredményeként például a kolera szó nemzetközi színtéren is elkezdett tabuvá válni. Ettől kezdve hirtelen a Genfi laborok is (egy közel kétszázéves technológiai hátraszaltót produkálva) képtelenné váltak például a szudáni kolera mintáinak azonosítására. Mivel pedig ez jogilag is meggátolta, hogy Szudánba segélyeket küldjenek a fertőzés visszaszorítására, a WHO új stratégiája nem mindenki szerint volt csupán egy vidám játék a szavakkal. (Tekintettel pedig arra, hogy 2024 végétől ez a páratlanul jószándékú szervezet, és ezen belül is ez a makulátlan ember, szeretné monopolizálni a jogot a világon mindenhol, hogy mikor mit hív járványnak, és annak milyen jogi következményei lesznek a helyiekre, talán senkinek nem érdemes túl sokáig kacarásznia e történeten.)

Tedros természetesen más téren sem tétlenkedett magasztos erkölcseinek terjesztésében, és kinevezése után pár hónappal a nem épp virágzó egészségügyéről ismert Zimbabwe miniszterelnökét, az emberségében rokonlélek Robert Mugabét nevezte ki a WHO jószolgálati nagykövetének. Ez azonban valamiért akkora nemzetközi felháborodást keltett (talán mert például a helyi kórházak vállalhatatlansága miatt közismerten még Mugabe sem volt hajlandó magát soha belföldön kezeltetni?), hogy Tedrosnak már másnap (!) vissza kellett vennie a megbízást. (Egy hónappal később pedig Mugabe miniszterelnöksége is véget ért egy katonai puccs keretében – bár börtön helyett minden idők egyik legnagylelkűbb nyugdíjcsomagjában részesülve).

És akkor gyorsan ugorjunk is pár évet, hogy a WHO élén tett maradandó lépései közül azt még mindenképp kiemelhessem, hogy “Dr” Tedros tavaly nyáron, a majomhimlő felbukkanásakor, mindösszesen 5 (öt) darab haláleset után nemzetközi vészhelyzetet hirdetett 2022 július 23-án. Ugyan a közvetlen alatta lévő szakértői csoport ezt a döntését nem támogatta, de tény h a döntés nem volt egyhangú: júniusban még 11-3 arányban ellenezték, júliusban pedig 9-6 arányban (indoklásuk szerint mivel a fertőzés 98%-ban csak partnereiket rendkívül gyakran váltogató homoszexuális férfiak körében fordult elő, az emberek többsége esetében nem mondható hogy valódi kockázat létezne). Mintha egy ilyen döntés nem lenne önmagában elég aggasztó egy totális hatalommal bíró diktátor gondolkodásmódjával (esetlegesen a gyógyszergyártók érdekei iránti különleges érzékenyítettségével) kapcsolatban, a sajtónak Tedros Adhanom minderről úgy nyilatkozott, hogy “mivel a 9 és a 6 nagyon nagyon közeli számok, nekem kellett döntőbíróként eljárnom”. Szóval “Nine and six are very, very close.”

A Monthy Python szkeccsek ehhez képest nem is tűnnek különösebben szürreálisnak.


A jogalkotási vészhelyzet unikuma

“Jószándékú” állampolgárként persze nem lehet elhinni, hogy ilyen galaktikus erejű hatalomhoz juthat egyetlen ember. Még annak sem kéne lehetségesnek lennie hogy egy – tetszőlegesen demokratikus – szervezet magához kaparintson ilyen éjfekete hatalmat a fejlett jogállamiságra épülő demokráciákban – pláne a szuverén nemzetállamok felett. Meg kell adni, a WHO valóban elég innovatív jogértelmezésre fanyalodott – mintha a lelke (muhhaha) mélyén ő maga sem hinné, hogy az országok választások útján hatalomra kerülő (tehát közjogilag egyedül legitim hatalommal bíró) kormányai maguktól odadobják az általuk képviselt nemzetek szuverenitását (életét) a gyógyszergyáraknak. Az ördögi jogértelmezésük alapja, hogy a WHO saját kipattanását totalitariánus diktatúrává, nem egy új szerződésként értelmezi a nemzetközi térben, hanem a nemzetállamok által (a 2003-as SARS-Cov-1 koronavírus hatása alatt..) 2005-ben már újraratifikált alapszerződés (International Health Regulations – IHR) egy  “módosításaként”. (Nyilván: számukra mindebben nincs semmi új.) Egy ilyen aprócska “módosítás” elfogadásához pedig (hiszen végülis sokhelyütt csupán a “nem-kötelező” kifejezésből radírozták ki az első 3 betüt), egyáltalán nincsen szükség a nemzetállamok hozzájárulására – elég a WHA (World Health Assembly) 194 tagú közgyűlésének egyszerű többsége: hogy mindenkire kötelező érvényűvé váljon a világon.

(A jogi innovativitás fokozásaként a WHO ezzel párhuzamosan egy másik procedúrát is bepörgetett a világuralom megszerzésére, ami a jogi megfigyelők szerint nem csak azért nehezen emészthető jelenség mert rengeteg az átfedés és az egymásnak való ellentmondás is a két projekt között, de a WHO erőforrásait is jelentősen megosztja. Mindenesetre az IHR módosítására azután hozták létre a WGIHR-t (teljes nevén: Working Group on Amendments to the International Health Regulations 2005) 2022 januárjában, hogy közvetlenül előtte decemberben létrehoztak egy Intergovernmental Negotiating Body-t (INB) is, aminek létoka egy vadiúj Világjárvány Egyezmény létrehozása (2023 februári munkacímén WHO CA+). Ezzel most kevésbé foglalkozom, mert bár potenciálisan még ijesztőbb dolgokat akar, annak elfogadásához a WHA kétharmados többsége kell, és minden tagországnak egyenként kell ratifikálnia – ráaádul mindenképp egy önálló titkárság hatáskörébe fog tartozni, ami elvben a WHO-tól és Dr Teddros-tól független is lehetne. Nem kizárható hogy épp ennek a túlzottan demokratikusnak tekintett procedúrának a kikerülésére jött létre a WGHIR.)

Az mindenesetre (mindkettőről) megállapítható, hogy szokatlan kapkodással készül, és mindenfajta hivatalos indoklás nélkül (persze a plandémia 2.0 fogalmát is már “összeesküvés-elméletnek” tekintve) még a 2024 májusában esedékes 77-ik Közgyűlésen szeretnék előterjeszteni. Márpedig láthatóan komolyan gondolják, hogy történelmi világcsúcsot felállítva 3 év alatt nyélbe üssenek egy (kettő) nemzetközi szerződést, aminek érdekében például már 2022 májusában leszabályozták 4 hónapra az IHR módosítások opponálására adott időt. (Összehasonlításul: egy átlag disszertáció opponálására is szokás adni 4 hónapot – a nemzetállamok szuverenitását elkobozni szándékozó világszörny statáriumának áttanulmányozására az uccaembere ennél többet várna.) Ha a 2024-es közgyűlés elfogadja a módosításokat azok vétó híján 12 hónapon belül mind a 194 tagországra kötelezővé válnak. Ennek nagylelkű támogatása érdekében az országoknak adott határidőt a kihátrálásra 18 hónapról 10 hónapra csökkentették, és biztos ami biztos alapon a 34 fős végrehajtó bizottságba 2023 május 31-én beválasztották a Kim Jong Un vezette Észak Koreát is – nyilván a demokratikus szavazás garanciájaként.

Jósda és adatbányászat a vaksötétben

A WHO totális diktatúrájának kialakításához vezető út elvi alapjait az ún Global Health Security Index (GHS) fektette le, amit páratlan előrelátással épp 2019 októberében hoztak nyilvánosságra, tehát alig három (3) hónappal a SARS-Cov-2 “váratlan” berobbanása, és csupán egy (1) hónappal a vírus legelső kínai felbukkanása előtt. Ennek összeállításában a bioterorrizmusra szakosodott Bloomberges John Hopkins Center mellett kissé meglepő módon a Nukleáris Fenyegetés Kezdeményezés (Nuclear Threat Initiative – NTI) nevü NGO, valamint a brandinggel és a “média narratíváinak befolyásolásával“ (!) foglalkozó Economist Impact vett részt (és amire senki sem gondolhat: mindez a Gates Alapítvány támogatásával történt). Hármuk együttműködése azonnal sikeresen megállapította, hogy az IHR alá tartozó 195 tagország mindegyike veszélyesen felkészületlen egy “esetleges” (nyihaha) pandémiával szemben.


Bár a GHS Index már 2019-ben is nagy hangsúlyt fektetett a vírusokkal szembeni centralizált technokrata intézkedések jelentőségére, a 2021-es felülvizsgálatakor – a Covid19 állítólagos tanulságait hozzáadva – már kifejezetten erre fókuszált, mivel szerintük ezek “bizonyultak” a legfontosabb faktoroknak a járványok kezelésekor. Így a GHS index “evolúciójaként” mostmár az (egészségyügytől független) politikai intézményrendszer is a kutatásuk tárgya, többek között mérik

  1. a média “hatékonyságát” (vagyis a “dezinformációk”, “tévinformációk” és “pleytkák” elleni fellépés erélyességét)
  2. a karanténrendszer bővítési kapacitását
  3. és a totális megfigyelés képességét; a kutató-laborok tevékenységétől kezdve a lakosság egészségügyi adatainak nyilvánosságán át az esetleges vírushordozók emberi “kontaktusainak” precíz lekövetéséig.

Nomármost azzal kapcsolatban, hogy a WHO épp ezen doktrína alapján szeretné “javítani” az emberiség ellenállóképességét a világjárványokkal szemben, két szerény ellenvetés is felmerül. Az egyik, ami felületesebb szemlélők számára is kiviláglik, hogy ezek a paraméterek hagyományosan egy ország diktatórikus jellegének a mérőszámai, és kizárólag a nemzetközi humanitárius jogok (IHL) valamint az emberi alapjogok (IHRL) megsértése árán “javíthatók”. (Értelemszerűen csak a valódi emberek esetében: az egészségügyi dolgozók érdekeinek prioritása magától értetődik a GHS módszertanában.)

Ám ettől függetlenül is elgondolkodtató, hogy a Coviddal szemben a GHS Index éppenséggel nem jósolta túl pontosan, ki hogyan fog szerepelni a pandémia alatt: a valóság teljesen konkrétan fordítottan korrelálált az előrejelzéssel.

Totalitariánus méltányosság

A valósággal szemben amúgyis kiengesztelhetetlen háborúban álló WHO-t természetesen mindezek a tények cseppet sem befolyásolják világuralmi terveinek kapkodó kivitelezésében. Ennek megfelelően az előirányzott módosítások megszámlálhatatlan mennyiségű vérfagyasztó elemet tartalmaznak egyszerre 3 dimenzióban is: 1. A nemzetközi vészhelyzet fogalmának kiterjesztése, 2. A WHO jogalkotási hatáskörének kiterjesztése valamint 3. A WHO végrehajtói hatalmának kiterjesztése. Mindezekhez képest is figyelemreméltó ugyanakkor, hogy az IHR új szövegezése nem csupán suttyomban kerül ellentmondásba az emberi illetve önrendelkezési jogokkal, de tételesen ki van húzva a szövegből. Ez annyira lehetetlennek tűnik, hogy a jogállamiság kifejezést már életében egyszer is halló ember nem hiheti el, hogy ilyesmihez bárkinek bátorsága-lehetősége lenne. Úgyhogy a szövegrészt beillesztem képi formában, hátha ez segít az idegrendszernek a feldolgozásban:

(a kövér betük az új részt jelölik a szövegben mindenhol, az áthúzottak logikusan a beszüntett részeket)

A helyzetet jogi szemmel alapvetően tovább rontja, hogy a nemzetközi alapjogok helyére bekerül a “méltányosság, inkluzivitás és koherencia” elve, amik egyrészt nem jogi fogalmak és annál is önkényesebben értelmezhetőek mintha nem szerepelne ott semmi. Másrészt ezen belül is a woke-fasizmus legfeketébb erkölcsi nejlonzacskójába burkoltan igyekeznek feljogosítani – a nemzetközi jogot nyíltan kiröhögve önmagát automatikusan extremistának minősítő – sáskahadat bármilyen alapjog megsértésére a továbbiakban. (Amúgy a ‘human rights’ kifejezés egyszer vastagon is szerepel a szövegben, ami persze csak a hozzá kapcsolódó “egészséghez való jog” totalitárius kiterjesztését szolgálja; a ‘dignity’ és a ‘fundamental freedoms’ kifejezések viszont egyszer sem – ami tökéletesen illeszkedik az előző bejegyzésben taglalt orvosi félelemkufárság vírus-logikájához.)

Ebből következik, hogy az IHR módosítások minden téren kizárják a szuverenitást védő jogok gyakorlásának lehetőségét, nem csupán a személyes szabadságok tekintetében, de általában minden nemzetállam esetében is – ami egy gyógyszergyárak által finanszírozott belterjes yachtklubbtól kissé merésznek tűnik. Hiszen szerintük a méltányosság az országok között is maximális mértékben érvényesítendő, és a WHO-nak (pontosabban Tedros atyaúristennek) önálló hatásköre lesz eldönteni a jövőben, hogy melyik országnak kell a saját felszereléseit, készleteit (13.§ /5), egészségügyi dolgozóit (13A.§ /3),  gyártókapacitásait (13A.§ /4, 5) sőt intellektuális tulajdonjogait (13A.§ /6) is az általa vészhelyzetben lévőnek titulált ország – esetleg közvetlenül Dr Tedros – rendelkezésére bocsátani. Hiszen a WHO világképtelensége szerint nemcsak a jogállamiság és a nemzetállam fogalma értelmezhetetlen, de általában a népszuverenitás és a demokrácia fogalmai is: szerintük ugyanis “az országok feladata a világ minden emberének védelme” (3. § /3).

Emellett talán nem is kell külön kiemelni, hogy kihúzásra történt minden olyan passzus is a szövegből, ami az adott ország hozzájárulását feltételezné ahhoz, hogy egészségügyi vészhelyzetet hírdessenek nála (9.§ /1, 10.§ /4, 12.§ /2, 3, 5). Ennél is izgalmasabb módon bekerült a szövegbe, hogy más országoknak viszont van beleszólása abba, hogy kinél szülessen szükségállapot (12.§ /4). Tekintettel arra, hogy egy ilyen szükségállapot (hivatalos nevén Public Health Emergency of International Concern – PHEIC) bevezetése a fentieken túl azt is a WHO kezébe adja, milyen utazási korlátozásokat, karanténokat, egészségügyi mozgósításokat és nemzetközi beavatkozást kell foganatosítani az adott országban – igény esetén a gazdaságát jelentősen megbénítva – ez a fajta “méltányossági elv” elég dermesztő folyamatokat indíthat el a nemzetközi diplomácia világában (bár a  nemzetközi jog felszámolása már önmagában nettó pszichotrillerré emeli a globalizmust.) Hátborzongató módon a szöveg szerényen meg is jegyzi, hogy mindezen együttműködéssel összességében békés célokat szeretnének szolgálni (3. cikkely /6)

A fullkreténbe tolt hatalom-program paragrafusai

Mindezekhez képest is pikantériának tekinthető, hogy bár a PHEIC különféle eseteit (mérsékelt-, regionális- és elő-PHEIC), a kihirdetésére jogosultak körét, valamint az automatikusan (mindenkire) kötelező beavatkozások tengerét roppant alaposan és körülményesen kifejti a szöveg, ám valamiért elfeledkezik pontosan definiálni, hogy mi minősül “komoly” veszélynek vagy “életveszélyes” fertőzésnek, ami a PHEIC kihirdetésére bárkit feljogosít. És ez semmi, mert rendhagyó módon egyáltalán nincsen szó a szövegben arról, hogy egy ilyen eseménynek valaha vége lehet – vagy legalább hogy annak feltételei lehetnének. Tekintettel arra, hogy a WHO a Covid-19 által életrehívott vészhelyzet végét is csupán pár héttel ezelőtt, 2023 május 10-én jelentette be, amikor már rég elfeledkezett a létezéséről mindenki, nehéz feltételezni, hogy ha majd közvetlen pénzügyi (és politikai) hatalma fog származni egy PHEIC fenttartásából, hirtelen sokkal nagyobb önmérsékletet kezdene gyakorolni.

Pedig jogtechnikailag már az is kuriózum, hogy ugyanaz a WHO dönti el hogy kihirdetésre kerül-e a PHEIC, amely WHO ettől automatikusan törvényhozói hatalmat kap – önmagától. Márpedig az “ajánlott intézkedés” szövegrészek első része (‘ajánlott’) tiszteletre méltó alapossággal kihúzásra került mindenhonnan a módosításban, tehát életbe lépésétől kezdve a tagállamok automatikusan koordinációs hatóságként kötelesek tekinteni a WHO-ra, utasításait engedelmesen követve. Ez tehát a WHO-t – sőt személyesen Dr. Tedros világcsászárt – is törvényhozási jogkörrel látja el (és szemben pl. Ursula von der Leyen haveri körének trükközéseivel: ténylegesen kodifikálva). Ez a szintű hatalomprogi pedig nemcsak a 194 tagállam parlamentjét meg a világ összes választott képviselőjének döntési jogkörét kerüli meg nyílt büszkeséggel, de egyáltalán mindenféle egyeztetést és kommunikációt bárkivel a kedves Tedros bácsi részéről. Ehhez – nagyon távolról.. – fogható hatókörrel is jelenleg a földön kizárólag az ENSZ Biztonsági Tanácsa bír, de annak sem a főigazgatója egyszemélyben. Ráadásul esetükben árnyalattal egyértelműbben sikerült körülhatárolni egy esetleges beavatkozás feltételeit (~fegyveres konfliktus), és a beavatkozás módjait is nagyon szigorúan a nemzetközi jog betartása mellett képzelik el – nem annak minél otrombább sárbatiprásával.  

Hasonló következetességgel hiányzik természetesen az IHR új verziójából az elszámoltathatóságnak és számonkérhetőségnek is minden formája – legalábbis ami Tedros atyuskát és a galerijét illeti. Mert a módosításokat gondozó genfi orvosok azt mégiscsak nagyon figyelmesen kiszúrták és fejlesztésre javasolták, hogy nincsen kellő elszámoltathatóság deklarálva a tagországok esetében, a központi parancsok esetleges nem tökéletes vagy túl lassú kivitelezésének esetére – úgyhogy ez várhatóan még be fog kerülni a módosítások közé 2024 májusáig.

[Aki mindebben valamiféle asszimetriát vagy pláne inkonzisztenciát látna, azt szeretném mégegyszer emlékeztetni az előző bejegyzésben foglaltakra, hogy itt alapvetően nem emberekkel állunk szemben, hanem orvosokkal. Márpedig az egész nyugati orvoslás gyökérlogikája a felelősséghárításból indul ki. Mégis ki hallott már olyat, hogy egy orvosnak el kéne számolnia a téves diagnózisainak következményeivel?! Meg is állna a világ. Hiszen közismerten még az altatásban végzett műtétek sikeréért is a betegnek kell aláírnia hogy minden felelősséget magáravállal – ami pont olyan mintha villanyszerelőként a megrendelővel aláiratnám, hogy minden javításért amit távollétében a lakáson végzek neki kell maradéktalan felelősséget vállalnia. Ezek a programok nem tehetők emberibbé. Elvileg sem.]

Azt pedig már eddigre mindenki kitalálhatta, hogy vérbeli egészségügyi szakemberekként a WHO munkatársai elsőrendű feladtuknak tekintik, hogy minden erejükkel küzdjenek a szólás-szabadság ellen is (44.§ /1 /h; 1.sz Melléklet /7 /e). Hiszen azt a GHS Index is “bebizonyította” (számukra), hogy az oltások kötelezővé tételének legfőbb gátja az ún. “dezinformáció”. Persze magát a fogalmat picit elkapkodva vezették be, hiszen demokratikus értékrend alapján értelmezhetetlen a kifejezés, itt egy új álláspont ugyanis nem törli az előzőt hanem kiegészíti (a dez- jelentése: anti-, ellen-), meg hát mostanra a legtöbb dezinfónak billogozott hírről kiderült hogy közelebb van a valósághoz mint a “hivatalos” hírek voltak (kezdve a fenti Nature cikkel). Ezzel együtt azért nagyjából érthető hogy mit akarnak elérni, és csak azt kívánhatjuk nekik szívből, hogy szakadjon rájuk vissza minden amit elkövettek – és amit el akarnak követni – az emberiség ellen.

Végső ütközet

Ha valaki mindezek után is próbálná nyugtatni magát olyasmivel, hogy végülis “csak” a szabadságjogok vesznek el egyéni és országos szinten, és pár önkényesen kirótt házibörtönnel, totális megfigyeltséggel és engedelmességgel, meg random gazdasági terhekkel megúszható a WHO tervezett diktatúrája, annak óvatosan felhívnám a figyelmét (mégegyszer) arra, hogy mindezt a háttérből a gyógyszergyárak finanszírozzák. Ebből adódóan pedig nem kizárólag az önmagáért hajszolt hatalom kiteljesítése a cél, de a profit is. Vagyis a módosítások központi részét képezi az új vakcinák és egyéb idegmérgek engedélyeztetési eljárásának beszüntetése – vagyhát az ő nyelvezetükön “felgyorsítása” és “egyszerűsítése” (13A.§ /6. /c). Az így “engedélyeztetett” méreganyagokat pedig ugye kötelező jelleggel kell majd mindenkinek magába lapátolnia ha bárki a világon PHEIC-et szimatol – és persze a biztonság kedvéért már azt megelőzően is. Márpedig a gyógyszergyáraknak teljesen egyértelmű célja az emberek kapcsolatának megbontása saját lelkükkel, amikre sajnos a modern idegmérgek már tökéletesen alkalmasak. Tehát ha a módosításokat sikerül jogi erőre emelni, nem egyszerűen az emberi jogok, a szabadság, a demokratikus intézmények és a szuverén nemzetállamok fognak elpárologni a semmibe, de maga a (hagyományos értelemben vett) emberiség fog elképesztő sebességgel kiírtásra kerülni, és attól kezdve tényleg csak lélekszint nélküli robotok fognak működni a földön.

Sajnos mindezt már tökéletesen bizonyították a gyógyszergyárak a Covid ellen “gyorsított” (=semmilyen) ellenőrzés mellett bevetett vak-cináikkal, amiknek elképesztően pusztító következményeit itt még felsorolni sem lenne hely. Ha sikerül túlélnünk az elkövetkező másfél évet, visszatér a kultúránkba a JOG az őt megillető helyre, és stabil talapzatot kap a korszakváltás, akkor azokat a lényeket akik ezeket az idegmérgeket az emberekre rákényszerítték kétség kívül népírtás vádjával fogjuk a bíróságokon megtalálni. Mert nem egyszerűen a Covid-19 elleni védekezését rontotta le a legtöbb vak-cina azoknak akik megkapták; az mRNA technológia ezen túl is – főleg a többedik oltás után – ijesztően nagy valószínűséggel átírja a sejtek DNS szerkezetét. Ennél gonoszabb technológiát semmilyen Alien-invázió nemtudott volna elhozni az emberiségre.

Minél több az oltás, annál gyengébb az immunrendszer. Brilliáns kapzsiság.
Forrás: https://academic.oup.com/ofid/article/10/6/ofad209/7131292

Márpedig ez az egész folyamat kétségbeesetten előrehaladott állapotban van, és a módosítások megszavazáshoz szükséges 98 szavazatból több mint 40 tagország már a dokumentum (amúgy az amerikaiak részéről történő) benyújtásának pillanatában, 2022 január 26-án lelkesen biztosította a WHO-t maradéktalan támogatásáról az ügyben. És a 40 biztos szavazat között bizony Magyarország is szerepel – amire nagyon csekély vígasz hogy az Európai Unió kötelékében.

Aki mindezek tudatában még mindig olyasmivel képes kényelembe ringatni magát hogy ilyesmi úgysem történhet meg a világunkban, és biztos magától rendeződni fog minden, az már réges régen lenyelte a mátrixos kék-tablettát, és alapvetően nem sok értelme van a valóságról próbálni beszélni vele. Aki ébren van és kedves az élete, annak merem javasolni a folyamatos visszaküldéseket a WHO-nak és általában az orvosoknak: menjen rájuk vissza minden amit el akarnak követni az emberiség ellen, minden következményével együtt! És emellett bátorítani merészelnék mindenkit, legalábbis amíg nincs még jöbb ötlete, hogy kezdjen leveleket írni minden érintett magyar kormányzati szervnek és akinek még eszébe jut – hátha sikerül időben felébrednünk a ránk telepített homályból. Ezt az ezredévek óta tartó orvtámadást mostmár itt az ideje visszaverni.







Borítókép: Turgidson tábornok kezdi felfogni, hogy az emberiségnek nem sok esélye van elkerülni a teljes pusztulást; Dr Stranglove – 1964 – Stanley Kubrick

14 thoughts on “orvosok vs. emberek II.

    1. UPDATE_2024.01.08
      Jóhírek;)
      Amennyire egyelőre látni vélem, a WHO a tavalyi év végén a “dezinformációk lavinájára reagálva”:D [https://www.who.int/news/item/07-12-2023-governments-continue-discussions-on-pandemic-agreement-negotiating-text] végül jelentősen visszakozott eredeti terveihez képest, és az IHR új (szintén nem végleges) verziójában nem győzi hangsúlyozni, hogy a nemzetállamok szuverenitását a legmélyebben tisztelik, mégis hisznek az együttműködésben, sőt bámulatos módon még az emberi jogok is visszakerültek a doksiba. [https://apps.who.int/gb/inb/pdf_files/inb7/A_INB7_3-en.pdf]
      Csak így tovább!:)

      Like

  1. Üdvözöllek!

    Zseniális, nem mindennapi írásokat rejt ez az oldal, az egyedülálló meséről nem is beszélve.
    Bár az Igazság egy komoly téma, ezzel a szarkasztikus humorral mégis jobban “fogyasztható” egy Igazság keresőnek.
    Élmény volt olvasni!

    Engedd meg, hogy megoszthassak Veled, Veletek néhány írást, melyek szintúgy az általad is boncolgatott Igazságot rejtik magukban, csak különböző, más nézőpontokból megvilágítva, igaz, kicsit komolyabb hangvételben.
    Neked lehet, hogy nem lesznek benne új információk, de talán segít még valakinek a Tisztán Látásban.
    Fogadd SZERetettel, további minden jót kívánok!

    Like

  2. Az Emberiség Igazsághoz való joga

    Korunk és múltunk Tévúton járó Nemzedékei az Igazság Jogától való megfosztottságban tévelyegnek már hosszú idők óta. A mai kor néhány generációja már a Teljes és Totális Hazugság végleteiben, vakon tobzódva menetel a szakadékba.

    Ha kifognék egy kívánságokat teljesítő aranyhalat, én csak EGYET kérnék, hogy soha ne HAZUDHASSON SENKI Ember fia és szűnjön meg MINDEN HAZUGSÁG ebben a világban. Ezzel az EGY kéréssel, idővel helyreállna a Teremtői Rend, viszont megsérteném a Szabad Akarati Rendet, hisz a Jóra kényszeríteném a még Rosszat is, ami szembemegy a Teremtő Nagy Megváltó Tervével. Nem beszélve arról, hogy kérésem a mátrix rendszer Érzelemalapú működését is nagymértékben felülírná, hisz Itt Minden Eseményt és legkisebb Történést is az Emberi Érzelmek Teremtenek, Mozgatnak, így ez talán egy másik világban nyer Beteljesülést és Értelmet… ahol az embereknek kivétel nélkül őszinték az Életet tápláló Érzelmei.

    Pedig de jó is lenne!

    Nem hazudhatnának a politikusok, nyilvánosan és részletesen szint vallanának a Nép Tudatos Anyagi és Szellemi-Lelki megnyomorításáért és kiirtásukért folytatott tevékenységeikről.

    Az Egészségügyet és a Valódi Gyógyítást megszégyenítő és meghazudtoló KÓRok Háza és azok ORVosai őszintén beismernék, a tüneti kezeléseiket, soha felül nem múló, profitra éhes, az Egész s Éget Tudatosan, ELŐÍRÁSRA Romboló, a betegséget mindig szigorúan FENNTARTÓ, hamis és gyilkos ORVoslásukat.

    A Közoktatás minden Tankönyvét és enciklopédiáját máglyán Égetnék el az agymosott pedagógusok és egyetemi docensek diplomáikkal együtt, az interneten fellelhető minden forrás teljes törlése után.

    A bankrendszerek lesült szemmel ismernék be, hogy valójában a Jó nép kizsigerelését és elszegényedését voltak hívatott szolgálni…

    A Hatóságok, a Rend(szer)Őrség, katonaság és egyebek, hirtelen a Valódi bűnösöket vadásznák, azok eddigi védelme helyett…

    A vallási – tévútra- Vezetők esdekelve kérnék a Valódi Bűnbocsánatot és sikítva fordulnának el eddigi uruktól, a mind a mai napig hűen szolgált hazugság és pusztítás istenétől.

    A Szellemi Tévtanítók, mantrákba foglalva bánnák spiritualitásuk, anyagi jólétre való törekvéséből gyökerező, hamis útmutatásaikat és bocsánatkérően imádkoznának a tömegek Tudatos félrevezetése miatt…

    Az Élelmiszeripar, mint olyan TELJESEN megszűnne, ha Hazugság nélkül tüntetnék fel az összetevőket és azok, a Szervezetre, Testre-Lélekre-Szellemre gyakorolt valódi hatásait.
    Nem beszélve a hazug, manipulatív reklámokkal Életben tartott BÁRMELY, kereskedelmi iparágat, az autógyártástól, a vitaminokig…

    A média közzétenné, hogy rozsdás csapjaikból eddig csak a megvezetést, a félelemkeltést, a Valós útról való tömeges Leterelést szolgáló hazugságok folytak hatalmi megrendelésre.

    A nagy mindent tudósok, a szakértők, az asztrológusok, a fizikusok, a biológusok, a történészek, a matematikusok, a teológusok… szemlesütve ülnének az Igazság elé Újra tanulni az Élet Valódi működését és törvényeit, elfeledve minden eddigi hazug, Rendszer Adta Elméletet, Teóriát, Tévtanítást, amire mindent hamisan alapoztak.

    De ide sorolhatnánk még az Űrkutatókat, a nasa-t és az Űrszínészeket is…

    A virológusok lennének az elsők, akik munka nélkül maradnának, az általuk hazug módon propagált, kívülről támadó veszélyes vírusaik létezésének mindennemű hiányában, mert annyi Igazság Tartalommal, amit ők képviselnek, akár Unikornisokat is tenyészthetnének a hold udvarában.

    Magyarán a rendszer és annak MINDEN EGYES, eszköze, kivétel nélkül kénytelen lenne őszintén beismerni, hogy eddig az”ördögöt” szolgálta az emberiség bukásának érdekében.

    Széles e paletta, mert valójában az Élet minden területe és apró rezdülése irányt váltana, immáron az Igazság Útján.

    Szegény, megvezetett Emberiség, hát ki hagyta EZT, hogy idáig fajuljon?!
    Gőzerővel keresni kellene a FELEL ŐSÖKET!
    De KIK azok?
    Ki az, AKI megfosztotta a szerencsétlen embertömegeket az Igazsághoz való, alapvető Jogaiktól?!

    A válasz egyszerű, MAGA az EMBERISÉG!
    Mert miért is panaszkodik mindenki, hogy hazudnak a politikusok… mikor minden egyes Ember hazugságban él és sokszor a vele egy fedél alatt élőkkel, de még magával sem ŐSZINTE?!

    HAZUG az egész Élete, a szomszéd reggeli képmutató üdvözlésétől kezdve, hogylétéről való érdeklődése, a munkatársak és a főnök iránti kedves és elismerő szavaik, a férjek és feleségek egymás közötti párbeszéde, a szülők gyermekeik iránt táplált aggodalma és szeretete, a hétvége öröme, hogy végre együtt a család…. mind-mind Hazugság, mert Érzelmeik egész másról tanúskodnak, hisz világunk Leghazugabb arculatát Teremtették maguk köré.
    Egy egyszerű „Hogy vagy” – ra is többnyire HAZUGSÁG a válasz.

    Már a kicsi Gyermekek is ideje korán beépítik Életükbe, az apró füllentésekből szült hazugságaikat, hisz a „mostál fogat?” „Tiszta a kezed?” „Megírtad a leckét?” „Mi volt a suliban?” kérdésekre, sokszor, a SZÜLEIK és környezetük példájából tanulva, nem az Őszinte választ adják.
    A Gyermek eleinte mindig a közvetlen környezetében Élők jellemét utánozza, (majd később a saját Lelke minőségének megfelelő magasságúval vagy mélységűvel azonosul) Ő a szülők Legigazabb Tükre, így ha hazugságon kapja egy szülő a Gyermeket, inkább magán végezzen egy Alapos, Őszinte Önismeretet és Benső Nagytakarítást.

    Az ember maga AZ, aki a rendszerrel s így a hazugsággal való megalkuvásával, a hazugság sötét szellemiségében éli meg mindennapja pillanatait, a legapróbb rezdülésig.
    Hazudik MINDENKINEK, önérdekéből, illemből, irigységből, kapzsiságból, gonoszságból, féltékenységből, kényelemből, udvariasságból, megalkuvásból, lustaságból,gőgből, közönyből,előírásból, önszeretetből… fakadó Érzelmei által vezérelve, ezen negatív Erényekkel azonos rezgésű eseményeket Teremtve saját magának.

    Hazudik a Lelkének is, hogy megalkuvását és az Igazság iránt táplált közönyét, még önmaga előtt is palástolja.
    Így az emberiség cseppet sem különb, mint az őt irányító sötét hatalom, hisz EZT ő maga Teremtette negatív és hazug, Egymás iránti Érzelmei által.

    Like

  3. 2.rész

    Két dolog köti össze Hazug Társadalmunk megalkuvó Tagjait egymással, a mindenek előtti Anyagi JóLétért vívott Hazug Küzdelme és az Igazságra való Teljes Érdektelensége.
    Hisz az a bizonyos Igazság, csak azon határokon belül elfogadott még az Igazság keresők számára is, mely még az Anyagi Jólét, a komfortzóna megtartásában és annak fokozásában segédkezik.

    Így nem kell csodálkozni, hogy az emberiség, Mindezen Teremtői Erővel felruházott Hazug, Önérdekű, Kapzsi és Képmutató… Érzelmei egy azonos rezgésű, Hazug, Önérdekű, Kapzsi és Képmutató… politikai hatalom vezetése alá rendeltette Saját Magát!

    Tehát nem a Hazug Rendszer által vált Hazuggá az Emberiség, hanem a Hazug Emberiség Hazug Érzelemhullámai Teremtették azt olyanná, Amilyen.
    AZT kapjuk, AMIT magunkból adunk és Józan ésszel átgondolva, sajnos rá kell jönnünk, hogy ki-ki a saját élet szituációjában, ha kicsit, ha nagyot, ha kegyeset, ha kegyetlent, DE szinte kivétel nélkül, MINDENKI hazudik, átver, vetít, csal, lóvá tesz, mellébeszél, átejt, becsap, félrevezet, kamuzik, süketel, vakít, átvág, szédít, megtéveszt, lódít, ködösít, átráz, csőbe húz, áltat, titkolózik, ámít, ferdít, túloz, svindlizik, sumákol, megvezet… akár tudatosan, akár tudatlanul, de Egy az Egyben azt teszi, mint az Őt irányítók.
    Sajnos maga az Ember AZ, aki a sötétséget szolgálva és szorgosan fenntartva, EZT manifesztálta saját magából kiárasztva, saját maga köré.

    Ha Bensőd Tükrébe akarsz nézni, nézz körbe MAGAD KÖRÜL!
    A Mátrix az egyetlen e világban, ami soha NEM HAZUDIK senkinek.

    De nem kell a hatalom hazug gyakorlói magasságáig elmenni, elég, ha csak egy átlagos, családos, rendszer által diktált Életet Élő, mókuskerékbe szorult, Egyszerű ember, EGYETLEN , de számtalan kisebb, nagyobb hazugságot magába foglaló NAPJÁT önmaga megfigyeli.

    A reggeli óracsörgéstől, az esti lefekvésig árasztja magából Hazug Érzelmeit, ezzel a maga köré megteremtett Hazug valóságát Élve, hazug álmait és hamis vágyait követve.

    Vajon mit mondana Egymásnak férj és feleség, szülő és Gyermek, alsó és felső szomszéd, tanár és diák, orvos és páciens, kereskedő és vevő, banki ügyintéző és kuncsaft, politikus és választó polgár…. ha soha többé nem hazudhatnának?!

    A Feje Tetejére állna e Világ, de az úgy lenne Jól, mert a Hazugság által vált FORDÍTOTTÁ.

    Egy egyszerű példával Élve…
    Egy használt autóját áruba bocsájtó egyszerű Ember, amennyit hazugon visszateker a kilométerórából, ANNYI évtizeddel ugrik vissza Lelke fejlődési szakaszán, a többi, mindennapos Életébe beépített Hazugságairól nem beszélve és fogalma sincs minderről.

    Ha pedig eljut a felismerésig, hogy a hazug rendszer tulajdonképpen a vesztét akarja, akkor a JOGAIT követeli!
    De MIHEZ?!
    Végre az IGAZSÁGHOZ?!

    Ugyan Dehogy!
    Arra valójában SENKI nem kíváncsi, hisz a Teremtő útja, ami az Itt Lét Valós Céljához vezet, eleinte lemondásokkal és súlyos Áldozathozatalokkal jár, ami minden Anyag Szintű Lélektől távol áll. Ilyen áron Nem kell neki az Igazság.

    Neem, ő inkább tüntikézik, de jó előre bejelenti az „ördögnek” pontos dátummal és személyes adatokkal, sőt engedélyt is kér tőle, hogy, az ellenfele elvárásainak megfelelő formában, maszkban és ünneplőben, TÖRVÉNYES keretek közt, reggel 8 és este 6 óra között kiiktathassa!

    Ő meg röhög a markába…mert nagyon jól tudja, hogy a Hazugság Jogrendszerének Hazug Törvényei által senki nem tud IGAZSÁGOT szolgáltatni, hisz tudatosan így lett megalkotva.
    A rendszert, a saját eszközeivel, rendszeren belül NEM Lehet megdönteni…
    Úgy, ahogy egy házat sem lehet ledózerelni BELÜLRŐL, míg benne lakunk, ahhoz előbb érdemes lenne kiköltözni.

    Visszakanyarodva, vajon akkor mihez is követeli alanyi jogait az, aki felismerte a rendszer álnok hazugságait?!
    A Hazug Anyagi Jó Létéhez, a betegséget szigorúan fenntartó hazug Egészségügyhöz, a hazugságokat kántáló Közoktatáshoz, a hazug gazdagságot ígérő banki hitelekhez, a koncertekhez, a mozihoz, a magasabb fizetéshez és nyugdíjhoz, azaz továbbra is, a HAZUGSÁGOKHOZ VALÓ JOGAIT követeli, ezzel magát az Igazsághoz való jogától örökre megfosztva.

    Az Igazság felismerése és annak Befogadása nem az Elme feladata.
    Az Elme, az Egoval karöltve, épp ennek az akadálya.
    Egyedül a Szív képes az Igazságot felismerni és az Igaz Tudást akadályok nélkül magába szívni, ha kapui kellőképp KI vannak TÁRVA.
    A Hazugság, a Szív kapujának LAKATJA, ami egy hazugságban, hazugságot Élő Ember Szívét mindvégig ZÁRVA tartja.

    Mert önös érdekeiből gyökerező számtalan negatív Erényei és az ezzel párosuló SZERtelen, Östentelen Érzelmei szülik saját hazug világát és annak minden történését, eseményét a legapróbb szituációig.
    Mit kellene hát Tenni?

    Változni, hogy változzon a Világod!

    Az Önérdekből nagylelkű Közérdeket, az Önszeretetből, Igaz SZERetetet, az Önbizalomból, a TEREMTŐBE vetett Igaz Hitet, az Önámításból Önismeretet, a Gőgből Alázatot, a Hazugságból Hűséget és Igazságra szomjazó vágyat kovácsolva…
    Nagybetűs, SZERető, Segítő, Jó Emberré kell válni.

    De NEM a felületes, a materiális világnak megfelelő, üres Érzelmekre és a társadalomnak való megfelelés hazug szintjére kell gondolni, az csak a Tiszta Igaz SZERetet árnyéka és hamis látszata, mert eme Jó Erényeket Égi mércével mérik.

    Mindezen pozitív változások által Életre hívott Őszinte Érzelemhullámok Teremthetik meg Egyedül az Igazságra való Befogadás akadálytalan körülményeit, azaz Tárják ki a Szív Kapuit.

    Ez az EGYETLEN Kulcs, mert a Tiszta Igazság és az Igaz SZERetet mindig kéz a kézben járnak, hisz Egyazon Tiszta Forrásból, a Teremtőnktől Erednek.

    VILÁGUNK és annak megannyi eseménye, a legapróbb rezdülésig is, a Lelkünk és Önvalónk, fizikai síkon megmásíthatatlan, Legigazabb TÜKREI, kollektívan és egyénre szabottan egyaránt.

    Egyedül a magunkban végzett, SZERetet által vezérelt, Lélekszintű, minőségi változás hozna pozitív eredményt. Napjainkban viszont, már csak Egyéni Életekre leszűkülve, a KORSZAK ZÁRÁSRA való tekintettel.

    Mindig is az Egyéni Megváltás volt lehetséges, de évtizedekkel és századokkal ezelőtt, még az Egyénileg magukat Megváltottak összefoghattak volna, hogy Ébren-alvó Embertársaikat felkarolhassák valamint Gyermekeiket SZERetettel az Igazságra nevelve Életben Tarthassák AZT és tovább adhassák a következő Nemzedéknek.

    Ezt viszont SENKI nem Tette meg, aminek közvetett FELEL ŐSEI az Egyén ŐSEI a szülők, nagyszülők… a közvetlen FELELŐS pedig az Egyén MAGA.

    Itt mindenki Teremtővé akar válni sőt, már annyira isteninek és fénytől ragyogónak képzelik magukat a sokak, miközben az egyénből még EMBERRÉ SEM érlelődtek, nemhogy nagybetűs JÓ EMBERRÉ!

    Teremtői és IstenGyermeki Minőségbe emelik Önmagukat, mialatt ÉRZELMEIK a sötét Szellemiséget hizlalják, ezzel Önmaguknak újabb hazugságokat és borzalmakat Teremtve.

    Ilyen csaknem MINDEN spirituális „Tanító” és úton járó, Gondolataik és kimondott Szavaik, a legkisebb mértékig sincsenek szinkronban a Teremteni Képes Érzelmeikkel, mert egyik teljességgel Meghazudtolja a másikat, így a Hazugság legsűrűbb hálóját fonják maguk és követőik köré.

    Az az ember, Aki önmagán dolgozva eljut arra a szintre, hogy az Életet Tápláló GONDOLATAI, kimondott Bölcs SZAVAI és Segítő, Jó CSELEKEDETEI AZONOSAK, a belőle ki és szétáradó őszinte ÉRZELMEIVEL, tehát nem hazudtolja meg egyik a másikat, már az Igazságra Befogadó, jó úton jár.

    Aki nem azt mondja és teszi, amit valójában Érez és magából kiáraszt, az a maga által manifesztált hazugságban élve fosztja meg önmagát az Igazsághoz való mindennemű jogától.

    Like

  4. 3.rész

    Ennek közvetlen okozója mindig az ember MAGA, hiába is mutogat például, a kizsigerelő politikusokra, a kapzsi főnökére, az irigy szomszédokra, a hűtlen férjre vagy a csúnya háttérhatalomra, mert amennyire negatív hatással van mindez Életére, ugyanannyi részt vállalt ennek megteremtésében is, mások iránti, hazug, negatív Érzelmei által.

    Amennyi pozitív változást akarsz a Téged körbeölelő Világban és közvetlen környezetedben elérni, UGYANANNYI pozitív változást kell(ene) Magadon dolgozva végbevinned, hogy Végre Jogot Formálhass Lelkednek az Igazságra és a helyes úton haladhass a Valós Cél FELÉ.

    Akit még mindig elkerült a már kendőzetlen hazugság Felismerése és az Anyagi GAZdagságra törekszik földi útján, az mindig is jogfosztott marad saját Érzelmei által a Mindenre Megoldást nyújtó, felszabadító Igazságtól.
    Az Anyag csupán egy eszköz lett volna a Lélek újjászületéséhez, de ebben a világban minden mást elsöpörve ült az Itt Lét Céljának hamis, aranyozott Trónjára.

    Mára az Anyag lett az, amit az emberiség, annak hipnotikus bűvöletében, ÉletCélként vadászik MINDENÁRON, a LELKE megmentése helyett!

    Ezért a Bölcs mondás, hogy „Eladta a Lelkét”, amit a mai kor nemzedékei szinte kivétel nélkül végrehajtottak.
    Nem az Életminőség , hanem a LÉLEKminőség Emelésére kellet volna elsősorban törekedni…

    Az Igazság feltárásához és befogadásához elengedhetetlen a hazugságtól való elfordulás.
    Enélkül képtelenség értelmezni és Befogadni azt egy Hazug Szellemiséget Élőnek. Nincs az a Szellemi Kalapács ami beleverné, mert a Hazugság Lakatja Zárja az EZT Befogadni képes Szívét.
    Ezért is halkultak el, szinte teljesen a közösségi portálokon, a Tiszta Igazság VALÓDI Hírnökei, mert teljességgel okafogyottá vált annak a világhálón való rendszeres, nyilvános Hirdetése. Olyan ez, mintha egy zárt kocsiba akarnánk beültetni valakit, aminek a kulcsa az illető zsebében lapul, de nem hajlandó elővenni. Képtelenség!

    Így ez a továbbiakban csak egy céltalan próbálkozás lenne, mert az embereknek, az Igazsághoz ELŐSZÖR Jogot kellene formálni a benső Változással, hogy annak Befogadójává váljanak. De ehhez hiányzik a valódi HajtóErő, az anyagimádó, a hazugságnak ezzel Elkötelezett, kővé dermedt Szívükből, mindennemű Szabad, JÓRA való AKARAT.

    Mindenki a rendszertől akar szabadulni, de ez mindaddig nem fog menni, amíg van bennük valami KÖZÖS!

    Viszont most a hazug Világesemény sorozatok által felébresztett, gonosz, pusztító, Egymásnak eső és romboló Emberi Érzelmek egy olyan gonosz, pusztító és romboló, váratlan Természeti Katasztrófát manifesztáltak, Teremtettek, ami hamarosan megfosztja az Anyag Hű Imádóitól, az Anyagba mélyen beleragadt Emberiség nagy részétől, az eddigi Életük alatt hajszolt halott és poshadt gyümölcseiket…

    Egy nem várt nyomorúság és szenvedés érkezik, amely az asztrál Térben már egy ketyegő bombaként várakozik és egyre csak dagad, a felgyülemlett Emberi gyűlölet Érzelem Hullámai által s készül váratlan berobbanására, a fizikai síkra való BECSAPÓDÁSRA.

    Mindezen sötét események által, a komfortzónájától, az Anyagtól megfosztott, Hazugságot Élő Lélek ezzel egy utolsó lehetőséget kap, hogy jogot formáljon magának az Igazságra, megmaradt Emberségével, a mélyről előásott Szívének még a SZERetettel együtt dobogó apró darabjaival és a Teremtőbe vetett Hitének halvány foszlányaival.

    Ez a küszöbön lévő Időszak lesz az Apokalipszis negyedik Lovasa által ábrázolt utolsó világesemény, melyet az antikrisztus „bevonulása” követ.
    Mindezen, Emberi Érzelmek által megteremtett sötét és nyomorúságos események, mind a Szelektálódást, az Emberek, saját Mag(j)uk általi, Végső Kiválasztódását szolgálják.
    Magyarán, aki eddig Szabad Akaratából nem választott konkrétan, ezáltal Egyértelmű Döntésre kényszerül.

    KiválasztÓDás!
    Tehát nem a Teremtő, vagy bármely Felső Égi Erő Dönt a Te További, Korszakzárás utáni Sorsodról, hanem Te magad választod Szabad Akaratból a holnapod poklát vagy annak Paradicsomát.

    Az utóbbihoz viszont Szükség lesz a magadon történő, GYÖKERES pozitív változáshoz, mert az Igazságtól Jogfosztottan csak az előbbi kapu tárul ki számodra és addig vándorolsz a fejlődésed további, kínokkal teli nehéz szakaszain, míg végre Szabad Akaratoddal Élve, Tiszta Szívvel jogot Formálsz Magadnak az Igazsághoz.

    Összefoglalva…
    Válaszd, Tápláld és Éld az Élet Ellenes helyett az ÉLETET, a hazugság helyett az IGAZSÁGOT, a közöny helyett a Valódi SZERETETET.

    Döntéseddel, Te magad bélyegzed meg Sorsod és Lelked közel és távoli jövőjét, KORSZAKVÁLTÁS révén, most nagyon hosszú időre, Szellemi-Lelki Minőséged és Szíved Tisztasága által.

    Like

  5. Elnézést, duplán küldtem. Azt hittem nem ment át a hosszú terjedelem miatt, így feldaraboltam, de már látom hiba volt.

    Like

    1. No prob, kitöröltem a tagolatlan verziót;)

      Amúgy nem olyan nehéz saját blogot készíteni..
      És árnyalattal talán közelebb van az “Igazsághoz”, mint Anonymus néven másvalaki blogjába beönteni mindent. Nemgondolod?

      Like

  6. Ép’sÉG és Egész’sÉG

    A TökÉLETes Emberi SZERvezet, melyet SZERvezetten a SZER Vezet…

    Nincsenek véletlenek és Szerencse, NEM léteznek kívülről támadó veszélyes vírusok és kórokozók, csak a Lélekben hordozott Mérgek és Kórok vetülnek ki és okoznak Egész’sÉG károsodást,” BALesetet”, vagy bármely negatív megélést, gondot és problémát az Élet szerteágazó területein.

    A Teremtő, TökÉLETesre Teremtette az Emberi Testet, melynek Egész’sÉGét és ÉPs’ÉGét, JÓ OKKAL, csak és kizárólag, Tiszta Lélekkel, Igaz Szívvel, a MÁSOK IRÁNTI Őszinte Érzelmekkel és érdekMENTES, Jó szándékkal lehet FENNtartani, megőrizni.

    Az Emberi SZERvezet, mikroorganizmusok összeségének TökÉLETes SZERveződése.
    Az Emberi SZERvezet, akkor Ép és Egész, ha azt az Embert, az útján, ZSIGERBŐL a SZER Vezet.
    Az Emberi SZERvezet, melyet kizárólag a SZER Vezet, lehetővé teszi az Egész’sÉG és az ÉPs’ÉG hosszútávú FENNtartását.

    Az Emberi SZERvezet, melyet már nem a SZER Vezet, azt a SZERtelenség vezérli.
    A SZERtelenség FELBONTJA a TökÉLETes SZERveződést és a SZERvezetet LEhúzza, LEgyengíti, LEamortizálja, LEigázza, LEmérgezi… és LEbetegíti.
    A betegségekkel, minden esetben a Szellem üzen a Testen KERESZTÜL a Léleknek, hogy az illető, NEM a JÓ úton jár.

    Aki FÉL, az KÉTs’ÉGben van, vagyis NEM Egész.
    Az Emberi SZERvezet gyógyulásának és TökÉLETes SZERveződésének újra formálódásának és annak FENNtartásának EGYETLEN kulcsa, ha azt az Embert újra a SZER Vezeti.
    Akkor már minden KÉT’sÉget KIZÁRÓAN, fenáll újra az EGYs’ÉG és a Lélek már SOHA NEM FÉL, hisz újra EGÉSZ, EGY az ÉGGEL.

    SZERvezetünk TökÉLETes működése és Életünk bármely területén megélt pozitív megnyilvánulásai, MINDEN ESETBEN egyenesen arányosak, a minket vezető, Tiszta SZER Elemmel. A negatív megélések, pedig ÉRT Elem szerűen, kivétel nélkül, az általunk hordozott SZERtelenség kivetülései.

    Ép Testben, (SZ)ÉP Lélek.

    Az Egészségünk AKADÁLYÁBA helyezett “egészségügy” és azok ORVosai, csupán fizikai síkon próbálkoznak azon tünetek eltüntetésével, melyek a Szellem jelzései a Testen keresztül, magának a Léleknek, hogy gyökeres Változásra lenne sürgősen szükség.
    Minden először a Szellemi síkon születik meg, majd kivetül a fizikai síkra. Az Ember így Teremt. Fordítva ez SOSEM működik.

    A Szellemi síkról tudomást sem sejtő, csakis anyagszinten leragadt, sötét ORVostudomány által senki ne számítson tartós Gyógyulásra, inkább készüljön fel újabb és újabb betegségekre.

    Az Egész’sÉG, csak úgy, mint a betegség és MINDEN más gond vagy probléma, kizárólag BELŐLÜNK Ered, így a Jó hír, hogy a Megoldás és a Gyógyulás is BENNÜNK rejlik!

    Jó Egész’SÉGet Mindenkinek! 😊

    Like

  7. Az Apokalipszis Lovasai

    Az Apokalipszis lovasait, nem szó szerint kell érteni és értelmezni. A lovasok, nem személyeket, hanem a KORSZAKZÁRÁS, egész Világra kiterjedő ESEMÉNY sorozatát rejtik “kódoltan” magukban, pontos időrendi sorrendben.

    Fontos lenne tudni, hogy itt kivétel nélkül MINDEN esemény, történés… a legapróbb szituációig is, csupán az emberek, EGYMÁS iránti és a Teremtett ÉLŐVilág, a környezetük felé kiáradó ÉRZELMEINEK, a fizikai síkra való manifesztációja, kivetülése!

    Minden Ember, mindenegyes pillanatával, SZÜNTELENÜL Teremt, valamit hozzátesz a Világhoz, de nagyon nem mindegy, hogy mit…

    Ami kint, körülöttünk történik és Életünket érinti, az arra hivatott felhívni a figyelmünket, hogy MI is ZAJLIK és MI LAKOZIK BENNÜNK valójában.
    Ezért itt mindenegyes Lélek azt tapasztalja meg a saját bőrén, amit Tudatalatti Érzelmeiből, MÖGÖTTES gondolataiból eredően Embertársainak és környezetének kíván, okoz, amit önmagából az Életnek, másoknak AD.

    MINDEN történés, a legapróbb megélésig is kizárólag a SAJÁT TEREMTÉSÜNK, melyek, ha többségében nem tetszőek, akkor azzal szembesülve, 180 fokos Szellemi VÁLTOZÁSRA késztetnének.

    De alig akad valaki, aki mélyen magába nézve, ezt FELismerve, majd BEismerve, a VÁLTOZÁSRA és a VÁLTOZTATÁSRA törekedne. Az egész megvezetett világ, kifelé mutogat “ártatlanul”, miközben minden esemény egytől-egyig, egyedül az Emberek VALÓDI késztetéseinek, a fizikai síkra kivetült sötét VÉGTERMÉKE.

    Amikor a hazugság már végképp elburjánzott az egész Földön és már szó szerint SEMMI nem az, aminek látszik, akkor elkezdődött az Apokalipszis, melynek pontos jelentése, hogy a hazugság leple fellebben és az Igazság fokozatosan a felszínre kezd törni.

    Az apokalipszis lovasai által ábrázolt világesemények arra hivatottak, hogy legalább a Korszakzárás küszöbén felnyissák a szemeket és az Emberiség végre szembesüljön Önmagával, az őt irányítók valós hovatartozása és immár kendőzetlen, sötét szándékaik által. Hisz amilyen a Nép, UGYANOLYAN a rendszer.

    Az első lovas fehér lovon, koronával és íjjal a kezében…

    Az Emberiség, pusztító VÍRUSként tarolta le és zsigerelte ki VÉGképp a Teremtett ÉLŐVilágot, rendeltetett maga alá és pusztít el Öncélúan minden más Élő Lélekkel felruházott ÉRZŐ Lényt ebben a világban, ezért is kerülhetett a fejére a HALÁL KORONÁJA.
    A FEHÉR szín, a kórházakat, az ORVosokat, az ÍJ pedig a rendszeradta VAKCINÁT szimbólizálja.
    Az első lovas, immár az egész világon, fertőző járvány módjára szétterjedő HAZUGSÁGOT, a VÉGidő első Világszintű “színpadi felvonását”, a KORONAVÍRUST szimbólizálja.

    A második lovas tűzvörös lovon, nagy karddal elveszi a Békességet, hogy az emberek öldössék egymást.

    A Nagy Kard szimbólikája, az Emberiség első világszintű, kollektív felismerése, hogy a kormányok, a rendszer és annak valamennyi eszköze, mint jelen esetben az Egészségügy, még véletlenül sem Értünk, hanem kifejezetten ELLENÜNK létezik és tevékenykedik szüntelen, az Élet minden területén.
    A tűzvörös szín az indulatokat ábrázoja, a második lovas kíválóan szemlélteti az Emberiség EGYMÁSSAL (OLTOTT-OLTATLAN) békétlenül, embertelenül HÁBORÚZÓ Lelkét-Szellemét, gyűlölködő és EGYMÁST ÖLDÖKLŐ ÉRZELMEIKET, melynek fizikai síkra való kivetülése, a második felvonás, maga a HÁBORÚ.

    S bár magával a háborúval, országhatárokon kívül nem szembesül senki, ám az ebből adódó mesterséges, hazug VÁLSÁG, már úgyszint az EGÉSZ világot érinti.
    No, de “Mindenkit csak annyira érinthet a VÁLSÁG,
    Amennyi a Benne rejlő elpalástolt ÁLSÁG!”
    A harmadik lovas mérleggel a kezében ezt szemlélteti, fekete színe pedig, az egyre mélyebb Szellemi sötétségre utal, hisz hiába a hamisságokról fellebbenő lepel…

    A Fél Világ már tisztában van a sorozatos hazugságok legalább egy apró, de sokatmondó részletével, de csak kifelé, másokra mutogatva lapít és ugyanúgy Élteti, Táplálja a naponta szemrebbenés nélkül arcába hazudó rendszert és még MINDIG az Életét MEGNYOMORÍTÓI által hozott, hazug és hamis UTASÍTÁSOK szerint Él! Mindenegyes nap…

    Fontos lenne tudni, hogy a rendszerek által már nagyon hosszú évezredek óta át vagyunk MINDENNEL verve, csak eddig TUDATOSAN és ügyesen palástolták.
    Ami 2-3 éve folyik, az maga az Apokalipszis, a lepel felnyitogatásának folyamata, ezért is eszmélt fel rengeteg Ember csupán az elmúlt években, az első felvonás hatására.

    Sajnos túl későn és még nagyon álmos, csipás szemekkel, értetlenül ébredeznek az eddig mélyen alvó tömegek, pedig bele kellene húzni, hisz már a negyedik lovast nyergelik….

    A negyedik lovas, melynek hátán a halál és a pokol követi, jelenleg a küszöbön várakozik.
    A fakó színű lovas, a Földön, ebben a Ciklusban eddig még soha nem tapasztalt, HATALMAS Természeti Kataklizmát, a nagy nyomorúság kezdetét ábrázolja.
    Célja többek között, hogy a hazug világeseményeket és a szükségben élő embertársaikat eddig közönnyel átlépő és érzéketlenül lereagáló gazdag és újgazdag rétegek szeme is kellőképp felnyíljon, hisz muszáj valamivel a végképp anyagbaragadt, hatványozottan önös érdekü, mélyen alvó Lelkeket is felrázni a megszokott komfortzónájukból, mivel a Válság őket nem igazán érintette.

    Az eddig soha meg nem élt embertelen körülmények, újabb esélyt adnak mindenkinek, a Teremtőhöz való Törekvéshez, mely mindannyiunk eredendő Életfeladata lett volna.
    NEM a vallásokra és az egyházakra célzok, MINDEN ami a rendszertől, vagy bármely eszközétől van, NEM a Teremtőhöz való úttra terel, hanem épp az ellenkező irányba!
    Ezt nagyon fontos lenne megÉRteni!

    A nagy természeti katasztrófa utáni hosszú kínok és szenvedések közepette fog kiemelkedni maga, az antikrisztus, aki anyagi síkon valóban megváltást hoz az éhező és áldatlan körülmények között élő tömegek számára.
    A megtévesztés legkiválóbb formájában és fondorlatos furfanggal fogja elérni, hogy szinte az egész világ behódoljon neki.
    Annak ellenére, hogy itt MINDEN az Emberiség SAJÁT Teremtése, ő minden szenvedésért magát a Teremtőt fogja okolni és hibáztatni, mely hazugsággal egy egészen új, velejéig romlott, de felettébb nagy népszerűségnek örvendő világvallást alkot.
    Megvezetett követőit játszva és könnyedén fogja a pusztulásba vezetni, ahol egytől-egyig mindenki a saját kardjába fog dőlni.
    Az Igazak életét pedig teljességgel ellehetetleníti, ezért ez egy viszonylag rövid időszak lesz, melyet a KORSZAK Végleges Lezárása követ.

    Mindezen sötét világesemények, egytől-egyig az Emberiség Teremtései, a Teremtő csupán hagyja, hogy mindezekkel szembesülve, ezt FEL és BEismerve, VÉGre a VÁLTOZÁS útjára lépjen Egyénileg az Ember, hisz itt Léte egyetlen és valós Célja a Lelke megmentése lenne.

    A sorsunkról MI MAGUNK döntünk, mindennek MI MAGUNK vagyunk a KIZÁRÓLAGOS okozói és az EGYEDÜLI felelősei, a szerint, HOGYAN is Éljük az Életet, hogy MI LAKOZIK mások iránt a SZÍVünkben-Lelkünkben! Egyénileg és Kollektívan egyaránt!
    Ember Tervez….

    A Teremtő, Maga a Legtisztább IGAZSÁG és a VÉGtelen SZERetet Őslénye, Ő SOHA NEM büntet, szenvedtet és kárhozat, ahogy azt a rendszeradta, hazug, istenfélő vallást propagáló biblia is leírja, hanem minden szenvedésnek és sors MINŐSÉGNEK, MAGA az EMBER az OKOZÓJA!

    A Teremtő, s így az Igazság előtt is mindenkinek nyitva áll az ajtó, mindazoknak, akiknek értelemszerűen Igaz a Szíve és Tiszta a Lelke.
    Bárki közvetlenül kapcsolódhat VELE és minden kérdésére választ kap, szakmától, iskolai végzettségtől és spirituális beállítottságtól TELJESEN FÜGGETLENÜL.
    Az internet és a rendszeradta ‘Tudás’ amúgy is csak a hazugságok és félrevezetések széles tárháza, apró Igazságmagvak úszkálnak a hamisság és a megvezetés hatalmas tengerében.
    Mára NEM létezik Igaz földi forrás.
    Az Igaz Tudás, ami a Teremtőtől való, pedig csupán egy mankó, hogy nagybetűs EMBERRÉ válva VÉGre Célt érjünk, de soha nem a Tudásunk lesz a mérvadó, hanem egyedül az számít, MI LAKOZIK BENNÜNK.
    A Jóság és a SZERetet VALÓDI FOGALMA és mércéje pedig NEM összekeverendő a kötelességtudattal, hanem sokkal, de sokkal magasabb, mint azt bárki is gondolná.

    Like

  8. A Valódi ÉLŐ Szimbólum Tár

    Hogy mennyire az Emberi Érzelmek mozgatják, formálják és irányítják Földünket, a Földi eseményeket és Magát a Föld Minőségét, erre csodálatos Földi Bizonyítékokat és a Teremtett Világban rejlő kódolt Üzeneteket hagyott ránk iránytűként, Teremtőnk, csak alig akad valaki, aki mindezt ÉRZékeli…
    Pedig, a népességével egykoron szimbiózisban létező Föld, az Emberi Testtel hasonlatos, Teremtett alkotóelemeit, Teremtettségi állapota óta magán hordozva, szimbolizálja magát az Emberiséget és annak aktuális, kollektív Szellemi Minőségét.

    Az EREDETI Valós, ma is Fellelhető, Teremtői Szimbólumok, KIZÁRÓLAG CSAK a Teremtett Világban KERESENDŐK. Az anyagi világ, akár a hosszú Évezredekre visszanyúló, ÁLLÍTÓLAGOS Anyagi és Szellemi ŐSI Szimbólumai, egytől-egyig Hazug Világunk HELYTARTÓJÁNAK, a Sötétséget Szimbolizáló és az azt Tápláló, de különösképp megvezető, “angyalruhába öltöztetett”, felettéb Ártó energiákkal felruházott, MEGHAZUDOTT Formái.
    Egy Hazug Világnak, a sötét oldal által leírt Történelme és a Tudatosan Teljesen Hamisan leírtak alapján összerakott múltja és Ősisége, ÉPP Oly MEGHAZUDOTT és Mindenben FÉLrevezető akár a könyvekben vagy az interneten fellelhető bármely forrásban, mint a Jelene.

    A FÉLreértések elkerülése végett, az Ős Ten kifejezés , a Teremtettségi Tiszta Tudat SZELLEMI Tökéletességét foglalja magába, mely Legtisztább ŐS ÁLLAPOT a Földi Anyagi Létben SOHA NEM volt és nincs is jelen, éppen ENNEK HIÁNYA az Eredendő OK, amiért az Emberiség a Földön tartózkodik.
    A Legnagyobb Szellemi Magaslat, mint ŐSTEN, NEM AZ ANYAGI, akár az Ősi Anyagi Világban Keresendő!
    Így az ŐSTEN szó TELJESEN HIBÁS, Szellemi Káoszból szült HAMIS Értelmezésének, Téves eredményeként, sokan az Anyagi világ, Földi Ősiségével KEVERIK össze és húzzák magukra a Megtévesztés ezernyi arculatú, SÖTÉT Energiáit.

    Minden Ősinek Hitt Szimbólum, egy Megtévesztő Formába rejtett Hamis Tartalmat hordozó, sötét Megvezetés.

    Maga, a SZIMBÓLUM szó Értelmezése is egy Teljesen Téves meghatározást foglal magába.

    A SZIMBÓLUMOK EREDENDŐEN azért születtek, hogy a Bennük Rejlő ÉGI Üzeneteket kiolvasva, VALÓS Mondanivalójukat Megértve, MegSZÍVlelve és Befogadva, az általuk átadott ÉGI INFORMÁCIÓ SZERINT, és immáron AZOK Fényében haladjunk tovább!

    NEM MAGA, a Tárgyiasított, Anyagi Szimbólum Formája a LÉNYEG és annak személyes viselése, lerajzolása, lefestése vagy annak bálványozása és a falra, vagy nyakba való akasztása hoz bárminemű pozitív változást Életünkbe, ez egy HATALMAS, és ostoba FÉLreértés, melyet a Szeleminek HITT, DE mélyen Anyagszintű gondolkodás TORZÍTOTT így el.
    Az Ételt is EL KELL FOGYASZTANI, hogy csillapítsa az éhséget, a terített asztal, csupán alapos megfigyelése és annak LÁTVÁNYA önmagában NEM TÁPLÁL SENKIT, mert ha kiflit is akasztunk a nyakunkba és éjjel-nappal azt hordjuk, attól még NEM csillapodik az étvágyunk.

    Soha nem a FORMA a LÉNYEG, hanem a Benne Rejlő Szellemi Tartalom, ami MAGA a Szimbólum által Átadott TEREMTŐI ÜZENET!
    A SZIMBÓLUM csupán az Égi Üzenet, Földi POSTÁSA és annak Anyagi Borítéka.
    NEM a POSTÁST kell a Borítékkal együtt ékszerként viselni, hanem az Általa Földre kézbesített Égi Levelet, Üzenetet Kiolvasni és MEGSZÍVLELNI.

    Mindenki az Anyag szintjén próbál Megvilágosodni, az Anyagi világban keresi ŐSTENÉT, és bármennyire Szelleminek hiszi magát, MÉG MINDIG ROSSZ OLDALON, ÍGY ALACSONY SÍKON KUTAT és csak a Felszínt Felületesen kapargatva merül a Tévutak színpompás mélységeibe.

    Sötét helytartónk, az anyagi világ ura, EGY Valamit Képtelen az ő Megtévesztő Hamis festékével átmázolni (hiába is próbálkozik.. ) és ez nem más, mint a Teremtett Világunk és annak Égi üzenetei, amik a Tényleges VALÓDI SZIMBÓLUMOK, kódolt formákban.

    A SZIMBÓLUMOK, a TEREMTŐ Által, a TEREMTETT VILÁGBA REJTETT KÓDOLT, ÉGI ÜZENETEK, MELYEK SZIGORÚAN, CSAK EGY, A TEREMTŐ ÁLTAL MEGTEREMTETT ANYAGI FORMÁBAN LÉTEZNEK!

    Íme néhány SZIMBÓLIKUS, Égi Üzenetet magában hordozó Hasonlóság az Emberi, Földi Test és Égi Testünk között, melyben SZINTÚGY NEM a FORMA a LÉNYEG, hanem a mögöttes Szellemi Mondanivaló, a TARTALOM, mely MINDEN Esetben a LÉLEKNEK Szól.

    Ahogy az Embert, a Testrészei, úgy Földünket, a Földrészei alkotják Egésszé.

    Az Emberi Test több, mint 2/3-át, 70 százalékát alkotja VÍZ.

    A Föld több mint 2/3-át, 70 százalékát borítja VÍZ.

    A Föld rétegei kiválóan szimbolizálják a Bőr Rétegeit.

    Elég csak megfigyelni, az egész emberi testet behálózó Érrendszerünket, mely meglepő azonosságokat hordoz, a Földön és az egész Égi Testet Behálózó, többnyire nyilvánosságra sem hozott FÖLD ALATTI Vízrendszerrel.
    Vagyis Testünk Vérkeringése szinte Azonos Földünk Vízkeringésével.

    A hajszálerek és kisebb erek, több ÉR egyesülésével Főerekké és Artériákká duzzadnak, majd Vénát alkotva juttatják el a vért a Szívhez.
    Mert SZÍV NÉLKÜL az Emberi Test Életét veszti, Halott lesz!

    Hasonlóképp kering a víz Földünkön, hisz a föld alól előtörő forrásaiból Eredő kicsi (V)ÉR, patakká, majd több patak egyesülésével Folyóvá és Folyammá duzzad és Torkolatot alkotva jutattja el vizét a tavakba, tengerekbe és óceánokba, a Nagy Vizekbe.
    Mert VÍZ NÉLKÜL az Emberi Test szintúgy Életét veszti, Halott lesz!

    Elmondhatjuk, hogy Teremtett Égi Testünk, a hatalmas kiterjedésűtől, a legparányibb, legapróbb Alkotórészéig, az Emberi Testtel számtalan azonos és ahhoz hasonló formákat öltve utal Fizikai és Szellemi Összaköttetésünkre.

    Mint például a Földből kinövő fű, mely Testünk szőr és hajnövekedését szimbolizálja, vagy akár egy Dió, melynek CSONThéja az Emberi koponyára, Termése a Dióbél, pedig az Emberi Agyra utalva hasonlatos.

    Nem véletlenül van Földünkön Nappal és Éjszaka, mely a legjobban szimbólizálja a Világosság és a Sötétség, Szellemi és Fizikai síkon végbemenő, Örök Harcát, AMIÉRT Tulajdonképpen Most (is) Minden Ember ITT Tartózkodik.
    A Világosság, a Teremtőnket és a Tőle származó Igaz SZERetetet és Tiszta Igazságot, az ÉLETET hordozza magában.
    A Sötétség pedig a Világunkat mára VÉGképp Behálózó Helytartóját és a tőle származó SZERtelenséget, gyűlöletet, a MINDENRE Kiterjedő Hazugságot, megvezetést, az ÉLETELLENEST, a pusztítást szimbolizálja.

    Az Ember FÖLDI TESTÉNEK, MAGA A FÖLD, az ÉGI TESTE, ezért a számtalan hasonlóság, e Két Testet összekötő szimbólikus Azonosság és Üzenet, Teremtőnk Bölcs Jóvoltából.

    A Természetből kiolvashatunk számtalan, Teremtőnk által Kódolt Igaz üzenetet, mely közelebb visz minket Földi Létünk Céljának Valódi Beteljesítéséhez.

    A Teremtett Természet MAGA, Egy Élő Szimbólum Tár.

    Nézzük meg például MIT üzen az akár naponta is fogyasztott, ízletes Paradicsom?

    A Paradicsom kettévágva, a Szívkamrákkal hasonlatos formákat öltve és Piros színéből adódóan, Egyértelműen az Emberi Szívet szimmbólizálja.
    A génmanipulálás előtti időkben, még a formájuk is azonos volt.
    Erre már sokan rájöttek és ezért a Szívbetegségek Gyógyító Termésének kiáltották ki, csupán egy teljesen materialista, anyagi megközelítésből szült Téves információként, mint oly sok mindennel kapcsolatban.

    A kódolt Természetbeli Igazságok, MIND SZELLEMI EREDETŰEK, ezért azok Megfejtését is CSAK SZELEMI ÚTON Tárjhatjuk fel.

    Arról nem beszélve, hogy Minden betegség oka, a beteg ember MAGA, aki Kiáradó Negatív Érzelmeiből megteremtett bármilyen nyavalyáját, EGYEDÜL CSAKIS a saját magán végzett POZITÍV VÁLTOZÁSA eredményeként előtörő Pozitív Érzelemhullámaival tudná véglegesen megszüntetni és Önmagát meggyógyítani. Hisz Földi Testünk az Égi Testünkkel is azonos, Varázslatos Öngyógyítást rejt magában, melyet mára maximális sikerrel meghazudtak, elnyomtak és Tudatosan hazug feledésbe merítettek..

    Magyarán minden betegség egy saját Teremtés, kisgyermekek esetében, valamelyik Szülő manifesztációja. A fizikai síkon történő ORVoslások és az alternatív, csupán materiális szinten használt Természetgyógyászat soha nem vezetnek tartós és valós Gyógyuláshoz, csak a tüneteket mérsékelik vagy tüntetik el.

    A betegségekkel, a Lélek üzen a Testen keresztül, hogy az illető nagyon rossz úton jár, így CSAK a Lélek Jó útra való Terelése, vagyis az illető pozitív változása lehet a Valódi és tartós Gyógyulás Kulcsa.

    Szóval, ha Szívbetegek vagyunk, CSUPÁN a Paradicsom vagy bármely Szívgyógyszerek fogyasztása SOHA NEM HOZZA EL A KÍVÁNT GYÓGYULÁST, amíg Lelkünk nem tér a JÓ ÚTRA…..

    A Csodálatos Paradicsom EGÉSZ MÁS ÜZENETET HORDOZ!!!

    Lényegében az Emberiségnek szánt LEGFONTOSABB Égi Tanítást rejti Magában….A Lélek Legértékesebb Szimbóluma!

    A Paradicsom, az Emberi Szívet szimmbólizálva AZT üzeni, hogy aki Tiszta SZÍVBŐL Táplálja az Életet és benne minden Élőt, aki minden döntését Szívéből hozza meg, az bizony, a PARADICSOMBA Tart.

    Hisz Jót csak Szívével lát és hall az ember és aki Szívét teszi ki Másokért, akinek a Szív a Léte és annak minden Tettének Vezérlője és mozgatórugója, az a Szív útján jut el ODA, ahol PARADICSOMI Állapotok vagyis CSAK a SZERetet Alapú Égi Sugallatok, a TEREMTŐI REND Szellemiségei Irányítanak.

    Az Emberi Szívet szimbólizáló Paradicsomot, ezért sem sorolták soha, sem a zöldségek, sem a gyümölcsök csoportjába, mert a KÜLÖNLEGESSÉGÉT érezve, a Paradicsom valójában, a Teremtőnk, Egyik Legfontosabb Üzenetét Magában Hordozó, Földre küldött, Szimbólikus Égi Termése.

    Így a Paradicsom SEM fizikai síkon Gyógyít az elfogyasztásával, vagy Formájának nyakba vagy falra való akasztásával, akár magunkra való tetoválásával, hanem a Benne Rejlő Szellemi Üzenetet Átadván Készteti és Buzdítja, az Üzenetét Szívükkel Befogadókat a Szívből jövő Változásra, mely a Valódi Teljes Gyógyulásuk, ez esetben SZÍVÜK Egészségének Kulcsa és Lelkük Tévedhetetlen Iránytűje, Egyenesen a PARADICSOMBA.

    Aki Alázattal és Tisztelettel van Égi Testünk és annak Minden Teremtett Legkisebb Csodája iránt is, az személyre szabottan olvashatja ki Belőlük, a Lelkét segítő és a Testét Gyógyító, CSAK A SZÍVÉVEL “Feltörhető” KÓDOLT Teremtői Üzeneteket, a Valódi Szimbólumokat, melyeket az Igazságot kereső Emberek milliói kutatnak hosszú évszázadok óta, napjainkig, a LEGROSSZABB helyen.

    Az ember, sajnos nem is sejti, hogy a Vele Szimbiózisban Létező Égi Teste kizsigirlésében, Mérgezésében és Pusztításában való KÖZVETETT részvételével – mint pl. a húsfogyasztás és az Erdőírtás- egyenes arányos Mértékben, saját földi TESTÉT és LELKÉT-SZELLEMÉT Pusztítja és Mérgezi.
    Égi Testünk kipusztított Erdői, legyilkolt Állatai, szennyezet Vizei, mérgezett Levegője, az időjárási anomáliák és a sorozatos hazug Világesemények… szinte már ORDÍTVA SZIMBÓLIZÁLJÁK, MAGÁT az EMBERT, elkorcsosult Lelkét-Szellemét, Közönnyel telt Érzéketlen Szívét és Beteg Testét-Elméjét.

    Ezen Valós Szimbólumok, Igaz Üzeneteit kiolvasva, Megértve, Megszívlelve és Befogadva jutna el a Lélek, a saját magán való pozitív változásából adódó, IGAZ ÚTJÁRA és közelítene ITT LÉTE VALÓS CÉLJÁHOZ.

    Ráebredne, hogy Égi Testünkkel és a magán hordozott Teremtett Világgal ugyanúgy kelllet volna bánni, mint a Vele összeköttetésben és egykoron szimbiózisban Létező, Teremtett Földi Testünkkel.

    “Mindig csak azt tegyük egy másik Lélekkel,
    Amire magunk is vágyunk az Életben!”

    Azzal, hogy a Teremtett Világunk, szimbólikusan ennyi hasonlóságot hordoz a Teremtett Emberi Test Alkotórészeivel, Teremtőnk arra hívta fel a figyelmünket, hogy MINDEN BELŐLÜNK EREDŐ ÉS KIÁRADÓ ÉRZELEM ALKOTJA MEG ÉGI TESTÜNK, vagyis Földünk VILÁGOSSÁGÁT, VAGY SÖTÉTSÉGET, ALACSONY VAGY MAGAS MINŐSÉGÉT, ÉLETÉT VAGY ANNAK SZOMORÚ PUSZTULÁSÁT.

    Égi és Földi Testünk sorsa, csak úgy, mint Lelkünk-Szellemünk Jövője, MINDIG is a SAJÁT kezünkben volt és van, melynek Vezetését csak a Szívünknek kell(ene) Átadni és a Valódi, ÉLŐ Szimbólumainkból kiolvasott Teremtői Üzenetek szerint Tovább haladni.

    Like

  9. Nemjutottam túl messzire ezekben — van amiben egyetértünk.
    A “saját ház ledózerolása” körüli gondolatmenetet viszont élesen támadom. Egyrészt, ahogy mondod, beülről nem lehet – viszont nincs hova kívülre mennünk. És miért is mennénk, mikor ez a mi házunk – menjen az ördög vissza a pokolba.
    És ami fontosabb, a JOG az egyetlen valódi kapaszkodónk a korszakváltásban. Tény hogy nem épp makulátlanul a szellemvilági törvényeket képviseli, de még mindig messze a legbiztosabb arkhimédészi sarokpont. Éppen ennek védelmén és építésén keresztül tudjuk majd helyreállítani a REND-et.
    Pusztító erő van itt már épp elég — a lelkek feladata az építés.

    Like

Leave a comment