A mi kis szeretett Teri nénink

Ha lehetséges egyáltalán bizonyítékot szolgáltatni olyasmire (persze nem lehetséges;) hogy
1. az ördög létezik
2. hogy társadalmainkat ő irányítja;
akkor a Teréz-anya sztori tényleg tálcán nyújtja ezt felénk.


Bár az előző bejegyzés nyomán „véletlenül” kerestem csak rá az önzetlen segítség szimbólumává tett Terézanyu esetleges sötét oldalára egy lábjegyzet tervével, a váratlanul rámomló feneketlen csontvázhalom alatt fulldokolva hamar beláttam h ennek (lelki) feldolgozása kiérdemel egy külön misét. (Jesszusom, hármat is:/ – a szerk.) A kibomló mese ugyanis a legszürreálisabb Kaffkai és Helleri látomásokat felülmúlva, új mércét állít a vegytiszta gonoszság számára; még XX. századi léptékkel is. Hogy ezt a testet öltött démont tevékenységeiért béke Nobel-díjjal jutalmaztuk legalább annyira groteszk mintha Sztálin-atyuskánknak kedveskedtünk volna ugyanezzel a címmel – vagy Hitlernek.

VIGYÁZAT: Kérem aki képtelen megemészteni h kultúránkat ocsmány orkok és sötét Sith-lordok irányítják – és pláne ha ragaszkodik hozzá h csakis a szépet szabad keresni egymás szemeiben… – az nehogy tovább olvasson!! Ahogy az igazság egyre nagyobb szeletei felett próbálunk erővel szemet hunyni a tagadás idővel dühbe fordul – és nem a frusztráció fokozása a célom. Részemről nyugodtan maradjon meg mindenki saját gyaur hitében!:)


Ezt az esettanulmányt ezzel együtt elsősorban az előző bejegyzésben tárgyalt megváltó szindróma gyakorlati alátámasztására szánom. Önmagában nem bizonyíték arra h nemlétezhet valódi altruizmus, vagy h mindenki hazug és álszent aki másokon akar segíteni. De azért végtelenül jellemző, hogy pont az az ember, akinek a neve gyakorlatilag egybeolvadt az önzetlen segítségnyújtás fogalmával, életében kisebb diktátorokat megszégyenítő mennyiségű embernek okozott brutális szenvedéseket. Nyilván amúgy is tagadom a „véletlen” létezését; de itt szerintem egy kifejezetten következetes összefüggés húzódik, amit a ’segítség-nyújtás bűnös szenvedélye’ kapcsán korábban kifejtettem. Hiszen saját egyszerű példámon is azt kellett tapasztaljam, hogy az embertársainkról való gondoskodás energetikailag elkerülhetetlenül együttjár egyfajta álszentség kifejlődésével. Mások megmentése automatikusan erkölcsi piedesztálra léptet minket, ami a hiúság és az ego fekélyének melegágya – még akkor is ha csak kistételben élünk ezzel a droggal. A szent apáca rémtetteinek felgöngyölítése nyomán az kezd kirajzolódni, hogy aki ipari méretekben próbál mások életén javítani – és főként ha mindezzel a kirakatban pózol – azt ez az „erkölcsi” piedesztál óhatatlanul olyan magasra emeli a többi ember fölé, h idővel nemhogy a törvények erejét nem fogja magára vonatkoztatni; de magát az erkölcsöt sem.

Ebből adódóan a mi kis szeretett Teri nénink (született Agnes Gonxha Bojaxhiu, 1910, Albánia) köztörvényes üzelkedéseinek felderítéséhez nem kell sokáig ásnia az embernek. Botrányos ügyleteiről számtalan cikket írtak újságírók és orvosok egyaránt, de születtek nagyobb lélegzetvételű könyvek is – ezek közül főként Aroup Chatterjee indiai-britt orvos közel száz interjút tartalmazó 2002-es Final Verdict-je, valamint a fergeteges című The Missionary position jelentősebbek. Utóbbi szerzője – a legendás celebrity-pukkasztó Christopher Hitchens – dokumentumfilmet is forgatott a brutális apácáról Hell’s Angel címen. Mindemellett külön facebook oldalon is szerveződtek a Teri néni terrorját leállítani igyekvő – a „szeretet”-otthonaiban szerzett személyes horror-sztorikban fulladozó – önkéntesek ’STOP The Missionaries of Charity’ néven. Hogy vhogy átrágjuk magunkat a végtelen bűnlajstromon, először szőrmentén kalandozunk, és később vetjük be magunkat a bozontosba.


Szeplőtelen fogantatás

A katolikus egyház minden idők legsikeresebb poszter-lányának tündöklése a rivaldafényben a finoman szólva is ellentmondásos személyiségnek nevezhető Malcolm Muggeridge által rendezett BBC dokumentumfilmmel kezdődött. A munkatársai által veszedelmes szexuális ragadozónak tartott Muggeridge újságíróként tűzzel vassal harcolt a szexuális szabadosság és a fogamzásgátlók ellen, és szenvedélyesen pocskondiázta a Beatlest és az istenkáromlónak tekintett Brian élete című Monthy Python filmet (aminek amúgy sosem látta az elejét). Az önfeláldozó apácáról forgatott Something Beautiful for God felvételeiről megrendülten szajkózta a médiába h azok a „világ első autentikus fotó-csodái”, mivel a szeretetotthon gyér megvilágítású termeiben is sikerült használható felvételeket készíteni. Bár az operatőr nem győzte hangsúlyozni h ha már muszáj csodának tekinteni a dolgot, legalább tulajdonítsák azt a Kodak új filmtechnológiájának, Muggeridge újságíróként akadálymentesen tudta szétteríteni a világsajtóban h mindez a jámbor apácából áradó isteni fénynek köszönhető. És láss csodát, a mi kis Teri nénink hipp-hopp máris az önzetlen jótékonyság és szerénység világsztárja lett! Isten kegyelméből penig ujjongva használta fel hírnevét h szent kampánnyal buzdítson mindannyiunkat a pénzügyi áldozathozatalra – természetesen Jézus illetőleg a szegények nevében.

Isteni pénzenergiák

Namármost azt még a legfelszínesebb kritikák is megemlítik, h a lehetetlenül sok pénzből amit a szent aggszűz minden évben összetarhált arcpirítóan kevés jutott a szegények támogatására. Az 1950-ben alapított ’Missionaries of Charity’ (magyarul Szeretet Misszionáriusai – bár a ’charity’ jelentése inkább könyörület v alamizsna) rend küldetése a ’szegények között a legszegényebbek’ üdvözítése és megszentelése, hogy enyhítsék Jézus végtelen és égető szomjúhozását a szeretet és az áldozathozatal (!) iránt. A ’szent szomj’ Teri néni olvasatában azonban úgytűnik leginkább a pénzre vonatkozott: a legalsóbb becslések szerint is évi 100 millió dollárnyi adomány olyan könnyen csúszott le a torkán mint a zsíros nokedli. Ami talán nem lenne akkora baj ha a közismert gonosztevőktől szerzett vagyonokat nem kiemelt ájtatossággal szorította volna magához. A brutális kegyetlenségéről ismert Haiti-i diktátor, Jean-Claude Duvalier családjától (akik közismerten az államkincstárból finanszírozták fényűző életüket) ráadásul nem csak a nagylelkű pénzadományokat fogadta el Terézanyánk szerényen, de (talán csak ironikus gesztusnak szánva?) a becsületrend díját is; ami után meghatottan nyilatkozta h a haiti emberek milyen odaadással szeretik uralkodójukat – és viszont. Meg pl. 1.25 millió dollárt fogadott el a 80-as évek egyik legsúlyosabb pénzügyi csalásáért felelős Charles Keating-től is (akinek amúgy magánrepülőjét is rendszeresen használta az egyszerű életmódját büszkén vállaló apáca), amit nem hogy nemadott vissza a kisemmizett amerikai családok megmentése érdekében, az ügyben eljáró bíró személyes kérése ellenére sem, de még ő kérte levélben a bíróságtól jóbarátja felmentését annak „nagylelkűségére” hivatkozva. Ha ehhez hozzávesszük h volt közös pénzgyűjtési akciója a XX. század legaljasabb médiamoguljával Robert Maxwell-el, személyesen lelkesítette a CIA által pénzelt Contras terroristákat Nicaraguában a haverja Ronald Reagen kérésére, és áhitattal koszorúzta az albán diktátor Enver Hoxha sírját, azt kell hinnünk ez az összeaszott szent kifejezetten parodizálni próbálta a jézusi szeretet dogmáját; hiszen leglelkesebb gesztusait kifejezetten a világi hatalom sötét nagyágyúinak tartotta fent.

Jean-Claude Duvalier és Terézanyu

De hogy pontosan mi is történt ezekkel a pénzekkel azt a legáthatolhatatlanabb tömjén-füst borítja. A 139 országban összesen legalább 800 missziót üzemeltető rend könyvelése ugyanis a jótékonysági szervezetekre minden országban kötelezően előírt transzparencia ellenére – láss csodát! – jellemzően titkosított. Németországban 1981-ben vették át az irgalmas nővérek a pénzügyi ellenőrzés nehéz terhét az önkéntes könyvelőjüktől, mert a mi kis szeretett Teréz-anyánk „nem bízott teljesen” a világi segítőkben. (Nyílván úgyértve h ameddig hivatalosan is ki nem adják a körözést ellenük.) És ez a teher tényleg nem volt piskóta, hiszen az ’Alamizsna misszionáriusainak’ pénze után nyomozó 1991-es Stern magazin interjúi alapján mindenhol számolatlanul áradt a pénzenergia – amit, érthetően ugyebár, egyedül istennek volt joga egészében átláthatni. Mindenesetre egy 8 év után kiugrott apáca történetei alapján egyedül Bronx-ban befolyt évi 50 millió dollár, uh az említett min 100 milliós éves bevétel világszinten nemtűnik ördögi kalkulációnak. A puritán rend kiadásairól hiteles adatok egyedül Angliából származnak; ott 1991-ben az 5.3 millió DM értékű bevétel 7%-ának sorsa valóban egy nyitott könyv. Igaz a maradékról nemtudtak nyilatkozni a szemérmes szüzek – csak a hatósági auditokból tudható h nagyrészt a Vatikánba utalódtak. És bár a pápai számvitel sem épp transzparenciájáról híres, újabb nyomozások alapján Teri néni nem egyszerűen a legnagyobb betétese volt a szent banknak, de bmikor csődbe vitte volna őket ha hozzá akart volna jutni a pénzéhez.

Persze ez a 7% is misztikus buzgóságot feltételez, ha hozzávesszük h a rend alapvetően nem hajlandó fizetni semmiért – sem az ingatlanokért sem az ingóságokért. Az ingyenes étkeztetésektől az otthonok működtetéséig a feladatokat kegyesen átengedik a lelkes önkéntesek hadának, beleértve a felhasznált anyagok beszerzését is. Versenyre kelve Jézus kenyér-teremtő képességeivel az otthonok csodával határos módon úgy üzemelnek szerte a világon, hogy azok soha semmilyen körülmények között nem adtak ki pénzt a kezükből a renden kívülre. Talán egyedül a PR kampányokban alkalmazott világi stábot leszámítva: a beszámolók szerint a Könyörületes Rend történelmében a pénz áramlása szigorúan mindig egy irányba történt – vagyis befelé. Teri néni, Isten személyes kiválasztottjaként, puszta kisugárzásával nem csupán világvárosok régi palotáit tudta ingyen magához ragadni, és kibulizni a hatóságoknál h ingyen utazhasson a buszokon és a repülőkön is, de személyes bevásárlásai alatt is képes volt felebarátait felrázni az ördögi kapitalizmus homályából. Ha egy eltévelyedett pénztáros neaddjisten pénzt kért tőle a kosárba pakolt cikkekért, legendásan balkáni orgánumával addig sugározta magából a vakító fényt, míg a sorban mögötte állók közül vki instant megvilágosodásában ki nem fizette a cehjét – esetenként többszáz fontos értékben.


Magasztos moralitás

Az albán boszorkány nézetei a helyes cselekedetről amúgy különösen egyediek voltak; bár kis jóindulattal az ultraortodox és reakcionista skatulyákba talán belegyömöszölhetők. Közismerten allergiás volt a változás és megújulás legkisebb szelére is, és szent tűzzel küzdött ellenük, az 1962-es Második vatikáni zsinattól kezdve a saját szeretet-otthonait érintő legapróbb javaslatokig (pl mosógép, orvosok.. – lásd később). Írországban a 90-es években vénasszony létére ádázan kampányolt a fundamentalista oldalon a válás és újraházasodás alkotmányos (!) tiltása mellett – bár mentségére (muhhaha) legyen mondva h ezzel egy időben amúgy lelkesen támogatta Diana hercegnő házasságtörését, mivel barinője előtte „láthatóan” boldogtalan volt. A Bhopáli katasztrófa helyszínén (ahol 40 tonna cián-vegyület elszabadulása legkevesebb 10 000 ember halálát okozta közvetlenül..) üdvözítő bölcsességében arról prédikált a túlélőknek h a legfontosabb amit gyakorolniuk kell az a megbocsátás mert attól 100-szor jobban lesznek; továbbá tekintsék véletlennek ezt a katasztrófát. Ami nem csak azért szürreális kijelentés, mert köztudottan a legcinikusabb kapzsiságok sorozata okozták a tragédiát, de főként mert ezt megelőzően a gyár vezérigazgatója.. – na ki mit gondol, vajon hogyan sietett az áldozatai segítségére? Hát persze! Nagy buzgalommal adományt ajánlott fel a kedvenc misszionáriusainknak h cserébe segítsenek kezelni a „kellemetlen” PR szituációt.  Márpedig ez még szende szüzek között is felveti a gyanút, h a szent apáca valójában és elsősorban egy nagykaliberű média-prosti volt. Az egyetlen ellenérv h szegénykét rendkívüli retorikai képességekkel azért nem vádolhatjuk: hiszen pl ha valóban véletlenről volt szó, úgy az áldozatoknak kinek is kellett volna megbocsátaniuk? Istennek?! (Cserébe a tömegmészáros vezérigazgatót – v bkit a gyárból v annak jogutódjától – soha sem sikerült még bíróság elé állítani sem; vagyis bkinek is dolgozott a mi kis Teri nénink, bizonyíthatóan túlvilági (és/vagy alvilági..) hatalommal bírta egyengetni támogatói életét. Hozsanna a magasságban!) Meg hát az is furán vette ki magát amikor azt ecsetelte a haldoklóknak h ciántól megfulladni egyáltalán nem olyan szörnyű mintha lárvák mászkálnak az ember sebein, amit viszont neki minden nap kell látnia. De a hab a tortán (vagy inkább a csótányok a kukackonzervben..) annak hangoztatása volt, h ez az egész eleve nem is olyan nagy tragédia, mint pl az abortusz.
Vas(szűz)logika.

És ezzel el is érkezünk a mi szeretett Teri nénink erkölcsi világképének neandervölgyi beütéseihez, aminek értelmében összvissz két súlyos bűn létezik amit porhüvelybe suvasztott lélek elkövethet e világon: az abortusz és a fogamzásgátlás. Mármost ha egy pinanyalatra meg is feledkezünk arról h mindez egy összeaszott aggszűz szájából önmagában is a vegytiszta irigység és világharag Guinness-rekordja; és csak azt az oldalát nézzük h Terike – állítólag – ugye a ’szegények szegényeinek’ megmentésére tette fel életét (illetve anya- és leányrendjei sokezer tagjának életét), már akkor is logikai duplaszaltónál tartunk. Hiszen vagyontalanabb országokban a túlburjánzó gyermekáldás közismerten a leggyakoribb oka a szűkölködés kialakulásának, amivel összefüggésben a világ legágrólszakadtabbjainak fele: gyerek. És a szaporulat nem csak ok – következmény is. A frusztrált boszi nyílt támadása a csajok önrendelkezési jogai ellen saját testük felett (pláne vegyítve az ír kampányával a válás illegalizálása mellett) társadalmi státuszuk tudatos lealacsonyítása tenyészgépekké: Hitchens tök jogosan vonja le a következtést, h Teri néni a legkevésbé a szegényeket támogatta – hanem éppenséggel a szegénységet. (Ráadásul – bónusz szuplé – attól h valahol illegális a vetéltetés még jellemzően nem csinálják kevesebben; csak nagyságrenddel veszélyesebb körülmények között.)

Persze az abortuszt sokféleképpen lehet támadni – és védeni is. De a mi szeretett Teri nénink soha nem veszett el az ördögi részletekben, és mennyei letisztultsággal hajszolta szent álláspontját. A frusztrált banya az óvszerüldözéssel párhuzamosan persze isteni igazságszolgáltatásként üdvözölte az AIDS-et a feslett viselkedésre. Az 1979-es Béke-Nobel átvételekor (mert ki másnak is járna a béke-Nobel mint álszent gazembereknek és gyilkosoknak?) pedig szépségkirálynőket megalázó egyszerűséggel fejtette ki a hüledező jelenlévőknek, hogy a világbéke útjában is elsősorban ez az egy dolog áll: az abortusz. Hiszen (irgalom!) ha ennyire ártatlan lényeket büntetlenül megölhetünk, akkor mégis mi jogon kérné számon bki rajtunk ha már élő – ergo: bűnös – lelkeket gyilkolászgatunk?! És a néni nem viccelt; elveit olyan barbár következetességgel képviselte, h misszionáriusként bmilyen háború sújtotta területre vetette is az isteni kegyelem Bangladeshtől Boszniáig, a legijesztőbbnek mindenhol azt látta h a katonák által megerőszakolt kislányok ezrei abortuszon gondolkodnak. Jézus nevében ezért természetesen enni is csak annak adott, aki magában tartotta a belébújt gyűlölet-magzatot. A Vatikán azóta sem győz ujjongani lelkében hogy a férfi-papok évezredes vonulata után végre egy nőnemű fanatikus is beállt mögéjük teljes mellszélességgel tiporni a nők jogait.


Krisztusi szenvedés

Nomármost próbálnánk hinni ugyebár h a temérdek kínos kavarása ellenére a mi szeretett kis Teri nénink legalább misszionáriusi otthonaiban szegények ezreit ápolta és mentette meg, amivel némileg képes kompenzálni a sok gonosztettét. De a banya valódi rémségeire éppen saját háza(i) táján kerített sort.

(Figyelem, gyomorforgató részek jönnek!! ..mégiscsak az ördög sajátbejáratú pokláról regélek.. :/ )

Az csak a kisebb turpisságok része, h a betegek ápolására létrehozott otthonaiban a higiénia alapvetően biblikus időket idéz – mind a mai napig őrizve az őskereszténység korszellemét. Számos arra tévedt orvos feljelentései mellett a patinás Lancet orvosi (bár az igazságosság jegyében említsük meg: alapvetően ateista) szaklap is külön cikkben hitetlenkedett a korhű állapotokon. A Pasteur-ön és Semmelweis-on sikongva kacagó apácák az orvosi tűket hideg vízben mossák (innovatív módon ezt alkalmazva az egyszer-használatos gumikesztyűk esetében is), a mosógépet pedig explicite ördögi fényűzésnek tekintve kézzel (ill. seprűvel.. ) energetizálják a szaros lepedőktöl a csajkákig az ápoltak minden szennyesét – ugyanabban a langyvizes szent teknőben. A hely varázsát tovább fokozzák a folyamatos tetü-invázók, a nyílt sebeket ellepő férgek és légytojások, valamint h az ápoltaknak, falak és térelválasztók hiányában, még a végbelüket is egymás szeme láttára kell megtanulniuk büszkén üríteni. (Bár kár lenne letagadni h egyes beszámolók szerint adott otthonokban igenis vannak illemhelyiségek; ugyanakor némiképp árnyalja az idillt h oda viszont a szószerint bokáig érő fekálián keresztül kell jobb esetben becsoszognia, rosszabb esetben – mankók és tolószékek farizeusi luxusát mellőzve – hason bekúsznia a betegeknek.) A luddita vénasszony szent tűzzel hadakozott az áram bekötése ellen is, így a betegek szenvedéseit csillapítani hivatott épületekben pl nincsenek ventilátorok a Trópusi kalkutta közepén sem, ahogy az emeleti kórtermekbe is csak vödörben juthat fel víz. 20 évvel a főbanya halála után az újkorában is elavult infrastruktúra bmiféle fejlesztése értelemszerűen továbbra is tabu maradt – amit az egyik boszifőnök utód Glenda nővér jámbor ujjongással egyik legnagyobb vívmányának tekint.

Ennél eggyel pikánsabb csíny az apácák részéről h a betegeket még az adott eszközökhöz képest is barbár kegyetlenséggel szenvedtetik. A tífuszos, TBC-s, heptitiszes és gyakran leprás betegek mellé örömmel fogadnak be egészséges árvákat és éhezőket is, akiket a krisztusi szeretet nevében egymás mellé fektetnek – alaposan túlbiztosítva a gondatlanságból elkövetett sorozatgyilkosság bűnét. Emellett (amiről minden tudósítás megemlékezik) aszpirinen és diclofenak-on kívül (utóbbi izomgyulladásra való) semmilyen fájdalomcsillapítót nem hajlandók adni még a végstádiumban lévő rákos betegeknek sem. No nem mintha nem lenne, éppenséggel szügyig vannak ipari erősségű fájdalomcsillapítókkal; mivel aki természetben adományoz gyógyítóhelyeknek általában erre gondol először (amúgy kívülállóként egész logikusnak tetsző módon). Trancsirózós horrorokat kenterbeverve az irgalmas nővérek érzéstelenítés nélkül nyiszatolják az üszkösödött láb és kézujjakat is – összesen annyit hajlandók tenni h ha vki már több napja nyüszít a fájdalomtól azt nagylelkűen az ágyához kötözik (bár a gyerekeket éjszakára amúgy is – értelemszerűen „saját érdekükben”). A gyógyszereket kipeckelt szájakba adagolják, a kaját pedig rajzfilmekbe illő módon hátrafeszített fejekbe tolják le – amibe volt már aki belefulladt.

No de mindezt nem ám gonoszságból teszik! És nem is jámbor szadizmusból. Ugyanmár. Rossz az aki rosszra gondol. Hiszen éppen ellenkezőleg! A krisztusi szeretet nevében, közvetlenül világjobbító szándékkal – ahogy egy vmirevaló szépségkirálynőtől béke-Nobeldíjastól azt el is várnánk. Teri néni értelmezésében ugyanis az evangélium tanítása a keresztrefeszítéssel kapcsolatban teljesen egyértelműen arról szól, hogy a világ jobbátételének elsődleges feltétele a szenvedés. (A második feltétel amúgy – hisz ki ne találná ki?! – értelemszerűen a szegénység). Munkájuk során tehát a jámbor apácák a szenvedéskultusz jegyében  a legnagyobb önzetlenséggel igyekeznek a lehető legtöbb szenvedést előidézni a hozzájuk betévedt kiválasztottak életében – hogy a világ minél boldogabb lehessen. Hiszen a fájdalmas agónia krisztusi kiváltság: „krisztus csókja”. No persze Jézus borzalmas kínlódását közvetlenül is igyekeznek csillapítani (habár talán picit megkésve), amihez – logikusan – minél nagyobb részt kell átvállalnia a többieknek a fájdalmakból. Ebből ered a mi szeretett Teri nénink azon mély spirituális felismerése (amint azzal Hitchens-nek eldicsekedett), hogy „valami szépség rejlik abban amikor a szegények elfogadják sorsukat, és végre úgy szenvednek mint Krisztus”. Hiszen „a szenvedés Isten ajándéka”, amitől „a világ sokkal jobb lesz”.

Dícsértessék.


Haldoklók házai

Az első pár beszámoló után még alig akarja elhinni az ember h így működhet a világ legsikeresebb adománygyűjtő vállalkozása; csak hát se szeri se száma a borzalmakról szóló tudósításoknak. (Igaz vannak olyan önkéntesek is akik vak pátosszal szinezik hagiográfiájukat Terinéniről – és ugyan azzal a lendülettel könnyekig hatódnak saját hősiességükön és áldozatkészségükön is, sőt futnak vissza h ismét legyen miről hencegniük..) Főleg az tűnik elsőre érthetetlennek h miért nem történik semmilyen változás a rengeteg szóbeli, írásbeli és rejtettkamerás kritika ellenére (fényképek készítése az önkénteseknek kizárólag távozásuk napján engedélyezett). De amint kitisztul a kép a mögöttes filozófia erejéről, elkezdenek összeállni a dolgok. Az apácák ugyanis – krisztus nevében – konkrétan büszkék arra h ennyi szenvedést képesek okozni! Az mondjuk nem teljesen egyértelmű h akkor miért pont keresztény – és nem mondjuk egy nyíltabban is sátánista világképet propagáló – felekezethez sorolják magukat; de a végeredmény szempontjából ez nemsokat oszt v szoroz. Mert a legkínosabb vádakra is a nővérek többnyire szerény köszönettel reagálnak; jobb esetben külön is hálálkodva h a „további” fejlődési lehetőségekre felhívták a figyelmüket, rosszabb esetben csak közvetlenül a reflektorfényért lelkesedve.

(Mondjuk egymás közt szólva bőven kimeríti a sátánista felekezet definícióját, h a rendbe való belépésnek írott feltétele, h a nővérek lemondjanak a szabad akaratukról és minden önálló döntés jogáról. És ezt annyira komolyan vették annó, h a trópusi otthonban sem ihattak egyetlen limonádét sem az apáca-robotok Teri néni személyes engedélye nélkül. Meg nem csak nem birtokolhattak semmit az előírt 3 db kék-csíkos sárin (ami bár ősi indiai viselet, szerénysége védjegyeként 2017-ben levédetett a rend nehogy mások meggazdagodjanak rajta), 2 db pamut ruhán, sarun, zsebkendőn, a biblián & rózsakreszten és 1 étkészleten kívül, de még levelet is csak max kétszer írhattak hetenként – amiket Terike személyesen olvasott át mielőtt postázhatták. Ennél kontrol-fríkebb diktatúrát elképzelni még egy klónozott rohamosztagos sem nagyon tudna:s Enyhén elgondolkodtató h így is sokezren jelentkeznek a robot-rendbe, amiért örömmel vállalják a 9 évig tartó felvételi eljárást is.)

És bár a döbbent önkéntesek és riporterek kérdéseire a keresztény szüzek büszkén háborognak h ők mégsem egy kórház és mitkéne tenniük, pár homokszem azért ebben az érvelésben is marad. Hiszen egyrészt akkor mért nem utasítják vissza a dollármilliós adományokat, amiket kifejezetten a betegek ápolására adnak nekik mindenhonnan (és amiből minden idők legjobban felszerelt kórházát tudnák nevetve megépíteni), másrészt mért nem ismerik el legalább azt h az elfekvők többégének nem náluk lenne a helye. Az ájtatos nővérkék ugyanis meghatóan sokáig tudnak ellenállni a kísértésnek h „szükség” esetén mégis elengedjenek bkit képzett szakemberek karmai közé. Annál is inkább hiszen – ahogy irgalmas bölcsességükben belátták – „ha bkit elvinnénk a kórházba, akkor a többieket is vinni kéne”; amihez képest szerencsés flótás volt akit két héttel a nyílt combtörése után (ugh) mégis sikerült kicsempésznie két önkéntesnek. Becsületükre legyen mondva, a leghírhedtebb (sokak által kedvesen csak ’haláltábor’-nak becézett) keresztény menedék neve Kalkuttában frappáns módon hivatalosan is ’Haldoklók háza’. És a nővérkék nem restelkednek hitelesek maradni a nevükhöz: a mi szeretett Terin nénink legkedvencebb otthona büszkén hírdetheti magáról h bőven 40%-os halálozási rátát teljesít! (Amihez képest a magyar kórházak is sci-fibe illő teljesítményt produkálnak;)

Namármost. Próbáljuk átmenetileg megengedni h itt nem egy sátánista vénasszony különbejáratú magán-auschwitzéről beszélünk, amit – szemben a nácik tiszta és őszinte kegyetlenségével – egy olyan égbekiáltóan undorító álszentségbe burkolnak h amellett a középkori búcsúcédulák árusítása egy teljesen ártatlan gyermek-csínnek tűnik. Hanem, jóllehet kissé sajátos világképet valló, és a BDSM kultúrával meghitt viszonyt ápoló, de alapvetően őszintén világjobbító szándékkal operáló szadomazo macák kuplerájáról van csak szó. Ezesetben is felmerül h esetleg a könyvelőjüket nem ártana elfenekelni (vagy izé, épp kihagyni az elfenekelését?), meg noszogatni őket h bátrabban utasítsák vissza a valójában nem is nekik szánt adományokat, amikkel úgyse tudnak mitkezdeni – de ez esetben csak azon mélázhatnánk h a szabad vallásgyakorlás jogán milyen frivol narratívákat is kötelességünk tolerálni; meg persze  forrón imádkozhatnánk h soha ne kerüljünk a vérszomjas nővérkék óvó karjaiba. Csakhogy ezesetben súlyos kérdéssé válik, h a mi szeretett Teri nénink az időskorára egyre szaporodó különféle kórságaival vajon mért következetesen a legdrágább amerikai és európai kórházakban kezeltette magát? Mert ha más nem, ez mindenképp összezavarja picit az amúgy – egy csipet perverzitással megbolondítva – ’letisztultnak’ gondolható világképüket. Vajon a világ jobbá tétele érdekében a saját szenvedését mért nem tartotta ugyan olyan fontosnak ez a vén banya? Ez önmagában olyan szürreálisan álszent szemforgatássá teszi az egész misszionárius mesét h azt a legkorruptabb kaméleonok is megirigyelnék.


A halál-tábor biznisz logikája

És amint nagynehezen belátjuk h itt bizony posztmodern korunk leggonoszabb cinizmusával állunk szemközt, pislákoló tekintetünk előtt elkezdenek kirajzolódni egy vakítóan fekete iparág körvonalai. Ennek a haláltábor-biznisznek több lukratív dimenziója is van, de materialista szempontból a legfontosabb h sajnálat-energia reaktorok üzemeltetésével foglalkozik. Vagyis Teri néni otthonaiban éppenséggel azért nem csökkentik a szenvedők fájdalmait, mert a tudatosan generált kínszenvedés látványának segítségével csapolják meg az empatikus látogatók pénztárcáját a bennük keltett sajnálat-frekvencia gerjesztésével. Lelkiismeret-furdalásra hajlamos „jóérzésű” keresztények számára egyszerűen annyira elviselhetetlen élmény a tapintható (és hallható és szagolható) agóniája az ott-tartózkodóknak, h önkéntelenül a zsebükbe nyúlnak abban a reményben h csillapítsák a (saját) kínjukat. A biznisz logikájából adódóan persze az apácák az adományokat semmiképp sem fordíthatják az állapotok javítására, hiszen azzal elejét vennék a pénzenergia további áramlásának. Ahogy egy kapzsi pszichológusnak vagy gyógyszergyárnak sem fűződik semmi érdeke a kliensek panaszainak elmulasztásához – hiszen akkor nem lenne miért tovább fizetniük – úgy a kegyelmes nővérkék is kifejezetten abban érdekeltek, h minél kellemetlenebb élményt nyújtsanak az ápoltak az arrajárókban. Ahogy az Oregonból származó önkéntes, Megan Von Tersch kétségbe-ejtő pontossággal leírja, a kalkuttai „Haldoklók háza” (Teri néni többi otthonához hasonlóan) elsősorban egy „koldus-simogató állatkert” (poverty-petting zoo). Működési logikájának alapja az ápoltak teljesen tudatos, sőt minél látványosabb, kivéreztetése – h a látogatók számára minél gyötrelmesebb élményt nyújtson a saját jelenlétük. Vagyis minél nagyobb pénzügyi áldozatot hozzanak a helyzet (persze soha be nem következő) megszüntetésének reményében.

A halál-tábor biznisznek van emellett egy teljesen másik dimenziója is, ami a lélek-kereskedelemről szól. Bár ateista szemmel ez teljesen értelmetlen időpocsékolásnak tűnhet, energetikai szempontból ez ha lehet még a sajnálat-energia szivattyúk pörgetésénél is sötétebb terület, ami a világvallások Sith-lordjainak vérszomjas háborújának nagyon is fontos eleme. Az alapvetően a bekötésen (tehát a bű-bájon) alapuló fekete-mágia célja h kvantitatíve minél több hívő (vagy, mint esetünkben, kifejezetten más felekezethez tartozó) lelket láncoljon magához az adott vallás, ördögi praktikáival. Ezen mocskosul démoni érdekek által vezérelve a mi szeretett Teri nénink misszionáriusainak egyik legfontosabb tevékenysége h minél több emberre adják fel az utolsó kenetet – ami értelemszerűen megintcsak azzal a cifra célfüggvénnyel párosul, h minél többen haljanak meg házon belül. No persze a nővérek nem pazarolják energiáikat arra h hindu és muszlim betegeiket meggyőzzék a kereszténység felsőbbrendűségéről, és így legalább szabad akaratukból hajthassák fejüket az energetikai bilincsbe. Az irgalmas apácák kifejezetten arról híresek h a haldoklókat hozzájárulásuk nélkül, és teljes titokban keresztelik meg. Ennek több kidolgozott formája is adott, de többnyire a gondoskodás és szeretetteli ápolás külcsínye alá rejtik; amint a Misszionárius pozicíó -ban Hitchens beszámol róla leggyakrabban a homlok hűsítő borogatásának álcázzák, ami közben suttogva hadarják el a katolikus átkokat.

És bármilyen kellemetlen is mindez, még mindig csak a soktucat szemtanú által egybehangzóan és önként felsorolt rémtetteknél tartunk. Mert – csodák csodája – vannak ennél is sötétebb bugyrai a misszionáriusok üzelkedéseinek, amiket a szende apácákról csupán rendőri intézkedések nyomán sikerül lassan a felszínre hozni. A könyörületes nővérek ugyanis nem restelkedtek a gyerekkereskedelem búsás hasznokkal kecsegtető vállalkozásában sem jeleskedni. Nagy nyilvánosság előtt csupán 2018-ban buktak le mindezzel – és akkor is csak azért, mert az egyik új tulajdonos-pártól visszakérték a már kifizetett és átvett csecsemőt, akik erre a hatóságokhoz fordultak. Bár a közel félmillió forint értékű adásvételben közvetlenül érintett nővérről hamar kiderült h legalább még 3 másik gyereket adott el a közelmúltban, az apácarend egészének bűnrészességét picit tovább tartott felgöngyölíteni. Mégpedig elsősorban azért, mert mint kiderült az apácarend komoly védettséget élvezett a felsőbb politikai körök felől – ami az egész történetet megrendítően hasonlóvá teszi a Jeffrey Epstein kapcsán elhíresült amerikai pedofil hálózat működésének logikájához. A 2013-ban egyszer már szikrát kapó szent gyerekkereskedelem felgöngyölítését szívén viselő elnökét az indiai Gyermekjóléti Bizottságnak, Omprakash Singh-et ugyanis azonnali hatállyal távolították el posztjáról, miután elkezdett leveleket írni a felelős minisztériumoknak h az apácák következetesen akadályozzák az ellenük folyó nyomozást. Az elmúlt évben új lendülettel kutakodó nyomozók jelenleg 280 hiányzó csecsemőről tudósítanak, akiket egyszerűen elnyelt az irgalmas nővérek bázisa – csak az elmúlt 4 évben.

Moloch papnője

És bár mindez a mi kis Teri nénink halála utáni viszonyokról tudosít, az emberben óhatatlanul picit gyanússá kezd válni h a nőket elsősorban tenyészgépekké degradálni igyekvő abortusz és fogamzásgátlás-ellenessége mögött nem húzódtak-e mindig is egy végtelenül kapzsi gyermekkereskedő számításai. Főleg h az albán banya közismerten bratyizott azzal a saját jogon is undorító (lásd fejlebb) Robert Maxwellel, aki Epstein madam-jének (Ghislaine Maxwell) az apja volt, mitöbb közösen alapított árvaházat az Epsteinnel szintén ijesztően szoros kapcsolatot ápoló Clinton házaspárral is – ami egészen misztikus hirtelenséggel zárt be nemsokkal később. És ha vkiben ez még mindig nem keltene kételyeket a mi szeretett Teri nénink viseltes dolgainak feneketlenségét illetően, annak kontemplatív házifeladat, h vajon az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) mért őriz egy 30 oldalas TOP SECRET besorolású anyagot róla? Mitöbb, miért mentesítette ezt a 25 év utáni automatikus feloldás szabálya alól a tavaly benyújtott kérelmezés ellenére? Milyen fekete ügyletekben – és kikkel együtt – kellett ájtatoskodnia Terikének h a legmagasabb államérdek fűződjön annak eltitkolásához? Vajon ez is a 3 miatyánkkal kiváltható karma kategóriája?

Továbbá az eseteleges kétségbeesetten jóhiszemű feltevések (mondjuk h 007-es ügynök volt) finomhangolása kedvéért azt is érdemes hozzáfűznünk h a mi szeplőtelen Teri nénink a pedofíliát egyáltalán nem tekintette istentelen dolognak, sőt képes volt még egy többszörösen lebukott sorozatmolesztálót is kirántani az ellene indított eljárás alól, h utána tovább szedhesse áldozatait tucatszám (jóízlésére jellemző módon egy riportert egyszer kijavított h a ’homoszexuálisok’ szó helyett használja inkább a klerikálisabb „Jézus barátai” kifejezést). Az ügy kapcsán felsarjadó szent szorongásai pedig a legkevésbé a megrontott áldozatokat érintette, ahogy azt egy ép szívvel bíró embertől remélhetnénk; kedvenc béke-nóbeldíjasunk legnagyobb gondja az volt h az egyház hírnevén nehogy csorba essék emiatt – amely gondolkodásmód, akárhonnan is nézzük, alapvetően csak bűnrészesekre jellemző.

És ez a fajta „felelős világjobbító szándék” igencsak mélyen gyökerezett az irgalmas misszionáriusokban is, mert ösztönösen ugyan így reagáltak azokban az esetekben, amikor napvilágra került h a náluk lévő kisgyerekeket egészen brutális módon – pl. forró késsel szúrkálva – kínozták. Vagyis a legkevésbé a vétkes apácákat igyekeztek számonkérni, hanem azonnali hatállyal elzavartak minden olyan gyereket, akinek – na ki találja ki? – még éltek a szülei; vagyis akiknek lett volna kinek elmondani h mik történnek velük a krisztusi szeretet otthonaiban. Akiben ezek nyomán sem merül fel h Terike a misszionáriusaival együtt a nemzetközi pedofil-hálózatok kiemelt szürke-eminenciása volt, az asszem tiszta lelkiismerettel mászhat vissza a falvédőre.

(Ráadásul mindenki aki próbált már valamirevaló pedofil-hálózatot kiépíteni jól tudja h akkor a legbiztonságosabb a rendszer ha a gyerekek nem is beszélik azt a nyelvet ahol vannak – h ha véletlenül mégis megszöknének se tudjanak ártani senkinek. Vagyis egy igazán menő pedoring-hez alapvetően egy nemzetközi árvaház hálózatra van szükség. Szóval a mi drágalátos Teri nénink, bmilyen belső indíttatásból is szaporította lerakatait gombamódra a világ minden országában, összességében az álom-infrastruktúrát birtokolta ehhez a bizniszhez. És bár lehet h magától nem erre akarta volna használni – bár megint felmerül h akkor mér kampányolt olyan bőszen egyszerre az abortusz és a fogamzásgátlás ellen.. – de a bolygónk legsötétebb sith-lordjai nyílvánvalóan megtalálták őt búsás adományokat ígérve; aminek a mi szeretett Teri nénink közismerten nem bírt ellenállni soha.)


Halott ördögről vagy jót vagy semmit?

Na már most. Vajon mindezen botrányok terjengésére miként tudhat reagálni egy hívő és tiszta lelkületű pápa – aki ugyebár minden misszionárius felkent és közvetlen főnöke? Hát mégis mit tenne? Elvárásainknak megfelelően természetesen a sötétség óráiban is a hit által edzett bátorsággal előremenekül – vagyis szentté avatja a mi kis szeretett szadista boszorkányunkat. No persze nem az évszázados hagyományok szerint kivárva a minimálisan szükséges 5 (bár átlagosan több mint 150) évet a boldoggá avatás folyamatának elindításához, hanem – egyházi léptékben fénysebességgel – alig 18 hónappal a halála után. Bár cinikus ateistákban felmerülhetne h mindennek kapkodó eltusolás meg PR-tűzoltás szaga van, le kell csillapítanunk őket mivel II János Pál pápa közismerten amúgyis ipari léptékű szent-gyártásra szakosodott, és míg előtte az összes pápa együttvéve 300-at volt csupán képes felkenni, ő egyedül 482 szentet avatott – 1327 boldoggá avatás mellett. (Mondjuk abból önálló sikkasztási vádak emelkedtek h jelölésenként (!) félmillió eurót nyel el az előkészítő bizottság, anélkül h részletezni tudnák ez mire megy el.) Meg amúgyis, Teri-néni glóriája olyan kiemelkedően fényesen ragyogott a képernyőkről h mindannyiunknak elviselhetetlen lett volna kivárni azt a maradék 3,5 évet amíg még mindig folyamatosan nincs boldoggá avatva ez az öröklétre szenderült isteni nőszemély – szóval tök jogos ha övé a történelem leggyorsabb szentté avatása.

Az más kérdés h maga procedúra laikus szemmel éppenséggel nem nélkülözött minden tisztátalanságot. A szentté avatáshoz minimálisan szükséges két „csoda” közül az elsőt ugyanis – a Teri néni fényképe által egy állítólagos daganatból kigyógyított indiai Monika Besra estét – az egyház felkent tagjain kívül szinte mindenki nevetséges csalásnak tekinti. Monika saját orvosa szerint eleve nem volt szó daganatról csak egy cisztáról, a gyógyulás pedig egy több hónapon át tartó gyógyszeres kórházi kezelésnek köszönhető, a szeretet-otthontól több mint 400 km-re. Érdekes módon Besra saját férje is ezt vallotta sokáig, mígnem a szeretetszolgálat– saját hagyományait és ideológiááját meghazudtolva – váratlanul el nem kezdte pénzügyileg támogatni a házaspár gyerekeinek iskoláztatását. Ettől kezdve a férj is csodának tekinti az események láncolatát – amiben végülis teljesen igaza van.

A mi kis szeretett Teri nénink, az őt életében és halálában egyaránt övező csinnadratta és fáklya-lobogtatás ellenére, alapvetően azért megkapta a maga poklát. Az instant karma törvényeinek megfelelően (amint azt akarata ellenére elnem-égetett levelei bizonyítják), rémítő magánnyal és ürességgel kellett megküzdenie – nagyjából attól a szent naptól kezdve h megkezdte misszionáriusi tevékenységét. Bár kifelé töretlenül játszotta Jézus személyes kiválasztottjának szent szerepét, imái egyre kétségbeesettebben kongtak a semmiben. A lelke legmélyén csupán csupán éles hideget és sötétséget érezve még az is felmerült benne h ezzel talán elköveti a „verbális megtévesztés” bűnét azon milliókkal szemben akik vakon követik minden lépését, mint Isten létezésének ékes bizonyítékát. És bár semmit nem hallott meg belőle, a lelke azért így is próbált utat mutatni Neki – mert tíz évvel a belső gyehenna eljövetele után egyszer még átmelegítette a spirituális fény: méghozzá az őt a kíméletlen önzetlenség missziójával felruházó XII. Piusz Pápa halálának miséjén. De az isteni jelből mit sem érzékelve továbbra is fennen fohászkodott a Jézusi szenvedésben való minél nagyobb részvállalásért, és – kérésének megfelelően – a maradék 40 évét totális spirituális vakságban töltötte.

Az egészben a legnagyobb csavar h mindezt nem kritikusainak ármádiája fedte fel dicsőséges kegyelemdöfésként, hanem legnagyobb rajongói a szentté avatáshoz szükséges dokumentációk összeállításakor. Méghozzá a legkevésbé bíráló hangnemben, hanem emberfeletti mártíromságát bizonyítandó, h a mi kis szeretett boszorkányunk még ebben a lelki kietlenségben is képes volt hősiesen mindenkit adakozásra buzdítani. No persze a katolikus teológusok majdnem annyira kínos barbársággal bánnak az elméjükkel mint az ateista filozófusok, és érvelésük szerint az igazán komoly spirituális magaslatok (irgalom!) csupán a hit elvesztésével érhetők el. Nemvicc. Hiszen Jézust is kételyek szállták meg a kereszten! Tehát az elviselhetetlen lelki gyötrelmek a legmagasabb szintű kiválasztottság biztos jelei. Hát ez már csak logikus, nemde?!

Ezzel együtt azért azt még hívő emberek is sokszor mondják, h ilyen kétségbeesetten hit nélkül élő embert szentté avatni – az azért tényleg szokatlan egy picit.











Pajtások!

  • Ha esetleg nem kételkednétek az egyházban, ami lelkeink megmentésén fáradozik.
  • Ha esetleg nem kételkednétek a politikusokban, akik országaink felvirágoztatásáért harcolnak.
  • Ha esetleg nem kételkednétek a tudósokban, akik világunk jobbá-tételén ügyködnek.
  • Ha esetleg nem kételkednétek a médiában, akik igyekeznek ellátni minket a tényekkel.

Akkor gondoljatok bele h hányezer ember személyes cinizmusára, gonoszságára vagy totális lelki vakságára volt szükség ahhoz, h ez a nemzetközi média-hekk létrejöjjön, és fél évszázada uralja a valóságképünket. Milyen világban élünk?

Viszont ha valaki még mindíg nem kételkedne a saját önzetlenségében amikor másokon igyekszik segíteni, azt igazán nem akarom tovább téríteni;)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s