A testi egészség és a lelki egyensúly sarokkövei _ I.

A korszakváltás határán egyre egyértelműbbé válik sokak számára, hogy a nyugati orvostudomány tökéletesen alkalmatlan a lélekkel rendelkező emberek gyógyítására, és tipikusan sokkal több kárt okoznak kényszeres beavatkozásaikkal a szervezet működésében, mint amennyit segíteni tudnak. Az alternatív- vagy természetgyógyászat ugyan –  jobb esetben – helyesen érzékeli a személyes felelősség jelentőségét az egészség fenttartásában, ahogy általában azt is pontosan látja hogy mindenki képes saját magát meggyógyítani bármiből, mégis a remélt felépülés sok esetben elmarad, javaslatainak követése esetén is. Ennek elsődleges oka, hogy az energiamezőnk működésének elméleti alapjai egyelőre nem kellően tisztázottak – mitöbb kifejezetten masszív kulturális gátak torlaszolják el az öngyógyítás lehetőségét. A korszakváltás szükségszerű feltétele, hogy ez a homály elkezdjen tisztulni.


Valóságunk építőkövei


Frekvenciák vs. fizika

A homály legfontosabb része a materialista korszak (utó)hatása, mely képtelen elengedni azt a téveszmét, hogy a fizikai világunknak önálló jelentősége lehet. Ez az anyagba ragadt gondolkodás suta igyekezete ellenére nem képes felfogni a tudat valódi hatalmát a fizika felett, és így nem fordítja figyelmét a frekvenciális tér felé a szükséges mértékben. Hiába a kvantumfizika több mint 100 éves bizonyítása arról, hogy az anyag nem több mint energia és információ, és elkerülhetetlen a valóságunk színtisztán frekvenciális értelmezésének elsődlegessége (amit sokan szimulációnak fordítanak félre), az emberek többsége nem tud hinni abban amit nem lát. (Nem utolsó sorban a közoktatás következetesen lélektagadó tantárgyai következtében – de erről máskor.) Ebből fakad a modern “egészségtudatosságnak” csúfolt félreértés divatőrülete a táplálék jelentőségéről – a gondolatok tisztításának (a mentálhigiéné) kárára. Márpedig a testi egészséget hosszú távon kizárólag a tudat egészségével lehet elérni; vagyis lelki munkával.

A valóság frekvenciális természetéből fakad, hogy a létezésünk motorja az idegrendszerünk. Ez az emberi ésszel felfoghatatlan összetettségű csoda bennünk a felelős azért, hogy egy hiperkomplex transzformátorként kezelje az összes külső és belső frekvenciát, összehangolja, szétválassza, értelmezze, átalakítsa. Aki képes megőrizni a saját idegrendszere tisztaságát és rugalmasságát az gyakorlatilag nem tud megbetegedni, hiszen amíg ez jól működik az energiamező páncélzata automatikusan kiszűr minden idegen frekvenciát. Amint viszont blokkok jelennek meg az idegpályákon (megfeszülnek, elzáródnak vagy petyhüdtté válnak az idegek) a test azonnal jelezni kezdi hogy valami nincsen rendben. Először mindig csak kedvesen és halkan – de ha a gazda nem érti folyamatosan egyre hangosabban próbál kommunikálni, hogy mostmár azonnal kezdjen bele a lelkimunkálatokba. Pedig már egyetlen ízület merevsége is egyértelműen valami lelki megrekedésre utal. A legtöbben azonban sajnos egyáltalán nem beszélik a saját testük nyelvét, és ahelyett hogy megköszönnék neki a tudósítást és követnék részletes utasításait, süketségükben elkezdenek haragot táplálni, és azthiszik cserben hagyta őket a testük. Pedig kivétel nélkül mindig a tudat hagyja cserben a testet – csakhát a felelősségvállalás helyett a bűnbakkeresést szívjuk már az anyatejjel.

Alex Grey: Nervous System, 1979



Az is igaz viszont, hogy az idegrendszert tisztán tartani elég összetett dolog, és nagyon komoly jelenlétet igényel. Természetesen itt sem a fizikai tisztaság az elsődleges, bár fizikailag szétzúzni az idegpályákat ijesztően könnyű és többnyire népsportnak minősül. Mert bár a mindenféle népszerű kábítószerek is sok blokkot generálnak az idegpályákon, ami a valódi idegméreg az az alkohol. Mindez a memória állapotán jól tükröződik: hiszen egy egészséges idegrendszerből minden információ precízen előhívható évekre visszamenőleg – manapság meg a legtöbb ember arra nem emlékszik szó szerint mik hangzottak el a reggelinél. Naná hogy a sátánista orvostudomány az alkoholt állítja be egészségesnek, és a cigarettát károsnak, mikor utóbbi kifejezetten segít tisztítani az energiamezőt – ahogy minden füstölő tisztítja a teret. Az alkohol viszont kifejezetten szilánkos töréseket tud okozni az idegsejteken, ami a szigetelésével együtt teszi kukába az adott bioáramkört, potenciálisan a szomszéd áramkörökben is zavart okozva. Ennél már csak a gyógyszergyárak nyugtatói veszélyesebbek, amik teljesen löttyedté teszik az idegfonalakat, és minden rugalmasságot eliminálnak belőlük, amitől az többé semmi terhelést nem tud kezelni rendesen. Persze az egész koncepciója a pszichiátereknek, hogy még a lélek békéjét is hozzáadott kemikáliákkal – és a páciens passziválásával – akarják szintetizálni, az a materializmuson belül is az egyik legalsó bugyor. (A depresszióra javasolt antipszichotikumokon fel is van tüntetve, hogy mellékhatásként depressziót és öngyilkosságot okoz… Csúcstechnológia!:)

Azonban lejönni az alkoholról és a drogokról, bármilyen nehéznek tűnjön is sokak számára, még mindig csak a nulladik lépés az idegrendszer teljes helyreállításához. Az igazi kihívás ugyanis a tudatunk megtisztítása a “rossz” gondolatoktól, aminek a művészete a materialista korszakban szinte teljes feledésbe került.


Lelki homály

Az anyagbaragadt tapogatózásnak ugyanis szomorú velejárója, hogy magának a TUDAT-nak a mibenléte homályba merült a nyugati kultúrában, és nem látja tisztán az elme és a lélek közötti szakadékot. (Ez elsősorban Descartes hírhedt ‘gondolkodom tehát vagyok’ feketemágiájából származik – de hát kínosan sokan bedőltünk neki:/ ) Ezért az emberek túlnyomó többsége egyelőre nagyon nehezen bírkózik azzal a ténnyel, hogy a ‘Mit gondolok’ és a ‘Milyen gondolatok vannak bennem’ – ég és föld. Márpedig az emberi fejek kínosan alkalmas táptalajul szolgálnak az elmevírusoknak és agyparazitáknak, amik alapvetően tudattalan programokként zabálják a gazdatest figyelmi kapacitását. Mitöbb, a legtöbben ezt a belső zakatolást azonosítják a gondolkodással – és a valódi énjükkel.



Habár ezen agyrémek folyamatos fenyegetése a luciferi felvilágosodást megelőzően nagyjából minden emberi kultúra számára trivialitás volt (a jógában és a buddhizmusban klesha, a kereszténységben ördög, az iszlámban dzsinn), mitöbb az is, hogy az emberi boldogság és egészség előfeltétele hogy ezeket kirakjuk magunkból, az erről való diskurzus a “civilizált” világban gyakorlatilag tabuvá vált. Pedig a “sötét középkorban” az egyszerű ember még ösztönösen frekvenciálisan érzékelte a teljes valóságot, és sokszor pontosan azonosította a különbséget a valódi én és az agyparazita testrablók áldozatai között (démonok lakoznak benne, megszállta a kisördög, kisértésbe esett, eladta a lelkét, rontást küldtek rá, szemmel verték, lidérc nyomja.. ). Nyílván katasztrofális következményei voltak annak, hogy az egyház mindezt a bűn fogalmával összekeverte, és ezzel hozzájárult megbocsáthatatlan uszítások, rágalmazások és önbíráskodások divatjához (boszorkányégetések, inkvizíció). Főleg hogy irónikus módon ez szintén egy agyrém nyomására történt – hiszen a tiszta lélek nem avatkozik mások életébe.

Összességében tehát társadalmi szinten felszabadítóan hatott ahogy a felvilágosodás betiltotta a boszorkányüldözéseket, mégha közben teljes homályba is burkolta a lelkek és az elmevírusok százezer éves háborúját. És míg a fizikai síkon ez valóban új szintű békét és üdvöt eredményezett nagyon sokak életében, a mentáltérben ettől kezdve fokozatosan elszabadult a pokol. Miután pedig a materializmus ámokfutása nyomán a modern pszichológia felváltotta a lélektan művészetét (mert Freud még tökéletesen látta hogy túl sok mindenki lakik a legtöbb emberben), a bölcs pszichomókusok előtt már nem is lehet többé arról beszélnie a szülőknek, hogy szerettüket megszállta a kisördög, hiába látják a hisztis gyerek tekintetén hogy egyszerűen nem ő van odabenn. Sőt, az érzékenyítés és elfogadás dogmáját követve állítólag “meg kell érteni” a belső démonjainkat és “teret kell nekik adnunk”.

Rémálom ad absurdum.

Nucleus Studios: Zombie Love

Ebből adódóan jelen kultúránkban nem hogy tiszta idegrendszerekkel (valódi lélekszintessel) nincs sok esélyünk találkozni, de bátran mondható hogy a kétlábúak többsége rég eladta a lelkét, és szintisztán programok irányítják. Még a legéberebbek és szerencsésebbek esetén is egyértelműnek tűnik, hogy számtalan elmevírus tombol bennük: a pénz, az aggódás, a kaja, a szex, a magány vagy az erőszak legkülönfélébb programjai formájában. (Igen, bennem is, még, sajnos – persze nagyon igyekszem szabadulni tőlük.) A belső csend, a mély lelki békéből fakadó derü és határtalan tettrekészség, ami a valódi lélek immanens formája.. – nos, most éppenséggel nem tekinthető általános emberi jellemzőnek. Még az is szomorúan ritka hogy valakinek legalább egy konkrét élménye legyen ennek az átéléséről. Vagy egyáltalán, hogy ösztönösen meg tudja különböztetni a lelkét az elméjében futó programoktól.

Sőt.

Alapvetően nem lehet mást mondani, minthogy mindenki idegbeteg. Erősebben fogalmazva: robotok és zombik társadalmai lettünk. (Ahogy ezt a “kollektív tudatalatti” kétségbeesett precizitással önti is ki magából a popkultúra filmjeivel és sorozataival – csak éppen további agressziót, tompaságot és magányt generálva.)

Márpedig amíg az idegrendszerek ilyen súlyosan fertőzöttek az elmevírusokkal, a teljes testi egészség elérhetetlen marad. Ez az igazi pandémia az emberiségen – ez az amit a korszakváltás keretében meg kell tanulnunk kezelni. Természetesen mindenki saját magán.

Thomas Khulenbeck: Female robot holding mirror..


Nem egyszerű dolog, és bizonyosan sok évnyi fáradhatatlan erőfeszítés kell hozzá. Cserébe hatalmas testi könnyűséggel, derüvel és aktivitással jár – és legalább felére lassított öregedéssel. A bennünk futó programoknak azonban nagyon komoly önvédelmi mechanizmusai vannak, kulturális gátak sorát képezve az ellen, hogy egyáltalán nekikezdjen valaki ennek a lelki munkának és öngyógyításnak. Már önmagában annak elfogadása hogy mindez lehetséges és értelme van, sokak számára áthatolhatatlan falakkal van elzárva belülről.



Az öngyógyítás kulturális gátjai

A szenvedés kultusza

Az anyagbaragadt gondolkodás mellett a testi és lelki egészség elérésének másik súlyos kerékkötője, hogy kulturálisan a rossz dolgokat tekintjük természetesnek. Ez csak részben köszönhető a tudományos feketemágiának, ami legfőbb istenévé a Véletlent tette, és így vakhitet táplál aziránt, hogy rossz dolgoknak is folyamatosan kell történnie mindenkivel. Ennél is mélyebben húzódik ugyanis az a legalább 2000 éves múltra visszakacsintó szent meggyőződése a civilizációnknak, hogy a szenvedés szükségszerű része az erkölcsös életnek. Sőt, ennél is rosszabb: önálló bizonyítéka annak hogy valaki jó!! Ez a mártír-program nyílvánul meg a keresztrefeszített jesszuska ábrázolásában úton és útfélen, a “minden jóban van valami rossz” kötelező áltisis tananyagában, vagy “a veszekedés a harmónikus párkacsolat elengedhetetlen része” tipusú fekete mendemondákban.

The Passion of the Christ (2003) főhőse Jim Caviezel


Aki picit behatóbban foglalkozott már lelkimunkával, az szinte bizonyosan találkozott azzal a kapcsolódó jelenséggel, hogy bizonyos pozitív célok eléréséhez az életben előbb meg kell tanulni azokat megengedni magunknak. Akár pénz, akár kapcsolat, sportverseny vagy szakmai előmenetel: az önkorlátozó hipotéziseknek és negatív automatikus gondolatoknak (NATs) rémísztő hatalma lehet az emberek felett. Ha pedig hirtelen mégis elérik a sikert, sokakba szinte azonnal bekúszik valami egészen megfoghatatlan baljós sejtelem, hogy mindez “Túl szép ahhoz hogy igaz legyen”. Annyira hozzászoktattak minket az évszázadok ehhez a borulátáshoz, hogy sokan ha hirtelen pozitív változások állnak be az életükbe fizikai szorongást élnek át, amíg nem tudnak valamibe konkrétan belekötni a fentálló helyzetben. Mert hiába hivatalosan nem ez volt az evangelisták célja, az a kulturális alapnarratíva hogy az erkölcsileg legmagasabb piedesztálon álló ember (krisztus) egyben az aki a legtöbbet szenvedett, kisuvickolhatatlanul ott lappang a teljes nyugati pszichés talapzatba vésve. Aki nem szenved semmennyit az nyilvánvalóan rossz ember kell legyen!

Márpedig addig az ember nem tud teljesen meggyógyulni semmiből, amíg valamelyik titkos lelki kamrájában erkölcsi megelégedettséget okoz neki a testi fájdalom. Beteg kultúránkban a testi egészség és az “erkölcsös” élet gyakorlatilag kizárják egymást – ha nem is feltétlenül a tudatos én szintjén. A továbblépéshez nyílvánvalóan döntéseket kell hoznia mindenkinek: illemtudó, engedelmes jókislány/jókisfiú akar-e lenni, akire mindenki felnéz; vagy lelki békére és testi könnyűségre vágyik. Vagyis a földi illemtan pedellusainak akar megfelelni – vagy a szellemvilági rendnek.

Önvizsgálati opció: mennyire automatikus elsőre egyetérteni a fenti mondatokkal? Semmi sem túl jó h igaz legyen. Semmi sem túl jó h megvalósuljon. Semmi sem túl jó h kitartson.


Ha ezt a döntést valaki meghozta, és képes kitartani mellette, még mindig le kell küzdenie két további pszichológiai blokkot: az önráolvasások rutinját, és a megbocsátás hamis dogmáját.


A támadások beazonosítása

Ahhoz hogy az ember valódi egészségre tegyen szert, szükséges tudatosítani hogy a betegségek nem természettől való dolgok. Bármilyen erővel sziszegi is a nyugati orvostudomány, sem a depresszió, sem a rosszkedv, sem a csüggedés, sem a magány, sem az agresszió, sem az irígység, sem semmi testi lelki fájdalom, sem a balesetek, sem a sérülések..: nem részei a teremtésnek. Ezért könnyedén el is lehet kerülni őket mind, és szabadon és vidáman élni messze 100 éven túl – ha és amennyiben az ember nem ragaszkodik a jelenlétükhöz, és felismeri idegen természetüket. Ezek ugyanis kivétel nélkül kívülről jövő energetikai támadások, ún. idegen frekvenciák, amik ellen az energiamezőnk tud védekezni, ha a Tudatunkat az energetikai páncélzat erősítésére használjuk és nem a gyengítésére az önráolvasásokkal.

Nem gyengíteni magunkat a tudatunkkal e materialista korszak végén jóval nehezebb, mint elsőre hangzik, és a tapasztalat azt mutatja még nagyon motivált elhatározás esetén is sok éves kitartó gyakorlást igényel. Kinevelni magunkból az ösztönös szintre döngölt reflexeket például egy sérülésnél “jaj de ügyetlen vagyok”, “megérdemlem mért nem figyeltem jobban” a többségnek távolról sem megy azonnal. A cél odáig eljutni, hogy amint pl. beverem a lábam az asztalba (akár egyedül, otthon is) a legelső gondolat az legyen: ez egy kívülről jött támadás → menjen vissza arra aki küldte. Ugyanis amíg “véletlen” balesetnek tekintjük engedélyt adunk az adott frekvenciának hogy belénkférkőzzön, és onnan már sokkal nehezebb újra kívülre rakni. (Ennél persze vannak sokkal vadabb önráolvasások is, amikor valakinek az az első gondolata hogy “Hálisten holnap nem mehetek dolgozni emiatt” vagy amíg valakinek egy megbetegedés ad csak elég lelkierőt hogy mondjuk lemondjon egy találkozót amihez amúgy nem volt kedve, vagy kivételesen ne ő főzzön a családnak. És akkor még vannak a tudatosan vagy tudatalatt a táppénzre vagy rokkantnyugdíjra bazírozó önsorsrontások is sajnos. Az ilyen belső üzletek az ördöggel nyilván teljesen lehetetlenné teszik a valódi gyógyulást.)

The Contract Devil – kizárt hogy jó üzlet legyen vele dolgozni


Hasonló önráolvasás amikor az ember teret enged a betegségeknek, és okos felnőttként már “előre érzi” hogy meg fog betegedni – ezzel értelemszerűen automatikusan zöld zászlót lobogtat az idegen frekvenciáknak: csak tessék befáradni. Hasonló eset, amikor a már tényleg kiütközött betegségnek adja át magát valaki, és kezd bele teljes odaadással a szenvedésbe és önsajnálatba. Hiszen amit a tudatunkkal táplálunk, az növekedésnek indul. Ha minden figyelmünket a betegségre fordítjuk, garantáltan teljesen elhatalmasodik rajtunk. Ezért a leggyorsabb (persze nem legkényelmesebb..) gyógyulás többnyire inkább lázasan is elmenni dolgozni vagy legalább otthon takarítani: mindenesetre valamivel teljesen lekötni a figyelmünket. Ezért van az is, hogy nagyon sokan az ünnepnapokon lesznek betegek – mert addig egyszerűen nem érnek rá megbetegedni. És ezzel összefüggésben pihentetni sem érdemes szinte még a törött csontot sem, nemhogy felpolcolni meg gipszelni – hisz azzal még a fizikai szimbólumok terén is teljesen átadjuk magunk az önsajnálatnak. És aki feloldódik a betegségtudat oltárán, annak bizony sokáig tart újra egybegyúrnia magát.


Mentális diagnosztika

Ugyan ez a logika vonatkozik a lelki-megbetegedések (=programok) idegen természetének felismerésére is: bár bizonyos szempontból ez nehezebbnek mondható. Amíg ugyanis valaki nem érti tisztán az elme és a lélek különbségét, és nem látja be hogy a gondolatok a fejében alapvetően nem hozzá tartoznak, hanem egyszerűen elmevírusok, addig nagyon könnyen hiszi hogy ővele közvetlenül van a baj. Aki bedől a programok identitás-hekkelésének, és elhiszi hogy a benne zajló monológ alanya tényleg ő maga (én vagyok szomorú, én haragszom, én aggódom stb.) annak bizony igen nehéz utána megszabadulni tőlük. Részben pont azért amiért a kisgyerekekre sem szabad sosem azt mondani hogy Te vagy rossz – csak hogy amit tettél az rossz. Aki önrálolvasással elkönyveli magát depressziósnak eleve kizárta a gyógyulás lehetőségét – míg ha felismeri, hogy a benne lévő gondolatok idegen frekvenciák belső áskálódásának a nyomai, egyből könnyebb cselekedni. Hiszen csak tudatosítani kell, hogy a szellemvilági törvények értelmében senkinek és semminek nincsen joga behatolni az energiamezőnkbe (sem a személyes terünkbe), amíg nem adunk rá engedélyt. Ha pedig (akár öntudatlanságunkban) adtunk is engedélyt, azt bármikor visszavonhatjuk. “Ne dumálj itt nekem hülyeségeket, takarodj a fejemből!”

Könyvborítója C.G.Levey – Mental Armor: It’s enough c. könyvének


Ez a fajta lelkimunka még akkor is sok éves folyamat, ha valaki minden kétely nélkül vág bele a programjai kifüstölésébe, és azonnal megérti a háttérlogikát. A belső monológnak ugyanis többnyire csak a legfelszíne hallható az első füleléseknél. És csak ha ez az első réteg sikeresen kerül azonosításra (teszemazt állandóan a kajára gondolok) és megtörténik a teljes leválasztódás (ezek nem az én gondolataim, távozzanak belőlem, nem adtam rá engedély hogy belém férkőzzenek, menjenk vissza oda ahonnan jöttek), utána szokott hallhatóvá válni a következő réteg. Ráadásul nem azonnal, mert az első azonosítás után sokszor még hosszú hónapokig kellhet naponta többször is újra visszaküldeni egy adott agyrémet – bár súlyos károkat többé nem tudnak okozni, ha már mindig azonnal nyakon vannak csípve. És amikor már csak egészen satnyán nyavalyognak, vagy el is hallgatnak teljesen, szokott meghallhatóvá válni a következő szint. Minden jel arra mutat hogy legalább pár tucat ilyen program réteg mindenkiben található – és amint leáll a lelkimunka azonnal elkezdik újraépíteni magukat.

Márpedig ezek a programok szükségszerűen megbetegítenek minket előbb vagy utóbb, hiszen akadályozzák az idegrendszer szabad működését. Legfőbb jellemzőjük ugyanis hogy merevek: mindig ugyan abban a formában, akár ugyan azokkal a szavakkal fogalmazódnak meg, jellemzően erőszakos jelenléttel: és ezáltal lekötik a figyelmünket a belső (lelki) hangunk lágy sóhajai elől. Márpedig aki nem hallja saját lelkének útmutatásait, annak nagyon nehéz tájékozódnia hogy pontosan milyen karmikus ügykörök feloldása miatt van itt, és milyen megoldási útvonalak a legcélszerűbbek számára. És az energiamezőnk frissülését és energetizálást messze a karmaoldással lehet leghatékonyabban szolgálni. Az éltet minket ha fejlődünk. Folyamatosan. Az egészség előfeltétele tehát hogy mozgásban legyünk.

Lépjünk ki minden berögzült körforgásunkból


Aki enged a programok nyomásának a fejében az szükségszerűen megreked, és elkezd ugyan azokba a szituációkba kerülni végeláthatatlanul, ugyanolyan párkapcsolatok, ugyanolyan beosztottak, ugyan olyan napok, ugyan olyan párbeszédek poklába. A fejekben futó programok egyhangúsága pedig elkerülhetetlenül lehangolnak és kiüresítenek mindenkit. A derü és csend helyett feltöltik az elmét hiányokkal, sóvárgásokkal, indulatokkal és feszültséggel – vagy épp tompasággal.



Ha valaki idáig eljut, megérti hogy minden a tudatában dől el, hogy joga van a teljes egészséghez, hogy minden testi-lelki fájdalom egy kívülről jövő energetikai szigony becsapódásának a következménye, nemgyakorol önráolvasást és nem enged teret a rossz gondolatoknak… nos látszólag már csak egyetlen lépésre van a gyógyulástól: ez nem más mint a beazonosított idegen frekvencia visszaküldése. Ez legáltalánosabb formában a fentiekben is szereplő mondat valamilyen változata:
“Távozzon belőlem ezésez, menjen vissza arra aki küldte, az összes következményével együtt.”

Ez azonban pszichológiailag ütközik a megbocsátás fekete dogmájával – ennek leküzdésével a következő részben foglalkozunk.








Borítókép: Vitraya Ramunong – a Lelkek fája; Az Avatar című 2009-es film központi gyógyító hatalma. (Nem mintha ne lenne ebben a filmben is megbocsáthatatlanul sok erőszak — de elsősorban nem ez a fa táplálja legalább.)

2 thoughts on “A testi egészség és a lelki egyensúly sarokkövei _ I.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s