Nemzeti Alap-Tréfa

Harminc éve éljük már ezt a viccet hogy kishazánkban demokrácia van. Harminc éve áltatjuk egymást ebben az engedelmes klónhadseregben h alulról szerveződünk és érvényesítjük a szabad akaratunkat – pedig szinte semmi nem történt azonkívül, hogy ’89-ben leszóltak a marketingesek h írjuk ki a zászlónkra h „Demokrácia”; mert az jobban eladható.

Igaz volt némi karbantartás, a széjjel-korrodálódott alkatrészeket valóban kicseréltük; a gallyrament tervgazdaság helyett pl. elkezdtünk átállni a piacgazdaságra – nagy fogcsikorgatva. Csakhát a gépházban nemtörtént semmi sem. A gépészeink egyszerűen nem hajlandók nekiveselkedni ennek a melónak. Vagy ha igen, hát nem értenek hozzá.

No persze a marketingesek hatalmát nem szabad alábecsülni! Nem csak arról tudtak meggyőzni minket h ez a demokrácia – de arról is h ez az amire szükségünk van. H ez a mi belső igényünk h engedelmesen nézzük a tévét otthon. Elhittük nekik h nem szeretünk döntéseket hozni, hogy nem bírjuk elviselni az ezzel járó felelősséget, és h utáljuk magunk megoldani a saját problémáinkat. H nincs is annál jobb, mint ha mások a segítségünkre sietnek. H őszintén vágyunk a biztonságra és az akolmelegre: a szeles mezők szabadságának már a gondolatára is vacogni kezdünk. Elhittük h jobb érzés ha magunknak mondunk nemet mint ha bárki másnak – hogy érdemesebb saját magunkkal szemben vállalni minél több konfliktust, és inkább mosolyogni minden szülőre, tanárra, főnökre. Reflexből húzzuk be a nyakunk minden jöttmentnek.

Ájtatosan csápolunk mindenféle magyar szabadságharcok évfordulóin – de hétközben azt tekintjük szabadságnak h azt vehetjük a boltokban amit csak a… a marketingesek parancsolnak.

Blessings of Saint Vader

És ahogy fent – úgy lent. Abban a pillanatban ha épp nem mi rajtunk taposnak, mi ugrunk gyorsan valakinek a sarkára. Hiába viccelünk a demokráciával harminc éve, tízmillió házmester, tízmillió kis- és nagydiktátor országa maradtunk – ha máshol nem hát otthon. Pöffeszkedő politikusok, kapzsi cégvezérek, teljhatalmú szülők és gyámolító nagyszülők vagyunk mindannyian. Tízmillió felkent bölcs, tízmillió megnemértett zseni, tízmillió atyuska országa. De legyen tizenöt – az csak ront a helyzeten.

Hiszen mindannyiunk szent meggyőződése h sokkal okosabbak vagyunk a többieknél – és legfőképpen a saját gyerekeinknél. Hogy az ő érdekük hogy helyettük hozzuk meg a döntéseket, h rájuk szóljunk napjában százszor, h kioktassuk és megdorgáljuk őket. Nincs szülő aki bíznék abban h csöppsége tudja h mikor éhes, h felfogja hogyha fázik, h képes észlelni ha álmos. Pedig ezek a legbelsőbb zsigeri észlelések. Egy ötéves számára is. Ennél személyesebb dimenzió nincsen! Ezt ki meri felülbírálni vérgőzös diktátorokon és kontrolfrík börtönőrökön kívül?
Hát mi, magyarok.

Olyan nincs h nem vesz sapkát mikor aztmondom! Micsoda szemtelenség ez?! Azt meg pláne jobban tudom h mi érdekli, h mit akar csinálni, h mi áll jól neki. Még szép. És felkent bölcsként persze azt is jobban látom h kikkel érdemes haverkodnia, h hova akar menni továbbtanulni, sőt h milyen pár való neki! No nem mintha a mi szüleink vha ráhibáztak volna ilyenekre – de hát az egészen más volt!!
Na persze.

Ezt a demokrácia dolgot el kéne lassan engednünk. Viccnek nem volt rossz, de lássuk be: nem való nekünk. Ahhoz ugyanis előbb el kéne hinni h mások véleménye nem definíció szerint megalapozatlanabb mint a miénk. Vagyis megkéne tanulnunk bízni másokban. De először is és legfőképpen a saját csöppségeinkben. Mégis ki meri bevállalni h azt ehesse a gyereke amit ő akar? Hisz az e-gész-ség-te-len! Benne volt a tévében. Ki bírná elviselni h a gyereke addig maradjon fenn este amíg ő akarja – még akkor is ha felkel időben? Hiszen az rossz szülő! Legmakacsabb nemzeti elvünk h a szülőnek kötelessége napcsászárként minden döntést elorozni a szeretett rabszolgái életéből. Hiszen ő az okosabb! Isten őrizz h a szerencsétlenek önállóvá válljanak! Hova jutnánk ha felelősséget vállalhatnának a döntéseikért és abból tanulnának vmit?! Az nem járja h csak úgy ukkmukkfukk felülírják a nagyszülők ezeréves bölcsességét.

Nem érdekes egybeesés h a politikusaink is ugyanezt gondolják magukról? Vegytiszta lelkiismerettel? Ha NAT, ha MTA, ha Paks.. Türelmes anyáskodással elviselik h néha kiverjük a hisztit és tüntetéseket szervezünk – de hálisten végül úgyis keresztülviszik az akaratukat rajtunk. Olyan bölcsek!
Micsoda szerencsénk van velük, nemigaz?


Egy klónhadsereg esetében persze elég védhető, ha felül a vezérkar egyedül hoz döntést a kiképzés minden apró részletéről. Ott még az sem meglepő ha minden kicsi fejvadásznak ugyan azt és ugyan úgy (meg ugyanakkor és azonos sorrendben stb.) kell megtanulnia a központi előírások szerint. Egy valódi demokráciában viszont ez egészen érthetetlen lenne – teljesen függetlenül attól h amúgy relatíve értelmes-e a kiképzési tanterv vagy sem.

Dedó-demokráciánkban persze ezen senki nem akad ki – csak azon h nem elég „szakmai” a tervezett tananyag. Háborognak a felkent bölcsek hordái. Heló! Mégis miért kéne mindenkinek ugyan azt tanulnia? Miért nincs beleszólása az iskoláknak h mit tartanak fontosnak az adott megyében? Miért nincs beleszólása a szülőknek h mit tartanak értékesnek? És legfőképpen: miért nincs semmi beleszólása a diákoknak abba h mi érdekli őket? No persze itt mindenki annyival okosabb a gyerekeinél h nemcsoda ha a felnőttek automatikusan tárgynak tekintik a diákokat. Szerencsétlen pici tanuló algoritmusok…

Csak az a vicc – mmint a viccen belül;) – h annyira sebesen változik a világunk, h minden előrejelzés szerint a következő generáció csupa olyan szakmát fog választani, amik most még nem is léteznek. Mégis hogylehet h a tanári szakszervezetek minden jövőkutatónál jobban látják h ahhoz h vki 40 év múlva boldoguljon leginkább mondjuk a földrajz és a helyesírás elsajátítása a kulcs? Nem valószínű h egy átlag gyerek ennél nagyobb ökörséget tudhatna kitalálni magának. Cserébe mennyivel motiváltabban ülne be egy olyan órára, aminek a kialakításába volt beleszólása! Ráadául így azt is elkezdené gyakorolni h milyen súlya van egy szándék kinyilvánításának. És halott diktátorok „hőstetteinek” bemagolásánál tutira értékesebb lenne ha ezen keresztül tanulhatna egy kis egyéni felelősségvállalást meg önismeretet. Ja bocs – hisz egy klón számára ez tabu.



Nem kérdés h a gyerekek bevonásának gondolatára (a saját életükbe..) a Tervhivatal azonnal padlót fog. Hiszen mégis hogyan tudhatna előre legyártani kellő számú mondjuk szabó- vagy vargatanárt, ha hirtelen ez jut az elvetemült kölkök eszébe? Hiszen ez lehetetlen! És ez tökjogos. Ezért is omlott össze a tervgazdaság. Nincs is szükségünk jobb érvre h végre szanáljuk ezt az egész sóhivatalt, ami ontja magából a kontraszelektált házmestereket akik minden önbecsülésüket abból kaparják össze h a kiszemelt diákjaikat alázzák és szivatják és fegyelmezik minden ép cél nélkül.
De amúgy ha véletlenül szupermotivált csodapedagógusokat gyártana: akkor is minimálisan 10 éves reakcióidővel dolgozik miután felfogja h vmilyen új tantárgyra lenne szükségünk. Hol tart az általános iskolai informatika-tanárok képzése 2020-ban, nna? És az áltsulis közgáztanároké?! Ez már nem vicc. Ez harakiri.

No persze ha totális agymosást akarunk végezni az iskolákban, h hozzánk hasonló szénné gyámolított és megfélemlített sutaagyu klónokká váljon a következő nemzedék is, akkor ezt nem lehet akárkire bízni. Ehhez valóban központilag szelektált és tökéletesen idomított pedagógusokra van szükség, akik teljes megbízhatósággal írtják ki minden gyerekből a szabad véleménynyilvánítás, az önállóság és kíváncsiság csíráit is. Ehhez csakugyan komoly pszichológiai és politikusi képzésre van szükség, amit csak az állam tud garantálni. Ez ugyan szöges ellentéte a demokratikus berendezkedésnek, de legalább a gépészeink aludhatnak tovább, és nem kell semmin fejlesztenünk – sem magunkon, sem egymáson.

Ellenben ha véletlenül értelmes vagy urambocsá hasznos ismeretek átadása lenne az iskola célja, ahhoz a legkevésbé a dajkaképzőkből kiáramló anyagra van szükség. Hanem: szakemberekre. Olyanokra akik nem csak papíron vagy legjobb esetben kivetítőn találkoztak egy-egy diszciplínával, hanem akik gyakorolták is azt. A matek vagy a kémia ugyanis nem immanensen unalmas vagy bonyolult tantárgyak – csak a tervhivatalban fröccsöntött tanáraink kukkot sem konyítanak hozzájuk; ezért nem is sejtik h e szakterületek belső szépségét kéne átadniuk. A való világ (a piac, de akár az akadémia) szeméből nézve ezek konkrétan dilettánsok. Ha a matekot aktív mérnökök tanítanák, csupa élő példát hoznának minden leckére, és egyperc alatt megértené mindenki a suliban h a koszinusz függvényen múlik h mennyire dedós/életveszélyes lecsúszni az udvari csúszdán; és mindenki azonnal tudná használni is a tanultakat.

Na jó de erre meg a mérnökök fognak a szivükhöz kapni. Mivan?! Csak nem fogom a drága időmet taknyosokra fecsérelni?! És ha akarjuk igazuk is van. Csak akkor megint idejutunk: a demokrácia nevét szádra hiába ne vedd! Mert akárhonnan nézzük, az alulról szerveződés bizony ezt jelenti: hogy az ember társadalmi munkában – magyarul: ingyen – építi a kisebb és nagyobb közösségét maga körül. Sőt, még ijesztőbb: hogy ezt önként és dalolva teszi, mert magától belátja h sokkal jobban jár mintha idegenekre bízná h helyette takarítsák ki a kedvenc parkját. Hiszen ez az ő saját érdeke. Nyilván, ez egy másik bolygó lakóira van kitalálva; ahol az emberek kevésbé lusták, kevésbé igénytelenek – és a gondolkodásról sem nevelték még le őket ennyire.

De azért a hecc kedvéért: ha havi 1 napot mindenki társadalmi munkában tanítana, azok közül akik ténylegesen értenek valamihez (szakiparosokat beleértve!), pár dolog azért megváltozna ebben az országban. Az csak az egyik előny lenne h a diákok elkezdenének bizonyítottan hasznos dolgokat tanulni, meg értenének végre vmit abból h mi a túrót hablatyol a tanár. Ami sokkal fontosabb, h végre picit ráláthatnának a társadalom működésére maguk körül, és esélyt kapnának a valós lehetőségek tudatában döntéseket hozni a további életükről. Ráadásul mivel nem járna érte pénz, senki nem tanítana aki alapból rühelli az ilyesmit – a maradék viszont a havi 1 nappal soha az életben nem tudna kiégni. A gigantikus pénzspórolás mellett végre motivált tanárokat és talpraesett diákokat kapnánk – akikből a mostani kínálathoz viszonyítva felbecsülhetetlenül értékes munkaerő válna.
Egy messzi-messzi galaxisban, mármint.

És mi lenne ha az is a gyerekek saját feladata lenne, hogy 10 vagy 20 fős csoportokba szervezzék magukat minden félévben h reális legyen elég tanárt találni hozzájuk? Mi lenne ha ehhez a szomszédos évfolyamoknak is megkellene tanulnia egymással együttműködnie? Csak nem tanulnának meg vitatkozni, közösen gondolkodni, vagy rangsorolni h mi a fontos? Megismerni h miért mennyire érdemes küzdeni? Esetleg előre gondolkodni, tervezni, kölcsönösen előnyös alkukat kötni? H jó most kiegészítelek titeket 10 főre h megtanulhass villanykörtét meg porzsákot cserélni otthon, de tavasszal beállsz mellém mer szeretnék vályogtéglával legózni. És ha középsuliban már a kívánt tanárok beszervezése is részét képezni a feladataiknak? Agyrém igaz? Nehogymár otthonosabban mozogjanak a világban mint mi magunk!

Olyan messze vagyunk ettől mint Makó az Androméda ködtől. Ebben az országban nemhogy abba nem szólhatnak bele a nebulók h mi történjen velük az iskolában, de a legtöbb áltisiben még azokra a fogadóórákra is tilos bemenniük, ahol kifejezetten róluk beszélgetnek. Még külön írásbeli kérelem esetében sem, mert az „nem lehetséges”. Az ő érdekükben persze, mi? Noormális?!
Szokják csak meg kiskorukban h itt nemzeti elvárás egymás háta mögött kibeszélni mindenkit, h aztán halálsápadtan próbálják kimagyarázni h semmi nem úgy van ahogy híresztelik róluk. Kérjenek utólagos helyreigazítást, az a menő, nemigaz?

Meg érezzék a kiszolgáltatottságot a szülők is h fogalmuk nincs miről beszél a tanár, mert egy tök más narratívát ismernek. Hagy legyen a tanítónak némi felsőbbrendűségi élménye néha a felnőttek között is! A galaktikus birodalom szempontjából végülis az a jó, ha minél jobban sikerül elvenni a szülők bizalmát a saját gyerekekük iránt. És persze minél mélyebb megalázottságot élnek át a fogadóórán, annál inkább ezt a rezgést fogják otthon is továbbadni a kicsi klónjaiknak. Zseniális stratégia! Csak épp diktatúrának hívják.

Nyílván mindenki úgy érveli szét a saját hátsóját ahogy jólesik neki. Arra mondja h nemzeti „együttműködés” rendszere amire csak jólesik. Viszont politológiailag az bizonyosan nonszensz, h egy állítólagos demokráciában nem tanítjuk a kölköket a jog alapos ismeretére. (Ahogy egy piacgazdaságban abszurd h nem kötelező érettségi tárgy a közgazdaságtan..)  Hogy milyen esetekben kereshetnek jogorvoslatot (akár iskolai incidensek esetében), hogy milyen eljárások és intézmények védik őket (elvileg), vagy hogyan kell változtatásokat (??!) kezdeményezni hivatalosan. Hogy mi az az önrendelkezési jog – és milyen korlátai vannak. Persze kishazánkban a gyerekek gyakorlatilag nem is alanyai a jognak. Még a beiratkozásnál is csak a szülők írnak alá helyettük – pedig milyen üzenete lenne ha nekik is odakéne rajzolni akárcsak az óvodai jelüket, h igen tudomásul veszem az iskola házirendjét és ismertették a jogaimat és kötelezettségeimet. Csak hát nincs is annál kínosabb mintha emiatt a végén még tényleg be kell tartani a szabályokat! Azzal aztán senki nem tudna mitkezdeni. Jobb is h nem együtt fektetjük le őket – úgy legalább van rá esély h senki nem ismeri a részleteket.

És amilyen gyámoltalan népség vagyunk valóban, jó ha arról tudnak az emberek h van alkotmányunk – olvasni nyilvánvalóan soha senki nem próbálta. Ugyanis komoly galiba keveredne abból ha vki váratlanul hivatkozási alapnak tekintené ezt az irományt a hétköznapokban! Hiszen olyan megbotránkoztatóan lázító szövegtestek vannak benne például, hogy „Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.” (XX. cikk), sőt h „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” (XVI. cikk) Már a testi fejlődés is picit kérdéses napi 6 óra padba-kényszerítettség mellett – de ezen mondjuk Schmittpali bácsi próbált vmit változtatni. Viszont h a szellemi fejlődést kizárja h egy magyar gyereknek tilos gondolkodnia és véleményt alkotnia, akár a saját életéről akár a környezetével kapcsolatban, az tutibiztos. Hiszen e demokrácia fedőnevű rendszerben minden alternatív álláspont kinyilvánítását ún. feleselésnek tekintünk. Amit a tanári kar következetesen büntet, lehetőleg nyílvános megszégyenítéssel és kiközösítéssel. Sőt sok matekórán már azért büntetés jár ha egy diák másik úton jut el a jó megoldáshoz, mint ami a tankönyvben szerepel. Hatékony, nemigaz? Az ilyenek nem (matek)tanárok; hanem a szellemi fejlődés államilag finanszírozott gyilkosai.

Hasonló a helyzet az „erkölcsi fejlődés”-sel: ennek minden létező vallási – egyszersmind minden jogi – értelemben a lehető legprímérebb kritériuma a szabad akarat gyakorlása. Magyarországon ez a gyerekek számára tabu. És távolról sem csak a tantárgyválasztásban: konkrétan arról nem dönthetnek h szeretik-e az ebédet vagy sem. Ha egy felnőttet kényszerítünk arra h megkóstoljon vmit amit nem akar az törvénybe ütköző cselekedet – a gyerekekkel szemben hogyan hívhatjuk ezt felelős pedagógiának??!

Szintén az erkölcsi fejlődés óhatatlan előfeltétele h az ember felelősséget vállaljon a tetteiért – amihez persze szükséges h saját döntéseket hozzon. De egy gyereknek ált az udvari mászókára (!) nem engedik h felmásszon, mert a tanár idegei nem bírják elviselni az elvi lehetőséget h esetleg leesik. Így próbáljon vki testileg vagy erkölcsileg egészségesen fejlődni! (Persze azok a szülők is precízen választottak országot akik szerint a tanár a felelős ha a gyerekük felhorzsolja a térdét játék közben. Viszont ép lelkű tanárok reflexből arconröhögik az ilyeneket – nem behúzott nyakkal nevelik félelemre a diákjaikat is..)

Egy valóban demokratikus ország iskolarendszerének épp az lenne a feladata, h ha véletlenül a szülők nem engednék csemetéjüknek h a szabad akaratukat és a felelősségvállalást gyakorolhassák napi szinten, az iskolában aztán garantáltan sok döntést kelljen hozniuk és vállalni a következményeiket. Enélkül robotokat gyártunk, nem lelkileg egészséges embereket.

De tréfás kicsi országunkban azért van csak botrány az új NAT körül, mert pár felnőtt besértődött h mostantól nem az ő parancsaiknak fognak engedelmeskedni a diákok. Attól h álszent módon a gyerekek jövője nevében bojkottálnak a tanáregyesületek, leginkább személyes „szakmai” sértettségnek tűnik az egész – ahol a szakmaiság alatt a politikusi/diktátori véna értendő. Mert ha a gyerekek fejlődésének támogatásához picit is konyító pedagógusok lennének, esetleg az ő bevonásukon dolgoznának a tantervek kialakítása kapcsán, nem a saját piedesztáljukat siratnák. De hát itthon egészen sajátos jelentéstartománnyal bír a ’tanár’ kifejezés: leginkább olyan embert értünk alatta, akinek joga van bármikor elvenni a gyerekek játékait. Ez a legendás magyar kreativitás és humor csúcsa!










Pajtások!

Legyünk egy árnyalattal őszintébbek önmagunkhoz ha tehetjük. Amíg pórázon sétáltatjuk a kutyánkat, mert lusták vagyunk megtanítani rá h melyik a járda és melyik az autó, vagy eleve nem tudunk bízni abban h erre megtanítható; addig ne háborogjunk ha minket is pórázon rángat a világ.
Ízlés szerint mindezt hívhatjuk karmikus törvényeknek vagy konyhapszichológiának: de azt esszük amit főzünk.

Ha vha próbáltunk már letolni a gyermekünk torkán egyetlen falatot is amit ő magától nem akart volna megenni, ne csodálkozzunk ha a főnökeink vagy minisztereink a mi torkunkon is olyasmit akarnak lenyomni amire nem vágyakozunk. Amíg minden vitánkban kiindulópontunk h az ”igazság” a mi oldalunkon ácsorog, ne számítsunk rá h bkit valóban érdekelni fog a véleményünk. Ha mi jobban „tudjuk” kinek hogyan kéne élnie és dolgoznia és viselkednie és öltözködnie a rokonságban mint ők maguk, a politikusok is jobban fogják tudni nálunk, mi a jó nekünk.
És amíg a saját életünkben felváltva csak ’megfélemlített’ vagy ’elnyomó’ szerepeket öltögetünk magunkra önfeledten, ne erőltessük ezt az egyenlősdi meg demokrácia dolgokat magasabb szinteken sem. Nem is hiteles, nem is lehetséges.
Akkor már legyünk inkább egy halkszavú fegyenctelep, mint hisztis zsebdiktátorok hordája.







Borítókép: School of Rock (2003); A lefontosabb tantárgy(: Mr S tanítja a diákjait h álljanak ki magukért és szóljanak be neki! <3

2 thoughts on “Nemzeti Alap-Tréfa

  1. Nekem nagyon bejönnek ezek a gondolatok. Valami hasonló van az én fejemben is ebben a témában.

    Like

    1. Nagyon örülök!:)
      Reméljük a mostani felfordulás segít végre újragondolni az alapoktól, h mennyi izgi alternatív lehetőségünk van igazából!
      ..mintha már azzal ébredne egy emeltebb szintű önállóság a gyerekek részéről h most kevesebb figyelem fordul feléjük – vagy legalábbis kevesebb felnőtt felől. Persze lehet csak ennyire akarom már látni a aváltozást:D

      Like

Leave a Reply to Barabásné Dr. Pólus Amália Anna Cancel reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s