A párkapcsolati bekötésen túl számtalan egyéb formája is van az energetikai bilincseknek. Mindegyik közös jellemzője h láncra veri lelkünket; szívünk látását eltompítva megfoszt minket a szabadon áramló létezés örömeitől.
Az életünk egészére legjobban kiható bűbájok közül a második legfontosabb (a „szerelmi” átkok után) szintén a családon belül keresendő: a gyermek szülő általi bekötése. Ez is közismert tünetekkel jár (mint pl. a ’szakítás’), csak nem szoktuk tudni h fekete mágia áll a háttérben. Szélsőséges eseteiben „anyuci kicsi fiacskája” 30 évesen is „hazajár” minden hétvégén – ad absurdum ruhát-mosatni, akár már párkapcsolatban élve is. Természetesen ehhez az alapokat csecsemőkorban tesszük le. Legelső jelei megnyilvánulnak a túlszoptatásban, amikor a baba már képes lenne kipróbálni más ízeket is, de az anya „helyesnek látja” ha még folytatja a ciciztetést. Hasonlóan a függőség elmélyítését szolgálja ha a szülő együtt alszik a gyerekével 1 éves korán túl is. De ide tartozik a gyámoltalanítás és önállótlanítás minden egyéb formája, amikor féltésből vagy „szeretetből” a gyermekeink helyett akarjuk eldönteni h mikor éhesek, mikor fáznak, mikor álmosak. Pedig ezzel a legkevésbé sem segítjük őket az önálló felelősség-vállalás és a szabad akarat gyakorlásában – ami pedig minden lélek elsődleges feladata a földön.
A szerelmi bűbájhoz hasonlóan a gyökérprobléma itt is az, hogy kulturális szinten a legkevésbé sem tudjuk már mit jelent szeretni vkit: kizárólag a birtokláshoz és bekebelezéshez értünk. Szülőként ahelyett h szabadon engednénk felcseperedni a nálunk tartózkodó vendégeket, minden erőnkkel – bár félig öntudatlanul – igyekszünk minél kiszolgáltatottabbá tenni őket. Folyamatos játszmákkal és érzelmi zsarolással kényszerítjük ki ’kedvenceinkből’ h megfeleljenek az elvárásainknak: csak akkor adunk nekik a „szeretetünkből” ha engedelmes jókislányok voltak; akkor ehetnek amit akarnak (=csokit;) ha jó jegyet hoznak haza.. „Apa most jó voltam?” – kérdezik szorongva, teljesen lemondva az önálló erkölcsi döntés meghozatalának jogáról. A legtöbb szülő még abba is beledumál h milyen pályát válasszon a félig felnőtt csemetéje, teljes elme-fegyverzetben leérvelve a szívből jövő vágyait. De egyeseknek még ahhoz is van bőr a képén h belepofázzon a párválasztás kérdésébe. Pedig tulajdonképpen már véleményt alkotni másvalaki döntéséről is full boszorkányság. Amíg nem kérdeznek minket személyesen, semmi közünk senki más életéhez.
Mindezen beavatkozás célja a gyermekek életébe ráadásul elsősorban nem más, mint h a szülők jól eltudjanak dicsekedni velük a szomszédoknak. Hiszen a létfelejtés egóinak családjaiban a gyerekeknek elsősorban az a funkciója h aszülők identitásának alapot képezzenek. Ebből adódóan viszont anya és apa ösztönösen rettegnek h nehogy felnőjön a csemetéjük, hiszen akkor nekik is el kellene gondolkodniuk, hogy ők kicsodák is valójában. Egyszerűbb zsebpénzzel magukhoz láncolni a fiatalokat, mint nekiállni saját személyiségüket fejleszteni. Pedig a gyereknevelés feladata az kéne legyen, h a kisborjak minél hamarabb önálló marhákká cseperedjenek, akik képesek teljes felelősséget vállalni magukért – akkor is amikor hibáznak. De valódi szeretetre lassan csak az állatok képesek, akiket persze elkezdtünk kegyetlennek láttatni, amiért képesek kilökni fiókáikat a fészekből h végre vhogy megtanuljanak repülni. ( Igaz, ez csak a nagyobb ragadozókra jellemző – a többi madár inkább éhezteti a csemetéit, míg azok kénytelenek kirepülni.) Hiszen aki széjjel babusgatja a kiscsibéit azzal halálra ítéli őket! Olyan triviális – és annyira fordítva csináljuk.
Hasonló módon a barátságok nagyrésze is bekötésen alapszik. Bár itt kevésbé szokott látványos lenni a kiszolgáltatottság mértéke, ez is ugyan úgy a birtoklásról szól. Ennek jele lehet például hogy több órás telefonálásokra kerül sor ha élőben nemsikerül összejönni. Igazán egyértelművé persze olyankor válik, amikor egy új barátra v barátnőre féltékenyen reagálnak, hogy „túl sok időt töltessz vele” és „azért rólunk se feledkezz meg”. Ha vkinek őszintén vagyok a barátja az ő boldogságától pontosan ugyan olyan boldog leszek legbelül én is, és örömmel látom ahogy elszáguld mellettem. Legyen az igaz szerelem vagy csak egy másik bekötés – irígységre csak álbarátok képesek, akik energia-vámpírként élősködtek rajtam. Számukra az új kapcsolatom ugyanis tényleg azt jelenti, hogy elzáródnak előlük a „csapok”. Szóval ha csak egy félsóhaj is elhagyja vmelyik ismerősünk száját, h „újabban kevesebbet találkozunk”, adjunk hálát az égnek h lelepleződött a pióca, és szakítsunk meg vele minden kötést azonnal.
A kis-herceg című mesében kivételesen alaposan kerül bemutatásra a bekötés ármánya – bár (mint a mesékben általában!) követendő példaként van beállítva a fekete-mágia ezen alapgyakorlata. A kisherceget teljesen behálózza a rózsa és a róka is – utóbbi ráadásul vérfagyasztó alapossággal ecseteli miként kell őt „megszelidíteni”. Pontos bemutatásra kerül 1. a fesztáv teljes logikája („Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit.”), 2. a szakítás fájdalmai (“Mégis sírni fogsz!”), és 3. az örökre beakadt energetikai szigony döfködése (“Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”). Az igazi boszorkánymester persze a rózsa, aki a nulladik pillanattól egy álszent rohadék, hiún piperkőcködik és folyamatosan ugráltat – totális lelki terrort diktálva. A bekötése annyira szoros, h mikor a kisherceg rájön h a virág becsapta, és nem is ő az egyetlen rózsa a világon, szinte ő jön zavarba :S. (“Iszonyatosan köhécselne, és úgy tenne, mint aki a halálán van, csak hogy nevetségessé ne váljék. Nekem pedig úgy kellene tennem, mintha ápolnám; különben még valóban meghalna, csak hogy megszégyenítsen…”)
Energetikai bekötések lehetségesek a magánélettől teljesen függetlenül is, például a munkahelyen. A gyakoribb eset amikor a főnök köti be a beosztottját: folyamatosan egyre nagyobb felelősséget pakol „a legmegbízhatóbb beosztottjára”, miközben sem a ranglétrán, sem pénzügyileg „nem tudja” előrébb léptetni. Az itt munkálkodó fesztáv leglátványosabban akkor szokott megnyilvánulni, mikor a bekötött fél hosszas lelkimunka árán ráébred h mégis szeretne másik munkahelyet keresni magának: ilyenkor a főnök „teljesen váratlanul” hirtelen mégis fizuemelést ajánl fel. Ez ilyenkor már ördögi kísértés kategória, lehetőleg ne dőljünk be neki!:) Mondjunk fel még aznap, hogy az energetikai kötést teljes felelősséggel elvágva lehetővé tegyük a szellemvilág számára, hogy az önkiteljesítésünket jobban szolgáló állásajánlatot kínáljon fel számunkra.
Van arra is példa azonban, amikor a beosztott köti be a főnökét. (Ahogy elvetemült esetben az is lehetséges amúgy, h egy gyerek kösse be vmelyik szülőjét..) Ez leginkább a hízelgés különböző formáiban tud megnyilvánulni, ami nagyjából ugyan úgy testesül meg, mint amikor a boszorkányok szerelmi bűbájhoz folyamodnak, csak a szexuális felhangok hiányoznak. Ide tartozik minden váratlan (és igazából érdemtelen) kedveskedés születésnap vagy névnap alkalmából, kis ajándékok nyaralásból, „figyelmes” csecsebecsék – különösen ha személyesen sütött sütikről van szó!
Ne feledjük, a kaján keresztül történő bekötés minden dimenzióban önálló kategóriát jelent: a manipulációs szándékkal kotyvasztott étkek frekvenciája ugyanis kikerülve az energiamezőnk védőpajzsát azonnal belülről kezd marni minket:s A legkevésbé sem véletlenül szokott legendássá válni a „Mama főztje”!!
Egy egész más típusú, de nem kevésbé korlátozó erejű bűbáj az ideálokhoz történő bekötés. Lehetnek ideáink arról h milyen a tökéletes társ külseje (182 centis kékszemű) és belseje (illemtudó sokat olvasott), milyen a tökéletes munkahely (helyszíne, órabére), milyen az ideális kecó (fekvése, közlekedése) … Ezek természetesen szintén semmi másra nem jók, csak h teljesen megvakítsanak minket, hogy amikor végre bekopog az ablakunkon a számunkra kijelölt társ v állásajánlat, kevélységünkben azonnal kitessékeljük ’mert bajusza volt’ vagy ’félórával korábban kellett volna kelni’. Az elménkkel próbálni kiszámítani vagy megtervezni a jövőnket mindenkoron hiábavaló és szívet mérgező tevékenység – állítsuk le magunk mihamarabb ha felfigyelnénk ilyesmire!
Hasonlóan belehetünk kötve általában egyes gondolatokhoz (ezek az ún. rögeszmék v fixációk) illetve mozdulatokhoz és cselekedetekhez is (=megszokások). Legyen az a „napi 7 óra alvás szükséges”, a rítus amivel kenyeret vágunk és vajazuk, vagy a „vasárnap délben ebéd” dimenziója… – ezek mind az energiamezőnk ledermedései, amik belülről fagyasztják meg az áramlást az életünkben. Mivel ami él az folyamatosan változásban van, minél több ilyen megfagyott zárványt tartunk magunkban, annál gyorsabban öregszünk. Cserébe minél rugalmasabb és hajlékonyabb a lelkünk, annál virgoncabban tud szolgálni minket a testünk is!:)
Mindezeken túl elképesztően jellemző mindannyiunkra, hogy beleragadunk az önkötések hálójába. Az „ilyennek meg olyannak kéne lennem” típusú gondolatkörök szinte csak arra jók h temérdek kiábrándulást és bűntudatot rántsunk magunkra általuk. Hiszen mindannyian vagyunk valamilyenek; sok sok leszületés óta. Adottak a képességeink és a gyengeségeink, a céljaink és az ügyköreink – és ezekhez igazítva jelöljük ki minden inkarnációnkhoz a konkrét életfeladatokat, amiket el szeretnénk végezni. De ezeket a dolgokat természettől fogva örömmel is csináljuk! Csak sokszor nemtudjuk magunknak engedélyezni h élvezzük az életünket és azt tegyük amire igazán vágyunk. Helyette gúzsba kötjük magunk mindenféle értelmetlen elvárással és önpresszióval. Pedig amihez semmi kedvünk nincs azt nem is szabad csinálnunk. (Legalábbis egy ideig – akit 30 éves koráig kényszerzubbonyban tartanak annak eltud némulni annyira a szíve h elhiszi h már csak sorozatok bambulására vágyik – de amíg nem adjuk el a lelkünk tudatosan mindannyiunknak van esélye megéreznie milyen feladat elvégzése adna igazi örömet.)
Démoni kultúránk persze nem győzi gyártani a pressziókat h milyen a „tökéletes feleség”, a „tökéletes anya”, a „tökéletes szerető” stb. De ezeknek a délibáboknak a hajkurászásával totálisan lefojtjuk a képzelőerőnket, és sátáni gátakat emelünk saját valódi énünk kibontakoztatásának útjába. Az önkötések által magunkat kötjük gúzsba erőnek erejével, és kegyetlenül lenyessük a szárnyainkat. Külső és belső nyomásoknak bedőlve lebénítjuk életünket és fájdalmasan körbe-bástyázzuk: „nekem jó tanulónak kell lennem”, „illemtudóan kell viselkednem”, „le kéne fogynom”, „olvasnom kéne”, „többet kéne keresnem” „találkoznom kéne ezzel-azzal” és a többiek. Persze önkötés az is, hogy „erre én nem vagyok érdemes”, „béna vagyok”, „erre nem szabad pénzt költenem”. De fontos látnunk, hogy nem csak az explicite önkorlátozó hiedelmek állnak lelkünk kibontakoztatásának útjába – bár ezek látványosabban ölik ki még csírájában a tettvágyat belőlünk. Valójában az ambíciózusnak tűnő önkötések is kiszívják az életerőnket! Hiszen jellemzően elérhetetlen célokként lebegnek felettünk, és így idővel automatikusan bűntudatba taszajtanak minket. Ez pedig már letagadhatatlanul az ördög malmára hajtja a vizet: hiszen letargiába merít, lebénít, és teljes passzivitásra kényszerít. És ismét a lustaság győzedelmeskedik.
Pajtások!:) Szabadítsuk fel magunkat minden kötés alól testileg, lelkileg és szellemileg! Szökkenjünk le minden vágányról, és válasszuk a járatlan utakat!:) Ne engedjük magunkat odaláncolódni se szüleinkhez, se barátainkhoz, se munkahelyünkhöz. Legyünk teljesen önállóak és rugalmasak. Engedjük el az elvárásainkat és a fixációinkat, és figyejünk a belső hangunkra. És ne engedjük senkinek h megmondja milyennek kell lennünk: se a szomszédoknak, se a tanároknak, se a magazinoknak! Vágjuk sutba az ideáljainkat, és legyünk akik vagyunk! Élvezzük az életet, oldódjunk fel a jelenben, és engedjük magunkat szabadon virágozni amerre jólesik;)
Felhasznált média:
- Trainspotting plakát (1996)
- Lydia Ortiz 2016, https://www.instagram.com/p/BJaa8-LDmCw/
- Kondor-keselyű fiókát tanítanak szülei repülni (BBC One – Earthflight, 4. rész: Dél-Amerika, 2012; narrál: David Tennant)
Szárbaszökkentő 