Ébresztő

Jóreggelt! Ki az ágyból!

Világunkra új hajnal hasad.

A sötét-mágia korszaka hanyatlóban – a szellemvilág újult erőkkel hódítja vissza lelkeinket.

Nyakunkon a „nagy és régen esedékes perc”, amellyel valahára végetér az ezeréves pechszéria.

No persze nem csupán a magyarok ablakán sütnek be az új idők! Az “elnyűtt alsórajnaiakra” és a katalánokra éppúgy új korszak köszönt, mint a tengerentúli gyarmatokra.

Szóval uzsgyi! Arcpaskolás, reggelitorna, haboskakaó vagy zabkása; ki mint szereti. Csak szaporán, hisz vár az új élet!:)

Annyi a dolgunk, hogy szinte beleszédülünk. A sötétség leple alatt ezredévek óta csak húztuk a lóbőrt és szinte teljesen leállt a karma kereke. Úgyhogy most bizony álló helyzetéből kell újra nekilódítani, ami nemkismiska. De minél nagyobb erővel ugrunk neki, annál hamarabb átlendül a holtponton – és utána már csak a lépést kell tartanunk.


No persze nem mindannyiunk kenyere a rezgés-szint emelkedés.

A boszorkányok, a sith-nagyurak és az orkok mind fejvesztve fognak sipítozni, hiszen ők eredendően rühellik a valódi munkát. Csak ahhoz értenek, miként lehet másokon keresztül elérni a céljaikat. Mert minden gonoszság alapja a lustaság. Már az irigység is úgy indul, hogy vki a másik eredményeire közvetlenül ácsingózik, miközben a mögötte lévő munkára gondolni képtelen. És ebből épül minden hátsó szándék és manipuláció. Hisz mért is akarná bki a hatalmat, ha nem mások csicskáztatása végett?

De szauron ege leáldozott; seregének fegyverzete kicsorbul. Lassanként kivéreznek az energia-vámpírok, a vudubábu készítők keze remegni kezd, a gáncsvetők lába megrogy – a sötét tervek kovácsainak kohóiban kialszik a szikra. Jaj lesz nekik mind! Nincs többé okunk félni tőlük.

Aki viszont kész a saját háza táján söpörni, arra lélekmelengető napsütés vár odakünn – és odabenn;) Hiszen valódi békét és boldogságot csak őszinte verejtékkel végzett munkával lehet megszolgálni. Hiába próbálták a nyavalyások ezt kiüresíteni: a munka igenis felszabadít. Csak az nem mindegy, hogy valóban a saját feladatunkat végezzük-e: mert más munkájának elvégzéséért bizony nem jár jutalom a szellemvilágtól.

De végre eljött a mi időnk. Le kell ráznunk magunkról karattyoló elménk uralmát, és figyelmünket a lelkünk hangjára fordítani. Hisz legbelül pontosan tudjuk mindannyian, mi végre jöttünk le e világra, csak félelmünkben és hitetlenségünkben elfojtjuk dédelgetett álmaink és reményeink. Pedig az öncenzúra magányba taszajt:/

Ahhoz, hogy valódi mélységében élvezzük az életet, életfeladatunkon dolgozva ki kell teljesítenünk magunkat, lelkünk kertjét gyomlálva virágba borítani saját leszületésünk, meglelve az éltető otthon melegét fizikai világunkban és lelkünkben egyszerre. Ehhez nem kell mást tennünk, csak figyelmesen hallgatóznunk befelé, és követni amit a szívünk súg.

Olyan egyszerű.

És olyan szép!


Nosza rajta pajtások!

Imhol eljöve a lélekmunkálatok ideje!! :)





Felhasznált média:

  • I’m so pumped up!; The Lego Movie (2014)
  • Wake up Neo; The Matrix (1999)

One thought on “Ébresztő

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s