A boszorkányok már a spájzban vannak – I.

A következő bejegyzés-sorozat a párkapcsolatok fekete-mágiájával foglalkozik. Sem nem egyszerű, sem nem könnyű téma. De annál húsbavágóbb.
Próbálok messzebbről nekifutni, hátha úgy emészthetőbb lesz.
Kérjük kapcsolják be a biztonsági öveket!!

Elveszejtett kultúránkban nem csupán a szeretet mibenlétével kapcsolatosan vagyunk tévúton: arról sincsen lövésünk már h mi fán terem a szerelem. Pedig lelkeink mélyen áhítoznak egy boldog párkapcsolat után – és egyáltalán nem véletlenül! Hiszen mindannyiunknak létezik saját párja. És Őt meg kell találnunk, mert hatalmas segítséget nyújt a belső fejlődésünkhöz.

Szerencsétlenségünkre a sátáni erők totálisan széjjelzilálták az elképzeléseinket arról, miként kell megtalálnunk a Szerelmet. Ahelyett h befelé figyelnénk, és minden igyekezetünkkel magunkat próbálnánk kiteljesíteni és felkészíteni Őrá, csak kifelé összpontosítunk. Pedig a valódi szerelmet nem lehet meghódítani vagy „kihalászni”. A nekünk szánt lélek társaságát kizárólag lélekmunkán keresztül lehet kiérdemelni: ha eredményesen haladunk a belső fejlődésben, magától előttünk terem.

De mi szívszorítóan tisztátalanul csinálunk mindent, és olyan kétségbeesett erővel vágtatunk a sötétségbe, hogy annak még a látványa is gyötrelmes. Hiszen emiatt olyan sok a magányos ember! És még a kívülről működni látszó párkapcsolatok túlnyomó többségét sem a tiszta szerelem tartja egyben – hanem a kötések sötét erőtere. Ami persze elemészti a bekötőt és a bekötöttet egyaránt. De hiába sorvadunk el a falat kaparva: vágtatunk tovább dacosan a pokolba. Igaz a ragacsos pókhálóból még a bekötött félnek is keserves a szabadulás. Hogy vki bekötőként legyen képes a lelki hátraarcra, ahhoz szinte emberfeletti erővel kellene tudnia tükörbe nézni.
Bevallom pajtások, ilyesmiben csak jobb napjaimon tudok hinni. De leírni attól még nem nehéz h mi mindent csinálunk rosszul;)

Természetesen itt is minden a szándékok szintjén kezdődik – és ott is dől el. Hogy miért veszünk fel egy ruhát, miért lépünk ki otthonról, miért állunk szóba vkivel. Saját magamért, az ittésmost instant öröméért – vagy vmilyen cél elérése érdekében. Mert utóbbi bizony már manipuláció: vagyis definíció szerint boszorkányság. Csak mi olyan kétségbeejtően rég ázunk „a cél szentesíti az eszközt” koromfekete agymosásában, h már fel sem tűnik mit csinálunk. Főként semmit nem érzékelünk a lelkünk fájdalmas nyüszítéséből, hiába látja tisztán a magunkra zúdított karmikus következményeket. Pedig legtöbbünk azt még pontosan ismeri mennyire betegesek a facebookon a ’like’-vadászok. Akiket láthatóan semmi más nem motivál a tetteikben mint h másoknak tetszelegjenek vele. Mégis amint egy szórakozóhelyre tévedünk, gyötrelmes erővel harcolunk mindannyian mások figyelméért és elismeréséért.

Habár a férfiak körében is egyre gyakoribb a manipulatív technikák alkalmazása kapcsolatok létesítése érdekében, a nők esetében vmiért betegesen elterjedt h ördögi praktikákhoz folyamodnak. A télen is hordott miniszoknyáktól és felpumpált melltartóktól a nevetséges riszálásokon át a frivol sikkantgatásokig a feltünési viszketegség ezer formája a napi rutin része lett. Gyakorlatilag végig sem lehet menni az utcán anélkül h ne látnánk pár vadászó ifjú banyát. A démoni csábítás lassan áltisis tananyaggá válik.

A legtöbb nő – tisztelet minden egyes kivételnek – szinte kényszeresen illegeti magát; aztán meg persze kelleti. Kacérkodnak, tipegnek, igazgatják magukat; dörgölőznek a mentáltérben folyamatosan. Beerőszakolják magukat a pasik látóterébe, miközben fülsiketítően affektálnak, nyafognak és nyávognak. De ha számonkéri az ember azonnal bociszemekre váltanak, és eljátszák a nagy ártatlant. Játszázmáznak reflexből – manipulálnak éjjel és nappal. Hiszen minden pasi tudja, hogy „a nők egy másik bolygóról jöttek”. Vagyis ’mindig mást mondanak, mint amire gondolnak’.
Ez súlyosan abnormális.
Kivétel pedig lassan alig akad.

Pedig akinek a gondolatai akörül forognak, hogyan tudná felhívni magára a figyelmet, az bizony csőstül vonzza be maga köré a kukkolókat és a perverz tatákat. A karmikus következmények sem túl kecsegtetőek, hiszen aki másokat próbál elcsábítani, annak nem lehet majd nyugodt párkapcsolata akkor sem, ha véletlenül megtalálná az igazit. Nem is beszélve arról, hogy aki cicababaként a mentáltérben eltárgyiasítja a saját testét, az magára is egyre kevésbé tud majd értékes emberként tekinteni. Ezen mindenképp csak veszíteni lehet:(

Mindez különösen annak fényében ijesztő h vhogy sikerült közben elterjeszteni, hogy a faszik azok akik szexuálisan zaklatják a nőket. Bagoly mondja verébnek! Ha egy csávó fele olyan gusztustalanul vonaglana egy lány előtt mint fordítva szokás a szórakozóhelyeken, azonnal rendőrt hívna mindenki. Hiszen a csajok sokkal erőszakosabban (és undorítóbban..) provokálnak. Nekik mér szabad gátlástalanul kacsintgatni, meg meresztgetni meg pillegetni a szemüket az áldozataikra? A házhoz menő víz- és villanyszerelőket is a háziasszonyok előszeretettel várják pongyolában bazsalyogva. Az hol nem zaklatás?!

Ha meg egy faszi kereken elutasítja őket, bosszúból azonnal elkezdik hírbe hozni h megerőszakolta őket. Azt meg persze azonnal mindenki tényként kezdi kezelni. Bezzeg ha egy férfi állítja h őt inzultálják az “nem bizonyítható”. Hogy a kénköves túróba tudhatunk ennyire hazug módon kettős mércét alkalmazni??!

És ha vki azthiszi h a nők „csak” a kacérkodások és hergelések ’soft’ eszközeivel próbálják bekebelezni a férfiakat, az bizony téved. A közhiedelemmel ellentétben a szexuális bűnözők elképesztőn nagy arányban nők. Persze a dolog nem mérhető olyan egyszerűen, mert hagyományosan a megerőszakolásnak még a jogi definíciója is feminin áldozatot feltételez (az FBI pl. csak 2012-ben tért át gender-szimmetrikus világképre). De az újabb mérések fényében (legalábbis Amerikában) a férfiak ugyan olyan gyakran (!) lesznek szexuális bántalmazás áldozatai mint a nők – és közel 80%-ban nők az elkövetők (ill. ők is jelen vannak). Ezen belül is a „gyengébb nem” gyakrabban okoz súlyos testi sérüléseket a férfiaknak mint fordítva. Különösen kegyetlen világ tárul fel a női börtönök vizsgálatakor, ahol ugyanis sokkal gyakoribbak a megerőszakolások mint férfi börtönökben. És távolról sem csupán a (sokszor szintén feminin) fegyőrök részéről: a női bentlakók több mint háromszor olyan gyakran bántalmazzák szexuálisan fegyenctársaikat, mint a férfiak. A hab a tortán a fiatalkorúak javító-intézeteinek statisztikája: itt a fiúkat nyolcszor gyakrabban bántalmazzák szexuálisan, amit 89%-ban női nevelő követ el (..habár harmad annyi női nevelő dolgozik javítóintézetekben mint férfi). Méghogy szegény szegény ártatlan leánykák akik védelemre szorulnak.. – ekkora kamut csak teljes homályban élve lehet beszopni.

Ráadásul ezek a felmérések csak a rendőrségig eljutó esetekről tudnak információt szerezni. Viszont a férfi áldozatok aztán tényleg nem szívesen beszélnek erről senkivel – hisz ennél férfiatlanabb dolgot el sem tud képzelni a kultúránk! Nem csak a haverok fogják garantáltan kiröhögni ha egy férfi ilyesmiről akar beszámolni – az állami és civil segítőszervek sem tudnak mit kezdeni ha egy férfi lelke szorulna ápolásra. Vagyis a valóság sokkal súlyosabb a nőkre nézvést, még a nyilvántartásoknál is.

Mindebből az a kínos dolog következik, h éppen a #metoo kampányok erősítik leginkább a szexizmust: hiszen a valóságot szembeköpve a nőket áldozatnak, a férfiakat meg agresszornak állítják be. Ez hol lenne egyenlőség?! Ráadásul többnyire olyan színésznőcskék tolják a zászlóshajót, akik a mozivásznon keresztül kislányok tízmillióinak tanítják, hogyan kell a pasikat manipulálni és provokálni. (Vagy kifejezetten bántalmazók maguk is!) Elképesztően hazug és álszent propaganda az elejétől a végéig.

Habár magyar statisztika látszólag nincsen (leszámítva egy 1000fős telefonos “reprezentatív” [muhhaha..] mintát) valójában nem állhatunk sokkal jobban. Hímsovén országunkban végképp nem fog erről senki fia beszélni magától; és a magyar rendőrség minden valószínűség szerint még amcsi kollégáikhoz képest is kiábrándítóan áll a kérdéshez. Viszont ami a felszínen zajlik az elég ijesztő önmagában is. Hiszen a gyerekeknek egész kicsi koruktól azt tanítjuk itthon az iskolában h a lányoknak szabad megütnie fiúkat, de a fiúknak nem szabad visszaütnie. Mégis mitől szűnne meg felnőtt korra a lányokban ez a beléjük égetett felsőbbrendűségi mentalitás? És hogyan hihetjük h ez a nemi egyenlőség? Nehogymár ezt akarja bárki még jobban a nők javára fordítani!

No nem mintha a férfiak agya ne lenne széjjel-lyuggatva a betegesen túlfűtött szexualitás kielégíthetetlen vágyával – a média sátáni presszió-gépezetei megteszik hatásukat. Ők sem érzik már rég mire vágyik a lelkük valójában, csak égető viszketéssel próbálnak mindenkit meghódítani. Hiszen a marketingesek mostmár mindent meztelen nővel akarnak eladni, az ásványvizektől a testáplószereken át a szerszámgépekig. Nem kétséges h a faszik is sokszor viselkednek végtelenül taplón és botrányosan. De még így is: ha összehasonlítjuk a lányokkal a fiúk igenis tudnak viselkedni. És az már valami!
Vajon mért ők vannak mégis pellengérre állítva?

—
No de ez még mindíg csak a felszín..




Addig is: pajtások! Ne akarjunk tetszelegni másoknak!Fogadjuk el magunkat olyannak amilyenek vagyunk. Ne zaklassunk senkit, és ne ácsingózzunk senki figyelmére! Ne provokáljunk, ne manipuláljunk és ne inzultáljunk másokat; se fizikailag, sem a mentáltérben. Nincsen hozzá semmi jogunk – súlyos karmát rántunk vele magunkra elkerülhetetlenül. Ne dőljünk be az igazságtalan rágalmazásoknak – és általában semmilyen nemi egyelnőtlenséget követelő álszent kampány propagandájának. Lássunk tisztán: részesítsünk mi magunk valóban egyenlő bánásmódban mindenkit
– önmagunkat is beleértve;)




Felhasznált média:

• Borító: One Night at McCool’s (2001) (Fergeteges vígjáték, zseniális szereposztással – de nem túlozza el annyira a valóságot mint hinni szeretnénk.)
• The Matrix (1999)
• Home Economics tanóra; South Park s03e05
• Kettős mérce; South Park s10e10